Just friends! - PSG ff.

55. rész

Nem hallani mostanság senki harmadik vagy negyedik személyről, úgyhogy nagyon nagy lehet a belső elhatározás, ha hanyagolja a saját igényeit immár vagy egy hónapja.

Már hallottam egy párszor az elmúlt hetekben, hogy innentől új életet kezd, és más megközelítéssel tekint majd az őt körülvevő tényezőkre.

Nagy magabiztossággal hosszabbított a PSG-nél, ezt pedig a megújuló félben lévő életével magyarázza.

Nincs kurvázás, nincs eszetlen ivászat! - mondta egy pár hete.

Megkért, hogy emlékeztessem erre a kijelentésre, ha esetleg elkanászosodó félben lenne.

- Szerelmem! Szülői pozícióba kell helyeznünk magunkat estére. - ült le a kanapéra, majd felém fordította a tekintetét, hogy biztosan megértsem.
- Mit beszélsz? - pillantottam rá a laptopomról értetlenül felnézve. - Az nem nekem való... - ráztam meg a fejemet átgondolva a hallottakat.
- Majd most megtanulod!
- Úgy nézek ki, mint akinek bármi köze van a gyerekekhez? - vontam fel a szemöldökömet. - Hagyjál már az ökörséggel! Még a saját magam életben tartása is nehézkes, nemhogy egy gyereké! Mellesleg olyan idegbeteg vagyok, hogy jobb, ha nem jön a közelembe senki.
- Fejezd már be! - legyintett egyet, közben megforgatva a szemeit. - Jirés megy el valahova, én meg elvállaltam a két gyerekét. De nem értem, mi bajod van, mert tök aranyosak! Nincs is velük semmi gond...
- Oké... te vállaltad el! De én biztos, hogy nem veszek részt ebben az akcióban.
- Nem, hát... persze... - nevette el magát. - Amúgy is meg kell tanulnod ilyen dolgokat! Rövid időn belül szükség lesz a képességeidre, úgyhogy jobb, ha már most elkezded őket fejleszteni!
- Micsoda? - ráncoltam össze a homlokomat.
- Igen! - bólogatott közben a szemembe nézve, hogy éreztesse, mire gondolt. - Nem poénból mondtam! Jobb, ha felkészülsz rá, mert a csapatból ennyi idősen szinte mindenkinek van gyereke. Achrafnak kettő is!
- Én nem vagyok ellene! - vontam meg a vállamat, majd észrevettem némi örömöt a szemében a hallottak után. - Keress magadnak valakit aki megszüli neked őket, meg szopja a faszt legalább 18 éven keresztül a neveléssel... Sok sikert! - ekkorra már megszűnt a bizakodása, és az a szikrányi boldogság is kimúlt belőle.
- A faszszopás neked is megy, nem? A másik meg adja magát... majd belejössz!
- Na, jó! Ezt most fejezd be! - nevettem el magamat idegesen. - Nem is akarok ilyen idiótaságot hallani!
- Miért idiótaság? - nézett összezavarodottan.
- Éntőlem akarsz gyereket? Biztosítalak, hogy lehetetlen. Egyrészt azért, mert ha te lennél az apja, az csak borzalmas lehetne, ha meg én lennék az anyja, akkor létre se jönne!
- Ne sírjál már! - húzott egy lenéző mosolyt a szája szélére, közben tudatva, hogy nem veszi komolyan az ellenkezésemet.
- Inkább menjél innen, mert csak ideges leszek tőled! - sóhajtottam egy nagyot, majd az ajtó felé intettem, ezzel imitálva, hogy távozzon.

Ez sajnos nem tudott megvalósulni, annál inkább az agyamra menést választotta, és maradt a közelemben.

Talán túlságosan is a közelemben...

- Szerelmem, ne szórakozzál már velem! - karolta át hátulról a nyakamat, majd adott egy puszit.
- Mit mondtam az előbb? - néztem rá felvont szemöldökkel. - Azt, hogy pusztuljál innen, érted?
- Pszt! Nem érdekelsz senkit... - tette az ujját a szám elé, hogy maradjak csöndben. - Jó talán csak érdekelsz valamennyire, mert te is kellesz hozzá... - helyesbített némi kellemetlenséggel.
- Valamennyire? - meresztettem ki a szemeimet. - Akkor talán kicsit feljebb csúsztathatod az érdeklődésedet irántam, az egódat meg lentebb, mert ebből így nem lesz sok minden... - nevettem el magamat.
- Jó, na! - sóhajtott egyet. - Ez köcsög volt, de tudod, hogy szeretlek!
- Én nem... Csak néha... - vontam meg a vállamat.
- Tessék? - pillantott rám a szeme sarkából, értetlen tekintettel.
- Nem mondtam semmit!