Monsters Around The World | monsta x

26.fejezet: Pokol

A szíved majdnem megszakad
szólnál, de szavad elakad,
szólnál, de görcs és fájdalom
fuldoklik föl a torkodon,

oly mélyről, mintha lelkedet,
a recsegő idegeket 
húzná magával, úgy sajog 
szád felé néma sóhajod. 
 
S egyszerre oly gyönge leszel,
hogy szárnyas szédülés ölel, 
fogaid közül valami 
sírás, valami állati

nyöszörgés kínlódik elő 
s azt hiszed: a következő 
pillanat mindent, ami él,
elfúj, mint pókhálót a szél. 

Szabó Lőrinc - Kimondhatatlan

DAEMIN's POV

Elveszítem.

-Kérlek, könyörgöm, ébredj fel - hebegtem idegesen, Wonho arcát paskolgatva. Egyik tenyerem a homlokára tapasztottam, de szinte azonnal el is húztam - tűzforró volt.
-Soha többé nem kérek semmit tőled, csak most ébredj fel - észre sem vettem, hogy elsírtam magam, egészen addig, míg egy könnycseppem Hoseok arcán nem landolt. Bűntudatosan letöröltem, majd letéptem egy darabot a fölsőmből, és a vért is megpróbáltam eltűntetni szájáról és álláról.
-Nyert a Szörnyeteg? - motyogtam, hüvelykujjammal lázrózsás orcáját simogatva.

Nincs többé Shin Hoseok.

Már csak Szörnyeteg van.

Ez a két mondat, mint valami igézet, úgy ismétlődött a fejemben, és minden elhangzott átokszó után én egyre letörtebb lettem. Hiszen Hoseok a szemem láttára adta fel, a szemem láttára engedte át a testét és lelkét a Szörnyetegnek.

Én voltam a Szörnyeteg.

MINHYUK's POV

Ott álltunk hatan az ajtó előtt, és figyeltük Daemin civódását. Én reménykedtem benne, hogy Wonho egyszer csak felébred, megcsókolják egymást, és a történet így boldogan lezárulhat. De a percek teltek s múltak, Daemin csak sírt, Hoseok pedig nem mozdult.
-Menjünk be - szólalt meg Hyungwon, és ezzel a véleménnyel nem volt egyedül. Mindannyian aggódtunk Hoseokért, nem akartuk, hogy negyven fokos lázban patkoljon el.
-Várj! - Shownu csendre intett minket, és szomorkás mosollyal figyelte az eseményeket. Daemin sírva nekidöntötte Wonho lángoló homlokához sajátját, orruk összeért, ajkaikat csak pár centi választotta el. A lány csak várt, hogy mire, azt sosem tudtuk meg. Nem közeledett, nem távolodott, csupán kezét simította finoman Wonho arcára.
-Sajnálom - suttogta végül a fiú ajkaira, majd felállt, és remegő lábakkal az ajtó felé indult. Mi ahányan voltunk, annyifelé rohantunk, csak Shownu maradt magabiztosan a helyén.
-Pont téged kerestelek - Daemin letörölte vízesésként pergő könnyeit, majd karon ragadta leaderünket, és behúzta a szobába. A csendet Hyungwon törte meg ismételten.
-Én elmegyek láz- és fájdalomcsillapítóért, Kihyun, te addig keress pár rongyot, és vizezd be őket - Hyungwon, miután kiadta az ukázt, elsietett, Jooheonnal a nyomában. Changkyun és én tehetetlenül álltunk a folyosó közepén. A maknae megrendült arccal bámult maga elé, nekem pedig fogalmam sem volt, hogyan nyugtassam meg. Még egy vérszegény 'minden rendben lesz' sem hagyta el számat.

Megtörtént a legrosszabb.

Én, aki minden esetben és helyzetben tudok mondani valami bíztatót, megszólalni sem tudtam.
Nyílt az ajtó, és Daemin lépett ki rajta közénk.
-Jól lesz ő valaha? - tette fel a bizonyára költőinek szánt kérdést, amire egyikünk sem tudott válaszolni.

Pedig a Sors már mindent előkészített.

WONHO's POV

Ennyi mára elég lesz.