Just friends! - PSG ff.

44. rész

Vajon észreveszel?

Azt sem tudom, ki van a szobában, mindenesetre halálosan rettegek a most következő eseményektől.

Kibaszott cigaretta! Minek szívom évek óta... csak megkeseríti mindent...

- Rose! Rose! - valaki a nevemet kiabálta. Ez bizony Achraf hangja.

Szépen maradok itt, az ágy alatt, míg el nem mész.

- Halóó! Itt vagy? - folytatta.

Egyszer csak egy nagy csattanásra lettem figyelmes. Nem tudtam eldönteni, mi történt, de az biztos, hogy valami itt, mellettem.

- Hallod! Látlak! - hallottam egyre közelebbről a hangját.

De nem láthat! Lelóg az ágytakaró a földig! Valahol viszont nagyon közel van hozzám, mivel hallom a szuszogását.

Hirtelen észrevettem, ahogy beszűrődött a fény az ágy alól, és bedugta a fejét.

Végem. Kész. Halálos ítélet.

Hason fekve lesett be a sötétbe, mintha nem látna, majd hempergett egyet.

Én ezt nem értem... komolyan nem vesz észre, vagy csak színlel?!

Addig guringászott a földön, mire a teljes testével beérkezett az ágy alá és ezúttal már biztosítottá vált a bukásom.

- Mondtam, hogy látlak! - nevette el magát, közben áradt belőle a piaszag.

Így már egyértelművé vált, mi történik. Be van baszva és képzelődik. De valahol csak észnél van egy kicsit, ha felfogta, hogy itt vagyok.

Olyan érzés volt, mintha én lennék a részeg, ő pedig rendben lenne. Fekszünk egy ágy alatt a sötétben. Én sem vagyok teljesen normális, hogy már lassan egy perce meg sem mozdulok, csak bámulom a feketeséget, várva, hogy mi fog történni.

- Kimegyünk? - nyújtotta felém a kezét. Nyilván követtem az utasítását, de meg se szólaltam, mert ha bármi is kicsúszna a számon, az valószínűleg még jobban elgázosítaná a helyzetet. - Inkább mégse menjünk ki! - nézett kábult tekintettel, hogy segítsek neki felállni a padlóról.

Már éppen lehajoltam hozzá és talpra állítottam volna, de belekapaszkodott a nyakamba, hogy felhúzza magát, én meg nem tudtam koordinálni a súlyt, amit rám nehezített és ráestem a mellkasára. Próbáltam feltápászkodni, de továbbra is szorította a nyakamat, így esélyem nem volt a mozdulásra.

Hirtelen nyílt a szobaajtó, amin Kylian toppant be. Vidám hangon kezdte volna mondandóját, de olyan szintű hangulatváltozás ment rajta végbe, hogy még bele is borzongott. Csak nekitámaszkodott az ajtónak és zavarodott tekintettel nézett, mégis mi a szentséget művelünk a földön fekve.

- Na, én ezt nem... - fordította el a fejét és kilépett a szoba ajtaján.
- Hallod! Várjál már! - kiabáltam utána, miközben próbáltam kioldozni magamat Achraf szorításából, aki szinte már aludt a szőnyegen.

Nagy nehezen sikerrel jártam és hatalmas sebességgel megindultam utána.

Akkora ez a ház, komolyan mondom, alig tudok eligazodni! Nem még, hogy Téged is keresgesselek!

Már bejártam az összes emeleti szobát, mikorra kiszúrtalak az egyikben.

Az erkélyen állt, könyökével a korláton támaszkodva és bámult a távolba. A mindenfele járó gondolatait azzal szakítottam meg, hogy ráhúztam egyet a seggére.

- Te! Hülye kurva! - fordította felém a fejét hatalmas gyorsasággal és reflexből ráfogott a  fenekétől alig elérkező  kezemre. - Itt nyalom a picsádat, kiteszem a lelkemet neked, sírok az öledben... erre mit csinálsz?! Ott fekszel máson... - méltatlankodott idegesen, közben erős szorításában tartotta a kézfejemet, amit ropogtatott jobbra-balra, hogy még jobban fájjon.