Tele élményekkel térünk haza Írországból. Mielőtt hazajövünk, búcsút veszek Madtől, Ellie-től meg Lunától, és biztosítom őket arról, hogy a harmadik próbán találkozunk.
Trixie már nagyon várja az érkezésünket. Rendkívül örül a csokinak meg a karkötőnek, amit vettünk neki — na, meg persze annak, hogy végre visszakapja a barátait.
— Rettentő unalmas volt nélkületek — panaszolja. — Még az edzések se voltak ugyanolyanok. Csak Todd, Hector meg én maradtunk. Szívás volt ilyen kevesen edzeni. Toddot egyáltalán nem érdekelte, hogy ennyien vagyunk, másfél óráig röptetett bennünket. Azt hittem, kiköpöm a tüdőmet. Hector a végén annyira kimerült, hogy amikor leszálltunk, az utolsó két méteren lecsúszott a seprűjéről, és elterült a sárban.
— Szegénykém — sajnálkozik Emily. — Legalább puhára esett.
Trixie egyáltalán nem túlzott, amikor azt mondta, Todd minden eddiginél keményebb edzéseket tart — a visszatértünk után mi is megtapasztaljuk. Az idény utolsó mérkőzése a Szarvas Kígyó-Puckwudgie meccs. Itt dől el, hogy ki nyeri meg a kviddicskupát. Todd rendületlenül hajt bennünket az edzéseken, tekintet nélkül az időjárásra vagy bármi másra. Azt mondja, fel kell készülnünk minden helyzetre. Szerencsére így, hogy a terelőink kibékültek (sőt, legjobb barátnők lettek), a csapatban teljes az összhang. A meccs előtti utolsó edzésen a csapatkapitány így szól hozzánk:
— Figyeljetek... A Szarvas Kígyónak még soha nem volt ilyen ígéretes csapata. Csak annyit kérek tőletek, hogy tegyétek a dolgotokat, ugyanúgy, mint eddig. Ha úgy szerepeltek, mind az edzéseken, nem lehet gond. Most pedig nyomás mindenki aludni!
Másnap alig tudok valamit reggelizni, olyan izgatott vagyok a meccs miatt. Az öltözőben magamra öltöm a kviddicstaláromat, kezembe veszem a Nimbusz Kétezerkettesemet, és a társaim nyomában a pályára sétálok.
Utóbb kiderül, hogy kár volt idegeskednem — a mérkőzés alig öt percig tart. Épphogy belövöm a meccs első gólját, Todd elkapja a cikeszt. Félelmetesek a reflexei. A közönség alig fogja fel, hogy mi történt. Végül a Szarvas Kígyó drukkerek hatalmas ovációban törnek ki, amikor leesik nekik, hogy a kupát megnyertük — méghozzá nem is akárhogyan.
Leszállok a csapattársaim mellé. Mindenki egymást ölelgeti. Sharon szemében könnyek csillognak.
— Megnyertük! Megnyertük!
— Te sírsz? — néz rá hitetlenkedve Mat.
— Pofa be, Walters! — öklöz a fiú gyomrába. Aztán — mindenki legnagyobb döbbenetére — megcsókolja. Matthew először meglepődik, de aztán a lány dereka köré fonja a karjait, és hevesen visszacsókol.
— Fúúúj! — tettet öklendezést Hector.
Trixie kupán vágja a seprűjével.
— Hagyd már őket! Ez igenis romantikus!
— Neked... — dünnyögi a fiú, és a fejét dörzsölgeti.
— Mondtam én, hogy ezek ketten össze fognak jönni! — jelenti diadalmasan Emily.
— Nagy voltál, Todd! — ugrok a kapitányunk nyakába.
— Cseles! — nevet rá Trixie. — Annyit edzettél minket, aztán meg kihagysz a buliból, mert a meccs első öt percében elkapod a cikeszt!
— Di azért lőtt egy gólt — emlékezteti Hector.
— Di az Di — legyint a lány. — Csodagyerek...
— Naaa, ez nem is igaz! — tiltakozom.
— Tényleg, mi van a tolladdal? — kérdezi Emily.
Reflexszerűen a nyakamhoz kapok, és kiemelem a talárom alól a bőrzsinóron függő fekete varjútollat.
— Medált csináltál belőle? — hökken meg.
