Monsters Around The World | monsta x

9.fejezet: Szétesve

„Addig senkinek nincsen lelke, amíg nem szeretik."

Unwind

DAEMIN's POV

Órákig vártam rá, hogy belépjen a hotel ajtaján, még az álmosság sem tudta eltűntetni izgalmamat. Görcsbe állt gyomorral ültem a portán, küzdve a remegéssel és a vággyal, nehogy sírva visszarohanjak a szobánkba.

De Wonho sehol nem volt.

Fejem jobbra-balra ingatva ásítoztam, a sebek fájdalmasan feszültek szamon.
Hirtelen zajra lettem figyelmes - furgon parkolt le az épület előtt nagy robajjal, fényszórója vakítón világított be az üvegajtón. A felszálló porfelhőket is láthatóvá tette, elvarázsolva bámultam a kavargó szemcséket.
Aztán belém hasított a felismerés.

Ez Ő, ez Ő, visszajött!

Ilyen gondolatokkal pattantam fel és rohantam ki az utcára, számra boldog mosoly ült ki, miközben nyílt a furgon ajtaja. Még nem is láttam a sötéttől, meg a szemem előtt táncoló pöttyöktől, hogy ki szállt ki belőle, a nagy mértékű megkönnyebbüléstől fellelkesülve belekezdtem mondandómba.
-Annyira hiányoztál, te hülye, hogy mertél csak így itt hagyni?! - kiáltozva a nyakába ugrottam, s mikor visszaölelt, a könnyeim is eleredtek. Nem emlékszem pontosan, hogy mondott-e valamit, de nem is tartottam olyan fontosnak.

A lényeg az volt, hogy ott van velem, és csak engem ölel.

-Csak téged akartalak csókolni...

Szemhéjaim a kellemes emlék felidézésére végleg lecsukódtak, én pedig engedtem a könnyű álmot hozó fáradtságnak.
Csak én maradtam, és ölelő karjai, meg émejítő fahéjillata.

Biztos parfümöt váltott.

WONHO's POV

-Azt hiszem erre kell jönni - hebegtem, sajgó karommal mutatva az egyik utca felé.
-Reméljük igazad van, mert fél órája egy ilyesmi kijelentésed után tévedtünk el - nevetett Iseul, aki az egy órája tartó sétánk közben elárulta a nevét is. Amíg ájult voltam, leragasztotta a kulcscsontom, kötést tett a karomra, és fel akarta hívni a többieket, de hál' istennek nem tudta a telefonom jelszavát.
Én természetesen nem voltam hajlandó hívni őket, biztos örültek volna nekem éjfél előtt pár perccel, hogy jöjjenek már értem egy szalonba, mert éppenséggel szereztem egy újabb tetoválást.
Bár az is lehetséges, hogy hozzászoktak már, mivel az ilyen eltűnéseim alkalmával szereztem az összes tetoválásomat, a fülbevalómmal együtt. Egyszer egy szájpiercinget is lövettem magamnak, de akkor a Starship kirúgással fenyegetőzött, úgyhogy mára csak a helye látszik.
Így hát Iseul elkísért, mert elmondása szerint 'nem bízik az öngyilkos hajlamaimban'.

Jól teszi.

-Fura, hogy nem kerestek még téged - húzta a száját, élénken virító haját igazgatva.
-Szerintem úgy gondolják, hogy megbízható vagyok - azt már nem tettem hozzá, hogy azt hiszik, éppen egy gyorsbüfé előtt álldogálok. Egy kukában.
-Rosszul teszik - nézett rám, a távolban a szálláshelyünk fényei egyre erősebbek lettek. Megálltam, és hálásan Iseulra mosolyogtam.
-Köszi. Mindent - jegyeztem meg, mire újra nevetni kezdett.
-Nincs mit, aztán ne felejtsd el megnézni a zsebeidet! - kacsintott, majd megpördült és ugrándozva távolodni kezdett. Ijedten kaptam zsebeimhez, amikből szerencsére semmi nem tűnt el - ellenkezőleg, megszaporodtak a kacatjaim. Egy kis cetlit húztam ki nadrágom első zsebéből. Iseul telefonszáma állt rajta.

Ha esetleg szükséged van pár tanácsra, meg társaságra ;)

Tátott szájjal olvastam újra, aztán Iseul után kiáltottam.
-Nadrágzseb, komolyan?! - felém fordult, és szórakozottan megvonta a vállát.
-Gondoltam arra, hogy rádvarrom, de annak lehet nem örültél volna! - kiabálta vissza.