Monsters Around The World | monsta x

2.fejezet: Függőség

WONHO's POV

Könnyeimet nyeldekelve futottam, bár lépni alig tudtam a fájdalomtól, az adrenalin segített eljutni Hyungwon lakásáig. A pólóm szakadásain beáramló jéghideg levegőtől egész testem libabőrös lett, könnyeim csoda hogy nem fagytak arcomra.
Remegő kézzel kerestem a telefonom, de az összes zsebem üres volt.

Az az undorító állat azt is elvette.

Végül jéggé fagyott kezeimmel kezdtem dörömbölni az ajtón.
-Ki az? - kiabálta ki barátom kicsit mérgesen. Sírva nekidöntöttem homlokom az ajtónak, szinte suttogva feleltem.
-Wonho vagyok. Engedj be, kérlek.

Mikor kinyitottam a szemem, azonnal hunyorognom kellett, mert a busz fényei majd' kiégették a szemem. A könny rászáradt arcomra, kezem görcsösen markolta az ülés karfáját.
-Ébren van már? - szólt egy idegen valahonnan.
-Úgy látom igen - Shownu hangja mögülem jött.
-Remek, akkor kezdhetjük a~
-Nem! - egyszerre hatan rivalltak a férfira, aki lebiggyesztett szájjal rakta vissza az ölébe kameráját.
-Hol vagyunk? - ráncoltam a homlokom, kipillantva az ablakon.
-Úton Pekingbe. Végigaludtad a fél napot, nagyon kiüthetett az a szar - magyarázta Changkyun foghegyről. Most, hogy jobban megnéztem, a buszunk tele volt stábtagokkal. Legelöl ült három a sofőr mellett, és mindenki mellett egy-egy foglalt helyet. Plusz egy fekete autó követett minket.
-Remek - morogtam, és nyúltam is a táskámba, de az oldalsó zsebe teljesen üres volt.
-H-hova lettek? - dadogtam, idegesen kutatva táskám többi részében. Hyungwon, aki eddig - ezek szerint - alvást tettetett, komoran fordult felém.
-Nálam vannak - mondta, majd vissza akart dőlni, de elkaptam a karját.
-Hol? Hyungwon! - sziszegtem, mivel nem nagyon akart rám figyelni. Megszorítottam alkarját, mire felszisszent.
-B-bocsánat - sütöttem le a szemem - De szükségem van a tablettáimra - nyomatékosítottam.
-Nincs rájuk szükséged! Csak azt hiszed - mélyen a szemembe fúrta tekintetét, agyam legmélyebb zugát ezzel az egy mondattal felidegelve.
-Ne te mondd meg mire van szükségem és mire nem! - fröcsögtem, de azonnal meg is bántam, amit mondtam.
-Hyungwon, kérlek - nyüszögtem, a pánik egyre kúszott fel a torkomon.
-Nem! - csattant fel - Nem hagyom, hogy még jobban tönkretedd magad!
-Valami baj van? - fordult hátra egy idősebb forma nő, de egyikünk sem törődött vele.
-Azt csinálok magammal, amit akarok!
-Ó Istenem, Hoseok, vedd már észre miket beszélsz! Én rángattalak ki az alkoholizmusból! Kis híján drogos lett belőled, nem emlékszel?! - csúszott ki a száján, mire kikerekedett a szeme, és idegesen fejéhez kapott. Most már mindenki minket nézett, nem is csodálom.
-Megígérted, hogy ezt nem hozod fel többet - morogtam sértetten, agyam megbolondult fele már nekiesett volna. De én erősebb voltam.
-De ezt a témát nem lehet örökké kerülgetni! Már akkor meg kellett volna beszélnünk, nem szabadott volna hagynom, hogy idáig fajuljon - minden szava mellbe vágott, hiszen éreztette velem, hogy legbelül mit is gondol rólam.
-Meddig? Mondd ki, meddig fajult?! Szégyenled, hogy a barátodból egy totális idegroncs lett, igaz? Egy utolsó idióta, aki szabadidejében mindenféle szerrel tömi magát, és kurvákat szédít! Ez vagyok, nem? Egy mocsko~
-Ki ne merd mondani! - Hyungwon szemei szikrákat szórtak, de fegyelmezésre már késő volt.
-Egy mocskos Szörnyeteg! - üvöltöttem fel, majd visszarogytam a székembe, ahonnan a veszekedés hevében mindketten felálltunk. Hyungwon még pár másodpercig lehajtott fejjel állt, látszott rajta a tehetetlenség.
-Nesze - vágta hozzám az egyik dobozt, aztán felkapta hátizsákját, és elsétált, egyedül hagyva engem a legújabb függőségemmel.
Nem vettem be egy szemet sem - tudtam, ha sikerülne is lenyelnem, az azonnal újra napvilágot látna a tegnapi vacsimmal egyetemben. Hátravetett fejjel vártam, hogy a sírógörcs elmúljon, nem akartam ennyi ember előtt kiborulni.

Érezni akartam a bódító hatását.

Igen, akartam, elviselhetetlenül.

Az érintését.