— Aha... Pouoka segített. Az indiánok szakértői a talizmánkészítésnek. Még szórt a tollra egy olyan bűbájt is, ami megakadályozza, hogy megsérüljön. Klassz, nem?
— Miért hordasz a nyakadban egy ilyen családi örökséget?
— Nem tudom... megnyugtat a jelenléte...
A barátaimnak nem mondom, de a teljes igazság az, hogy reménykedem benne, hogy a segítségével előrelendíthetem az animágia-tanulmányaim. Igazából magam sem tudom, mi hasznom lehet egy tollból. Amikor Pouokával jobban megnéztük, észrevettük, hogy a nyelébe van karcolva a következő felirat: „A választ magadban keresd". Ez hát számomra Morrigan öröksége.
Talán csak azért tartom magamnál, hogy lelki erőt adjon. Az elkövetkezendő időszakban nagy szükségem is van erre — közelednek ugyanis a vizsgák. Annyit kell tanulnom, mint még soha, a tetejébe pedig Harry ismét nyugtalanító levelet küld.
Kedves Di!
Nem tudom, hogy írjam meg ezt az egészet, mert még nekem sem sikerült teljesen feldolgoznom.
Kezdem talán az elején. Bumfolt elmondta nekünk, miből fog állni a Trimágus Tusa harmadik próbája. Egy labirintuson kell majd keresztülverekedni magunkat, aminek a közepén ott lesz a Trimágus Kupa. Aki először érinti meg, maximális pontot kap. Közben persze lesznek akadályok, de most nem ez a lényeg.
Miután közöltem vele az infókat, Krum félrehívott engem, és Trixie felől érdeklődött. Meg akarta tudni, hogy volt-e köztünk valaha valami, mert ugye hivatalosan együtt mentünk a karácsonyi bálba. Megnyugtattam, hogy nem volt semmi, Trixie csak azért jött velem, mert nem volt párom, így te segítettél szerezni egyet. Ez megnyugtatta, és a továbbiakban a kviddicsről beszélgettünk.
Épp a Tiltott Rengeteg szélén sétáltunk, amikor egyszer csak kibukkant a fák közül Mr. Kupor. Nem úgy nézett ki, mint máskor, a külseje teljesen elhanyagolt volt, és valószínűleg totálisan megtébolyodott. Az egyik pillanatban úgy beszélt egy fához, mintha Percynek osztana hivatali feladatokat, aztán meg a taláromba kapaszkodott, és azt hörögte, hogy beszélnie kell Dumbledore-ral, minden az ő hibája, meg ilyenek. Azt is említette, hogy Bertha Jorkins meghalt, és hogy Voldemort erősebb lett.
Otthagytam Kupor őrzésére Krumot, és felsiettem Dumbledore-ért, de Piton megpróbált bekavarni. Mire visszaértem Dumbledore-ral, Mr. Kupor eltűnt, Viktort pedig elkábították. Amikor felébredt, azt állította, hogy hátulról megtámadta a „bolond öregember".
Karkarov persze kiakadt az egészen, és azzal gyanúsította Dumbledore-t, hogy csal a tusán, és szabotázst követ el a bajnoka ellen. Végül valószínűleg megbeszélték az ügyet, de akkor Hagrid kis híján megfojtotta a Durmstrang igazgatóját. Ő kísért vissza a kastélyba, így nem tudom, Dumbledore-ék hogy tisztázták a dolgot. Őt ismerve biztos kimagyarázta valahogy.
Hagrid viszont ezután is elég pipa volt, és leszidott, hogy minek mászkáltam egyedül Krummal. Ő veszélyesnek tartja a fiút, mert ugye durmstrangos. Szerinte simán megtámadhatott volna.
Mordon professzor is megjelent a helyszínen, és átfésülte a birtokot, de sajnos semmit nem talált. Kupor egyszerűen felszívódott.
Két nap múlva újabb nyugtalanító eset történt. Jóslástanórán elaludtam, és látomásom volt Voldemortról meg Féregfarkról. Voldemort megkínozta őt, mert hibát követett el. De azt is mondta, hogy szerencséje van, mert egy bagoly hírt hozott neki, hogy valaki meghalt. Ott volt Voldemort kígyója, Nagini is. Neki azt mondta, nincs szerencséje, mert mégsem falhatja fel Féregfarkot — helyette megkaphat viszont engem...
