Just friends! - PSG ff.

68. rész

A tél utolsó hónapjának idusára sikerül nagynehezen elszakadnom a külföldi megbízatásaimtól, és végre hazalátogatnom a rég nem látott ismerőseim körébe.

Lassan kilábalva a fagyos időszakból, egyúttal a végeláthatatlan munkából is, sikerülhet végre több időt fordítanom a szintén jéggé dermedt személyes terem fejlesztésére, illetve annak felolvasztására.

Pár hónapja szerencsére még időben kiszabadultam a félresikerült szilveszteri mulatság karmai közül, ezzel megelőzve a sehová nem vezető ortályoskodást. Ígyhát nem kell tartanom Kylian haragjától, hiszen az idő megoldotta ezt a problémát is. Szintén kedvező tényező lehet, hogy nagy eséllyel túlságosan is elbűvöli az újra együtt jelenség, minthogy belémálljon...

Rájöttem az utóbbi időben egy dologra: már hiányzik, hogy hiányozzon valaki.

Mivel a múltkori nagy sietségben - még tavaly - otthagytam az említett személy lakásán az egyik laptomomat, gondoltam beugrok érte mielőtt hazafáradnék, így közel másfél hónap után. Meg vagyok győződve, hogy vagy megpróbálta feltörni azt ahányszor csak lehetséges, és most körülbelül évekre le van tiltva, vagy kileste egyszer a jelszavamat, és nagy izgalommal elolvasott mindent rajta, majd csalódottan a földhöz vágta, mert nem talált benne semmit.

Nagy hévvel loholok fel a lépcsőn, majd lenyomom a kilincset, mintha annak törvényszerűen ki kellene, hogy nyíljon.

És ki is nyílik, bár arra csak később jöttem rá, hogy nem is lett volna ide kulcsom.

Sietősen lerúgom magamról a cipőmet, és be is lépek a nappaliba, remélvén, hogy rögtön megtalálom, amit keresek.

És meg is találom... egy csók személyében. Pontosan ezt kerestem.

- 47 nap. Számolom. - sóhajt egyet. Azonban ez több mint egy sóhaj. Szavak nélkül érezteti, hogy nyugalom tölti el, miközben feje a vállamon pihen, és folyamatosan levegőért kapkod.

Már azt hinném ennyire izzad a keze, mikor valami víz-szerűség ér a nyakamhoz. Ám ez nem csupán hozzámér, hanem megérint. Olyannyira, hogy az én szememből is mintha valami víz-szerűség távozna, de ezt nem engedhetem.

- Te szeretsz engem?

Könnyekben úszó szemeivel pillant fel rám, amikbe fáj belenéznem, így visszanyomom a fejét a vállamra, azonban ő nem enged.

- Válaszolj!

És megérkeztünk. Tudtam, hogy nem csinálhatom ezt vele sokáig, mert egyszer neki is elege lesz, ám egészen jól tűrte. A minimum az, hogy válaszoljak, viszont ez sokkal nehezebben jön, mint gondolnám.

Jobbára csak bólogatok összeszorított fogakkal, nehogy a végén olyan történjen, aminek nem kéne.

- Mondd ki! Gyerünk!
- Szeretlek...
- Nem hiszek neked. Aki szeret valaki mást, az nem csinál ilyeneket. Te büntetsz engem. De nekem ez nem kell!

Majd hirtelen feláll és kifújja az orrát. Csak onnan figyel, miközben idegesen ingatja a fejét jobbra-balra.

- Na, mi az? Talán nem tudsz megszólalni?
- Igazából nem akarok. Nem tudom melyikünk érdekében, de nem akarok.
- Te olyan rendes vagy, hogy kímélsz! - néz rám szánakozóan. - De ügyvéd létedre jöhetne valami a szádra. Mert, ha neked nem, majd akkor jön nekem.
- Ez fenyegetés?
- Nem.
- De. Ez színtiszta fenyegetés.
- Tegyük fel, hogy az... - kezd mondanivalójába, de félbe kell szakítsam.
- Most elárultad magadat, de tekintsünk el ettől. Azért, mert nagy számokkal és érzelmi kirohanással próbálsz bennem bűntudatot kelteni, nem mész semmire, csak szólok. Ha gondolkodnál, pontosan tudnád, hogy nem fogok a lábaid előtt sírva könyörögni bármiért is. És neked pontosan ez a célod.
- De miért akarnám én ezt?
- Mert mindenki ezt akarja. Nincs olyan élethelyzet, ahol nem a státusz elérése lenne a cél. Ez nem általánosítás, ezek tények.
- Teljesen mindegy mik ezek, a lényeg az, hogy ilyet nem csinál olyan, aki szereti a másikat. Mikor mentem New Yorkba, már akkor is gondolkodtam ezen, de elengedtem. Utána meg jött a szilveszter esti parádé, azt is elengedtem.
- Kylian, én nem fogok és nem is feküdtem le a barátaiddal. Arról meg nem tehetek, hogy te nem bírsz magaddal, ha be vagy állva, viszont abból nem kérek, hogy a pezsgővel dobálj és ordítozzál velem.
- Te miről beszélsz? - pillant rám értetlenül.
- Vajon miről? Több, mint 10 centis heg van a karomon másfél hónapja, mert hozzávágtad az üveget. És nem azért léptem le Achraffal, hogy megkúreltassam magamat, hanem hogy ő ne kapjon ebből. Utána pedig bevallom, nem volt kedvem még egy héten keresztül azt nézni, ahogy meg vagy sértődve és visszavágás képpen féltékennyé akarsz tenni valakikkel, de hagyjuk is...
- És akkor az a megoldás, hogy lelépsz a semmibe, a telefonodat meg fel sem veszed 47 napon keresztül?! Vagy te komolyan azt gondolod rólam, hogy nem lehet megbeszélni velem semmit, és hülyére nézve otthagysz a picsába?!
- Ne azt hozzuk már ki ebből, hogy én leléptem...
- Jó, nyilván nem kellett volna hozzádbasznom egy pezsgősüveget, de akkor most bocsánatot kérek.
- Megbeszéltünk mindent, vagy szeretnél még valamit? - állok fel a kanapéról egy nagyot sóhajtva.