A párnája a fejem alatt, takaró a többi részemen, a kezeimet pedig épp most rántottam ki az övéből. Itt fekszik a szőnyegen a földön, a szeme ugyan becsukva, mégis megviseltnek látszik az arca.
Nem értek jó néhány dolgot jelenleg, többek közt, hogy miért maradtam itt hajnalban... ezerszer jobb ötlet lett volna hazamenni, és megszabadulni a kaotikus este emlékeitől.
Egy dolog viszont bizonyos: nekem most mennem kell. Azt még nem tudom hova, de el innen.
Talán Madrid nem lehetne rossz választás... úgyis beszéltem nemrég, egy mihamarabbi találkozót a felszámoló-céges taggal. Nem hinném, hogy hajnalba felveszi nekem a telefont, viszont ha ott leszek, úgysem küld el.
Már az, hogy átmásszak rajta és útnak eredjek felvetett némi problémát, nem hogy szenvesszem még másfél héten keresztül, és a telefont se vegyem fel neki, de valahogy csak átvészeltem. Az ő lelki világában már lehet jelentősebb pusztítást végzek...
Mikor pedig elhatároztam, hogy célba veszek még egy kis Amerika keleti-parti munkákat is december 31-én, akkor már ténylegesen kockára tettem az idegeit. Úgy elhintve még magamnak is megígértem, hogy újévre már illene visszavonulni, de ha egyszer így alakult!
Jobbára marad az, hogy felhívom. Jobb esetben nem veszi fel, így ő a hibás; rosszabb esetben felveszi, de akkor is tudom mondani, hogy én kerestem előbb.
Ha már az én hangulatom nem olyan kellemes, legalább az ágyon való fekvés az... öt másodperc kicsengés után úgy vagyok vele, hogy elég ideje hívosgatom már, így le is teszem. Mire felnyitom a kis laptopomat, bedobja a Lokátor, hogy kontakt található a közelben, én pedig mosolyogva nézem, hogy melyik barom ügyfelem osztja meg velem a helyzetét, majd meglepetten tapasztalom, hogy a név, amit olvasok az bizony Kyliané.
Azt se tudtam, hogy egyáltalán be van állítva bármi ilyen, és teljes hülyeségnek tartom, mert pont nem szokott érdekelni, merre flangál. Viszont most az egyszer talán még hasznos is lehet. Elméletileg itt van körülbelül három mérföldre a Ritz-ben.
Még szerencse, hogy dolgoztam már együtt a hotel menedzserével, így jó esetben megcsörgetem és promotálja majd a bejutásomat.
Elkerülhetetlen módon még belecsaltak egy kis munkába, ha már arra tévelyedtem, így vagy két órán keresztül hallgattam az idegesítő elitista szöveget, majd végre megszabadultam, és célba vehettem a Royal Suite-t, mert Bastian elmondása szerint azt vette ki Kylian.
Már nagy lelkesen odakavarodnék a bejárathoz, ha nem kéne még azon gondolkodnom, mit mondjak az ajtó előtt tobzódó testőröknek, hogy bemehessek.
Épphogy pár méteres távlatból kiszúrnak és megindulnak felém, majd arra leszek figyelmes, hogy valaki a folyosó végéről kiabálja a nevemet.
Akkora szerencsém azért nincs, hogy Kylian hangja legyen az, így megzavarodottan kapom hátra a fejemet.
- Rose!
A tekintetem összetalálkozik egy először ismeretlen arccal, majd ahogy egyre közelebb jön, nagy szégyenemre képes leszek felismerni.
- Brice?
A falnak támaszkodva bámulok rá, remélvén, hogy nem keverem össze senkivel. Pár pillanat múlva, mikor mellém lép, megnyugszom, hogy tényleg ő az.
- Hello! - nyom egy-egy puszit az orcáimra, és már látszik rajta, hogy nem fér meg a benne halmozódó kérdésektől. - Nem tudom, kaphattunk-e volna kellemesebb meglepést erre a napra. - mosolyodik el, majd leinti a felém közeledő biztonsági őröket.
أنت تقرأ
Just friends! - PSG ff.
قصص الهواةAz élet nehéz. Egyszer azt szeretném, bár ne látnálak többet, máskor pedig alig tudok nélküled élni. Rose Grey története ezt tökéletesen bemutatja: az élet emelkedőit és lejtőit. Jó olvasást!