Magát Voldemortot nem láttam, mert háttal ült nekem egy székben. Viszont fogalmam sincs, hogy használhatott varázspálcát, amikor elvileg nincs teste. Ezt még Dumbledore se tudja. Ő egyébként úgy gondolja, a látomásom valóság lehetett. Azt mondta, az átokhegem miatt valamiféle kapcsolatba kerülhettem Voldemorttal. Egyébként amikor elmentem, hogy beszámoljak neki erről, épp ott volt az irodájában Caramel és Mordon is — az előbbi Dumbledore-ral vitázott.
Épp indultak a parkba, így meg kellett várnom, amíg az igazgató úr visszajön. Ezalatt megláttam nála egy tálat — mint utóbb kiderült, merengőnek hívják —, amiben valami fura, kavargó ezüst anyag volt. Véletlen hozzáértem a folyadékhoz, és emlékekbe merültem. Láttam néhány tárgyalást — többek között Karkarovét és Kupor fiáét is.
Az előbbién kiderült, hogy Piton is halálfaló volt, de állítólag még Voldemort bukása előtt átállt az oldalunkra. Maga Dumbledore kezeskedett érte. Kupor fiával kapcsolatban meglepő, hogy Bellatrix Lestrange-ékkel együtt fogták el. Az a nő bizonygatta, hogy eljön a nap, amikor Voldemort visszatér majd, és megjutalmazza őket, amiért hűségesek maradtak hozzá.
Láttam egy harmadik tárgyalást, Ludo Bumfoltét is, de annak csak annyi volt a lényege, hogy a pasas információkat szolgáltatott a halálfalóknak. Állítólag mindez tévedésből történt, így végül felmentették.
Van még valami. Összetalálkoztunk Freddel és George-dzsal a bagolyházban. Előtte hallottunk egy kis részletet a beszélgetésükből, és azt vettük ki belőle, hogy valakit levélben akarnak zsarolni. Fogalmam sincs, mi lehet a céljuk, de Ron eléggé aggódik miattuk. Azt mondta, az ikrek komolyan gondolják a Varázsvicc Vállalatot, és mindenáron pénzt akarnak keresni. Nem tudjuk viszont, hogy meddig mennének el ezért. Arra gondoltam, esetleg a körmükre nézhetnél kicsit. Neked talán elmondják, és rábírhatod őket, hogy ne csináljanak ostobaságot.
Üdv:
Harry
Ui.: Remélem, neked jobban mennek a dolgaid, mint nekünk.
A hírek teljesen letaglóznak. Most aztán a vizsgákra való készülés mellett további rejtélyeken is agyalhatok. Gyorsan válaszolok Harrynek, aztán fogalmazok egy levelet Frednek és George-nak.
Kedves Lököttek!
Azt csiripelték a baglyok, hogy ti ketten netalántán valami idiótaságra készültök. Hogy elhiszem-e? Igen! Hogy meglep-e? Naná, hogy nem!
Elöljáróban is szeretnélek megkérni benneteket, hogy ne toroljátok meg szerencsétlen varázslótanoncon azt, hogy információkat szolgáltatott nekem. Van elég baja, és csakis a ti érdeketekben tette.
Nem azért írok nektek, hogy fejmosást tartsak. Elvileg a barátotok vagyok, a barátok pedig arra valók, hogy segítsenek egymásnak. Meglep, hogy mégsem közöltétek velem a problémáitokat. Be kell vallanom, kicsit elszomorodtam, amiért nem jutottam eszetekbe.
Kérlek, írjátok meg nekem, mi indított titeket arra, hogy zsaroljatok valakit. Higgyétek el, együtt többre mennénk a megoldással. Igaz, hogy térben messze vagyok tőletek, de rám mindig számíthattok.
Baráti tisztelettel:
Az Utód, az Örökös (vagy nevezzetek, aminek akartok)
Ui.: Ha már a zsarolásnál tartunk... ha nem áruljátok el nekem, mi a helyzet, a harmadik próba napján magam szedem ki belőletek, de abban nem lesz köszönet!
Ui.2.: Azért szeretlek benneteket.
Ui.3.: És nem, nem vagyok skizofrén. Köszönöm.
Ami a vizsgákra való készülést illeti, szerencsére az évfolyamtársainkkal segítjük egymást, és egyfajta tanulókört alakítunk.
Végül minden vizsgán jól szerepelek — még mágiatöriből is —, de talán a legendás lények gondozása, a sötét varázslatok kivédése, az átváltoztatástan és az ősi varázslatok megy legjobban. Nagyon büszke vagyok magamra, hogy az Ilvermornyban is tudom teljesíteni az elvárt szintet.
