Monsters Around The World | monsta x

2.fejezet: Függőség

Borzalmasan.

Édesen csilingelő hangját.

-Egy idióta vagyok - motyogtam úgy, hogy senki ne hallja, majd beletúrtam hajamba, és kibámultam az ablakon. A táj sötétbe burkolózva suhant el előttünk, mégis rengeteg ember volt az utcákon. Mikor megálltunk egy pirosnál, úgy éreztem, mintha valaki figyelne. De nem úgy, mint aki felismer - mint aki azt akarja, hogy én ismerjek rá. Kerestem egy ismerős arcot a tömegben, de az esélye egy volt a millióhoz, hogy kiszúrom pont azt az egyet, aki engem néz.
Kicsit lehunytam a szemem, hátha elmúlik, de nem, csak erősebb lett.

Ahogy a rossz előérzetem is.

Nekem mikor nincs rossz előérzetem? Amióta az a dolog megtörtént, a magánéletem nincs a toppon. Hibát hibára halmozok, folyamatosan csinálom a hülyeségeket. Nem vagyok meglepve, hogy a többieknek elegük van belőlem. Még Hyungwont is sikerült felhúznom, pedig ő volt a legmegértőbb velem szemben.

Elüldöztem a legjobb barátomat.

Hiába akartam lelkiismeret-furdalást érezni, csak haragot tudtam. Haragot anyám felé, haragot a menedzserem felé. Haragot mindenki felé.
És utáltam magam, amiért ennyire gyenge voltam. Gyenge voltam, mert sok mindent akartam elérni, de semmit nem sikerült. És én a végén mindig ott maradtam a földön, összetörve.

És a Monbebék?

Őket természetesen őszintén szerettem, de ők nem lehettek velem mindig, csak gondolatban, vagy a koncerteken.

De a koncerteken nem mindig voltam önmagam. Ott nem mutathattam meg a sebeimet.

És most itt ez a hülye műsor is. Az életem irányítása szépen, apránként csúszott ki a kezemből.

Lehet itt az ideje elengedni a kormányt, és besodródni az utolsó szakadékba.

Alig telt el néhány másodperc, de az alatt én még mélyebbre ástam magam a problémáimba.

Kinyitottam a szemem.

MINHYUK's POV

Hyungwon mellettem keresett menedéket, de hiába kérdezgettem, hogy mi volt ez az egész, nem felelt.

Alkohol? Drog? Függőség?

Ezek a kifejezések az általam ismert Hoseoktól messze álltak. Sőt, szerintem a mindenki által ismerttől is. Nem hiszem el, hogy erről csak Hyungwon tudott!
-Mondj már valamit - kérleltem, de csak szemforgatva összefonta karjait maga előtt. Csukott könyv, ha?
-Nem te mondtad, hogy segítség kell neki? - erre tekintetét rám vezett, szemei szomorúságot tükröztek.
-Minyhuk... Én kezdem úgy érezni, hogy menthetetlen.

Menthetetlen. Kimondta.

WONHO's POV

Itt van.

Mit keres itt?

MIT KERES Ő ITT?!

Remegve, zilálva bontottam ki az ölemben heverő dobozkát, és kivettem belőle egy hófehér tablettát.

Ez majd segít.

Vagy csak azt hiszem.

Ám mielőtt a számhoz emelhettem volna, valaki megfogta a kezem.
-Én is láttam.
Idegesen néztem a mellettem állóra, és szívem kihagyott egy ütemet, mikor megláttam.
-Te ébren vagy? Jól vagy? Mi történt veled? - kérdeztem, miközben Daemin egy fájdalmas sóhaj kíséretében leült mellém.

Az a sóhaj...

Ne most, könyörgök!

-Igen, én már a határnál is fent voltam. Nem tudom, úgy nézek ki? - nevetett fel szarkasztikusan, mire végignéztem rajta. Hát...nem volt a legjobb állapotban.

Ez az én hibám is.

-És fogalmam sincs, mi történt velem. De láttam - ujjait tördelve biccentett az ablak felé, amin keresztül nemrég azt a rémséget láttam.
-És miért jöttél ide, hozzám? - a nyelvemen volt még valami, de azt nem tettem hozzá.

Hiszen utálsz. Rettegsz tőlem! Bántottalak, a francba is!

-Nem tudom. S-semmit nem tudok - szipogta.
-Az már eggyel több, mint amit én tudok - húztam el a szám.

Meg akartam érinteni.

Keserűen elnevette magát, majd egyik tincsét kezdte tekergetni, míg alsó ajkát harapdálta.

Ne tedd ezt velem.

-Baj van? Remegsz - pillantott rám, de megráztam a fejem.
-Jól vagyok.
-Talán mégis jobb lenne ha~
-Mondom jól vagyok - ismételtem meg, kicsit dühösebb hangnemben, mint amiben eredetileg akartam. Daemin kerek szemekkel nyelt egyet.

Szinte éreztem magamon forró bőrének érintését.

-Értem - sütötte le pislákolóit.

Ajkai nyomát testemen.

-Elég - nyögtem fel, összekucorodva az ülésen. A lány nem mozdult, megvárta, amíg kinyitom összeszorított szemeim, és újra rá figyelek.
-Szerintem rájöttem, miért jöttem pont hozzád - bökte ki.

Mert rohadtul ingerelni akarsz.

-Mert szükségem van rád, ahogy neked is rám - mondta idegtépően nyugodtan, de hangjában mégis volt valami, amitől nem kezdtem vele is kiabálni. Pedig nagyon akartam.

Ahogy hozzáérni is.

Nem válaszoltam, csak lefagyva ültem előtte. Mit felelhettem volna? Hogy nekem is szükségem van rá? Ugyan, az egóm nem süllyedhet ilyen szintre.

Csak reménykedtem benne, hogy nem vette észre szívem heves ritmusát, amikor fejét mellkasomnak döntve átölelt.

Oh Daemin, te vagy az új függőségem.

Annyeonghaseyoo~ Remélem tetszett, próbáltam kicsit érzelmesebb vonalat is vinni a történetbe, nem tudom mennyire sikerült :D A Kérdezz a Szörnyeimtől játék még mindig él, ha most eszetekbe jutott valami, írjátok le ide kommentben ^_^ ♥
Saranghae♥