Monsters Around The World | monsta x

Prológus

Mikor végre kinyithattam a szemem, mikor végre nem voltam emlékeim borzalmas börtönébe zárva, egyedül találtam magam egy hotelszobában. Nem éppen így képzeltem el a nagy visszatérésemet.
Elzsibbadt, legyengült és sajgó tagjaimat nyújtóztatva vettem észre, hogy mégsem vagyok egymagam. Karom egyenest egy hátba ütközött, ujjaim puha tincseket érintettek.
Kíváncsian fordultam oldalra, és kis híján felüvöltöttem, mikor megláttam ki fekszik mellettem.
-Jó reggelt babygirl - fordult felém, aranyos cicamosolyra húzva száját. Épp sóhajtani akartam megkönnyebbülésemben, de ekkor kék és fehér hajszálai újra szőkévé váltak, mogyoróbarna szeme, amivel eddig boldogan fürkészett, most zöldesbarnán égették testemet.
-Hiányoztál - lefagyott testemet magához húzva invitált viszonzatlan csókba, egyik kezével durván belekarmolt sebes hasamba. A világ újra forogni kezdett velem, nem tudtam menekülni az álomkép elől.

-Daemin ébredj! - éreztem, ahogy rázogatnak, de Minhyuk rémült hangja csak tompán jutott el az agyamig. Szólni akartam, hogy jól vagyok, de képtelen voltam kinyitni a szám.
-Mi történt? - Shownu meleg tenyerét is megérezhettem arcomon.
-Hirtelen remegni kezdett, a varratokat tépkedte a hasán. Nem hagyhatjuk így itt - magyarázta a fiatalabb. Ezek szerint újabb koncerthez készülnek.
-Kinek az idióta ötlete volt elhozni? - morogta a leader, miközben keresett valakit, aki tud felügyelni rám. Legalábbis Minhyuk ezt mondta a társaságunkba lépő Kihyunnak és Hyungwonnak.
-Wonho hol van? - kérdezte utóbbi, mire kínos csönd támadt. Nem tudták. -Megnézem - Changkyun, amilyen gyorsan jött, úgy is távozott.
-Fiúk, showtime! - a srácok menedzserének hangja hasított a levegőbe, mire mind elsiettek, minden szó nélkül.

Rólam elfeledkeztek volna?

A hirtelen beállt csöndet léptek zaja törte meg, mire szívem hevesebben kezdett verni. Hallottam szavait öt nappal ezelőtt, mikor elindultunk, azóta pedig nem tudok Szörnyetegként gondolni rá.
-Kívánj szerencsét, babygirl - motyogta, ujjait óvatosan végigfuttatva arcomon.

Sok szerencsét.

KIHYUN's POV

-Ez eszméletlen volt! - Shownuba karolva ugráltam a váróteremben, és a többiek is hasonlóan tettek, csak Hoseok nyúlt remegő kézzel a nyugtatóiért.
-Ügyes voltál hyung - léptem oda hozzá, mire szomorkásan elmosolyodott.
-Jobb is lehettem volna.
-Ugyan, majd belejövünk! Ez még csak Hong Kong, van még előttünk harminc vagy annál is több város - veregettem meg a vállát, majd lopva a két összetolt széken fekvő Daeminre pillantottam. Hoseok tekintete is a lányra vándorolt, de hamar újra táskája tartalmának szentelte figyelmét.
-Szeretnétek még várost nézni, vagy menjünk vissza a hotelbe? - kérdezte Shownu, mi pedig engedve lustaságunknak a pihe-puha ágyunkat választottuk.
Miután visszaöltöztünk a kényelmesebb utcai ruháinkba, bekommandóztuk magunkat Daeminnel együtt a furgonba. Így is sok pletyka terjeng róla, nem hagyhattuk, hogy ilyen állapotban lássák az emberek.
Bár biztos vicces lett volna látniuk az embereknek, hogy a Monsta X tagjai egy eszméletlen lányt cipelnek keresztül a parkolón. Még a végén emberrablóknak néznének minket.
-Amúgy mi van, ha hall minket? - vetett fel a tézist Hyungwon.
-Hülye, hogy hallana minket? Nincs magánál - hurrogtam le.
-Szerintem érez és hall mindent, csak mozogni nem tud - töprengett I.M.
-Az orvosok szerint lebénítja a trauma meg a sokk. Az érzékszervei attól még működhetnek - érvelt Hyungwon mellett Shownu is, mégpedig ha ő valakinek igazat ad, ott vitának nincs helye.
Az út további része csendben telt, még a liftben sem beszéltünk. Mindenki bekullogott a saját szobájába, én pedig segítettem Shownunak lefektetni Daemint nálunk. Hamarosan a mellettünk lévő szobából Minhyuk, Jooheon és Changkyun hangos röhögése szűrődött át, de a jobb oldali Hyungwon és Wonho páros a létezés legkisebb hangját sem adták.
-Remélem jól vannak - ingattam a fejem.
-Hogy lennének már jól? - túrt hajába idegesen Shownu.
Ekkor Daemin megint mocorogni kezdett, levegővétele elnehezült és hevessé vált. Homlokán izzadtságcseppek gyöngyöztek.
-Jaj Daemin, csak ne most - ugrottam föl, és odasiettem hozzá, míg Shownu átrohant a többiekhez. Ötletem se volt miért, de ki tudja, talán eszébe jutott valami ami segíthet.
-Nah, Dae, ébredj föl - paskolgattam az arcát, de nem történt be semmilyen változás. Ajkai meg-megremegtek, de szavakat nem formáztak.

