Just friends! - PSG ff.

42. rész ✨

- Gondolom, akkor ez a tiéd, mert olyan férfiasan néz ki... - nem teljesen értettem a helyzetet, hogy minek vesz magának gyűrűt, ha általában egy nyakláncnál tovább nem megy. - Illetve, úgy komolyan! Hogyhogy vettél magadnak ÉKSZERT?
- Végülis csak kurvára február 14-e van! - mondta lazán.
- Mert mi van február 14-én? - néztem zavarodottan rá. - Nem a szülinapod, nem karácsony, nem az én szülinapom... nem tudom! Ez most rohadt égő, de nem tudom!
- Hát kibaszott Valentin nap! Ezt nem tudni, te...
- Jaa... tényleg! - csaptam a homlokomra.

Ez igen, Rose! Szép volt! Megint bebizonyítottad, mekkora paraszt vagy. Nagyon gyönyörűen beégetted magadat, az általános tudatlanságodnak köszönhetően. Ennél több eszem nem is lehetne, komolyan mondom!

- Jó, oké! Azt tudom, hogy mit ünnepelnek ilyenkor!
- Mertem benne reménykedni.

Olyan szinten el tudok rontani szituációkat, hogy az leírhatatlan. Pár hónapja egy lánykérést majdnem felrúgtam, meg ugye a saját ökörségeim... Valahol, legbelül meg tudok magamnak bocsátani, hogy nem vagyok képben ezekkel az ünnepekkel, hiszen mondhatni sosem tartom őket. Kívülállóként, biztos nagyon kellemetlen lehet ebbe belegondolni, hogy ki az a barom, aki nem tudja ezeket az alap dolgokat.

Csori Kylian-en láttam a csalódottságot, de próbáltam javítani a helyzeten. Az a nagy gond, hogy nem tudom, mit szoktak - vagy mit nem - csinálni az ilyen szituációkban.

Gyorsan, valahogy eszembe jutott valami, ami megkímélheti a lelki világát a történtektől és az enyémet is az örökös szégyentől.

Egyszercsak ráfogtam a jobb kezére és felhúztam a gyűrűt a középső ujjára.

- Szép? - néztem rá, félve a hirtelen ötletemre való reakciójától.
- Szép! - mosolygott vissza, majd közelebb hajolt, én meg hozzátapasztottam a homokomat az övéhez, majd mindketten elmosolyodtunk.

Igen, igen... tudom, ő valószínűleg igen, de én nem vagyok magamnál. Ez rossz. De, akkor mégis, miért olyan jó érzés?

Gondolkodni már sajnos nem volt időm.

- Itass le, légyszi! Jó? Hadd foghassam majd rá! - kértem meg, mielőtt komolyra fordulnának a dolgok.
- A faszt! - csapott rá a combomra. - Megy ez minden nélkül! - mosolygott, majd megharapta a száját. 
- Köcsög! - fricskáztam meg az orrát, amit tudom, hogy utál.
- Na! Szépen, mert eldurvulnak a dolgok! - húzott egy kacér vigyort a szája szélére, majd ráfeküdt a mellkasomra és szenvedélyesen megcsókolt, először csak egyszer, aztán már nem kívántam számontartani, hányszor.

A szép kis hálószobája jó helynek bizonyult a folytatásra, úgyhogy az élmények tovább fokozódtak ott. Lekerült a felsőm, majd lassan a melltartóm is kikapcsolódott. Egy hirtelen zaj hatására megszűnt a kis jelenet, mivel a telefonja csörgésére lettünk figyelmesek.

- Kurva anyád! - kiabált ki a szobából idegesen.
- Ki az?
- Ja, anyám... - röhögte el magát. - De nem érdekel! 
- Vedd fel! - parancsoltam rá.
- Kuss! - fordult felém mosolyogva.
- Nem kuss! Mondom vedd fel! - majd nyúlt volna felém, de hátra teketerem a kezét, hogy komolyan vegyen. - Tessék! Itt van! - adtam oda neki a telefont.

- Igen? Gyorsan légyszi! - vette fel nagyképűen. - Jó, aha, oké! Hmhm... - a szemeit folyamatosan forgatta, ezzel kifejezve flegmaságát.

- Nagyon érdemes volt felvenni... - mondta egykedvű hangnemben. - Deee..., az események nem állnak meg! - közeledett felém, a hangulatát teljesen megváltozatva, majd elvigyorodott.
- De! Az események megállnak... - tiltakoztam álmos hangon. - Kurva fáradt vagyok! - mondtam ásítva.
- Nem! - győzködött erőszakosan.
- De! Ennyi, csá! Lasi Ratyi te del o del!
- Katasztrófális vagy... - rázta meg a fejét.
- Hát, igen. Ez szopás... - vontam meg a vállam, majd kisétáltam a szobaajtón. - Na, csumidav tume!
- Hello! Várjál már! - jött utánam futva, úgyhogy a lelépésre lehetőség nem nagyon volt. - Most mész? - nézett összezavarodottan.
- Hát, ja! Holnap zsatara mo butyiker!
- A faszt! Tessék megállni, hercegnőcske! - fogta meg a vállam.
- Hogy, mi baj van?! - néztem rá vissza röhögve.
- Nem tetszik? Mert ezentúl így foglak hívni, ha rossz vagy!
- Ennél még a Ridhi is jobb!
- Milyen Ridhi?
- Ridhi Jakovljević! - néztem furcsán, mivel számomra egyértelmű a jelentése.
- Most teljesen elvesztem... - rázta meg a fejét.
- Hagyok időt gondolkodni, addig hazamegyek.
- Állj, állj, állj! Ez egy név, vagy mi?
- Igen. Vagy lehet Jezebel Laviy is... Több talán nincs.
- Akkor légyszi, most magyarázd is el, hogy mi van, mert kurvára nem értek semmit... Apropó! Már hiányoznak a beceneveim. Nem érzem magamat szeretve...
- Kuss! Ha barom vagy, akkor el is felejtheted őket örökre. - néztem rá flegmán.