Bárcsak véget érhetne számára ez a rémálom.

-Megint rosszat álmodik? - robbant be a szobába Hyungwon, nyomában Wonhoval. Letérdeltek a lány ágyához, és ébresztgetni próbálták, míg én Shownut vontam kérdőre.
-Miért őket hoztad? Tudod, hogy Hoseoknak így is milyen nehéz.
-Te bizonyára nem láthattad, mert háttal álltál Daeminnek, de Wonho nevét tátogta. És hogy

segítsünk.

MINHYUK's POV

Éjjel tizenegy is elmúlt, mikor motozást hallottam Kihyunék szobájából. Nagy nehezen átmásztam a telefonozó Changkyunon, és az ajtó felé vettem az irányt.
-Hova mész? - kérdezte Jooheon, aki szintén nem tudott aludni. Annyira felpörögtünk a koncerttől, hogy úgy éreztük, még kettőt végig tudnánk csinálni.
-Megnézem mi volt ez a zaj - feleltem, majd lenyomtam a kilincset és kiléptem a sötét folyosóra.
-Haló? - néztem körbe, és bevallom, kicsit féltem. Talán nem kellett volna horrorfilmeket néznünk Jooheonékkal.
Valami árny mozdult nem messze tőlem, mire riadtan ugrottam egyet.
-K-ki az? - remegő térdekkel igyekeztem minél közelebb kerülni Shownuék ajtajához, szemem végig azon a valamin tartottam. Nem jött válasz sehonnan. Hyungwonnak túl alacsony volt, Kihyunnak túl vékony.
-H-Hoseok? - erre az idegen megtorpant, majd valami bólintásfélét adott elő, és gyenge léptekkel az említett ajtajához ment. Meg akartam kérdezni, mit keresett idekint ilyen későn, de akkor ő már bent volt a szobájukban.
Betudtam annak, hogy Wonhonak vannak furcsa szokásai, és inkább nem piszkálom most ezzel.
Inkább beosontam Kihyunék szobájába, és meglepődve vettem észre, hogy mind alszanak. Egy kivétellel.

Daemin ágya üres volt.

WONHO's POV

Csendben szenvedtem, nem akartam felébreszteni Hyungwont, aki már rég az igazak álmát aludta. Felajánlotta, hogy aludjuk együtt, megelőzve az esetleges rémálmaimat, de elutasítottam. Elég volt Kihyun hülyesége, ha valaki meglátna minket egy ágyban aludni, biztos nem vakarnánk le magunkról a ship-nevünket.
Jobbra fordultam, balra fordultam, de sehogy se volt jó. A telefonom sem tudott lekötni, a gondolataim sokkal érdekesebbnek bizonyultak.

Szörnyeteg, igaz?
Mocskos Szörnyeteg.

Fejem idegesen a párnába fúrtam, és kifújtam a levegőt, mígnem elfogyott az összes, és kénytelen voltam oldalra fordulni. Ezzel szórakoztam egy darabig, de gyorsan ráuntam. Kihúztam egy tollat a puha párnából, és ajkaimra helyezve azt csücsörítettem, majd nagyot fújtam rajta. Hunyorogva néztem, ahogy leheletembe kapaszkodva a magasba tört, aztán körkörös de mégis egyenes mozgással alászállt, és a mellkasomon landolt.
Olyan volt ez a pihe, mint az életem. Egészen addig, míg anya el nem kergetett, minden rendben volt. Később nem ám hullámvölgyek, hanem egy egész szakadék következett. Én pedig ügyesen belezuhantam.

És nincs senki, aki kirángasson belőle.

Hyungwonék hiába próbálkoznak, én tudom, hogy nincs kiút ebből a csapdából. A legokosabb az lenne, ha hagynának, úgy sérülnénk a legkevesebbet.

Szerencsére gondolataim felett győzedelmeskedett a fáradtságom, így párnámat ölelve álomba merültem.
De az épp hogy elkezdődhetett volna, a matrac besüppedt mellettem, és valaki mellém feküdt. Hamarosan apró kezeket éreztem oldalamon, s hátamon, vékony karok szorítottak magukhoz. Nem nyitottam ki a szemem, csak halványan elmosolyodtam, és hagytam, hogy a gyönyörű álomkép hozzám bújjon. Beszívtam illatát, és közelebb húztam a törékeny testet, had legyen csak erre az egy estére az enyém.

Álom volt ez egyáltalán?

Sziasztook! Hát ez lenne a második évad bevezetője, remélem tetszett♥ Saranghae♥