A vizsgák közben megérkezik a válaszlevelem az ikrekről.
Kedves Di!
Utáljuk, amikor ezt csinálod! Tudod, hogy mi ritkán szégyelljük el magunkat, de neked most sikerült elérned, hogy bűntudatunk legyen. Hogy csinálod?
A lényeg, hogy sajnáljuk, amiért nem szóltunk neked őszintén a problémáinkról. Tudjuk, hogy bízhatunk benned, és ígérjük, máskor hamarabb hozzád fordulunk.
Helyezd magad kényelembe, ugyanis most egy hosszabb sztori következik.
Ugye emlékszel, amikor a Világkupadöntőn fogadtunk Bumfolttal, és nyertünk? Na, mint később rájöttünk, a gazember a leprikónoktól bezsebelt arannyal fizetett nekünk, ezekről az érmékről pedig tudni kell, hogy pár órán belül eltűnnek. Így aztán egy árva knút nélkül maradtunk.
Kezdetben persze azt hittük, tévedés történt, és megpróbáltuk visszakérni a pénzünket Bumfolttól. Ő viszont nem válaszolt a leveleinkre, amikor pedig személyesen kerestük fel, mindig lerázott minket. Legutóbb még el is zavart azzal, hogy kölyköknek egy knútot se fizet. Mondtuk neki, hogy akkor adja vissza a pénzünket, amivel fogadtunk, de nem tette. Persze a végén rájöttünk, miről is van szó. Lee Jordan apja is lefutott egy pár kört, mire kiszedte Bumfoltból a pénzét. Kiderült, hogy a pasasnak a nyakára járnak a koboldok, mert nem fizetett vissza nekik valami kölcsönt. A Világkupadöntő után egy csapat kobold elkapta az erdőben. Elszedték tőle az összes pénzt, ami nála volt, de még az se volt elég. Utánajöttek a Roxfortba is, hogy szemmel tartsák. Bumfolt teljesen legatyásodott — mindenét eljátszotta. Most úgy akarja kifizetni a koboldokat, hogy fogadott Harryre a Tusán. Ezért akar neki annyira segíteni a feladatokban. A koboldok viszont arra fogadtak, hogy Harry holtversenyben győz Davisszel. Majd meglátjuk...
Mindenesetre ne aggódj miattunk, feladtuk, hogy kicsikarjunk Bumfoltból bármit is. Reménytelen. Sajnos viszont odaveszett az összes spórolt pénzünk — mind a harminchét galleon, tizenöt sarló és három knút. Így jártunk. Most máshonnan kell tőkét szereznünk. Egyelőre még nem tudjuk, honnan, de ne aggódj, nem adjuk fel.
Reméljük, megbocsátasz nekünk. Ha van bármi használható ötleted, szívesen vesszük a segítséget.
Fred és George
Ui.: Mi is szeretünk téged.
Mosolyogva megcsóválom a fejem, és visszaírok a fiúknak. Megígérem nekik, hogy gondolkozom az ügyön, és ha eszembe jut valami megoldás, azonnal szólok.
Ezután sietek a parkba, a megmérettetéseknek ugyanis még koránt sincs vége. A vizsgák lezártával kezdünk készülni a házak közti verseny második, döntő fordulójára. Ez már gyakorlati rész lesz, így az akadálypálya miatt ráveszem a Szarvas Kígyó ház tagjait, hogy délutánonként eddzünk a parkban. A gyakorlás során az idősebbek segítenek nekünk, fiatalabbaknak, hogy tökélyre fejlesszük a tudásunkat. Mindenféle bűbájt, rontást és ártást gyakorlunk, ami hasznos lehet, a legegyszerűbbektől a legbonyolultabbakig, a varázspálcásoktól a pálca nélküliekig. Utóbbival már jelentős haladást tettem, ezért felettébb büszke vagyok magamra.
A mai gyakorláson feltűnik, hogy Trixie nincs velünk.
— Hol lehet? — aggodalmaskodik Emily. — Nem szokott késni. Ráadásul ma a gumiláb-rontást gyakoroljuk. Normál esetben ki nem hagyná.
— Megkeresem — ajánlkozom.
— Biztos ne menjek én?
— Nem kell. Nekem már megy a gumiláb-rontás — tavaly egy jó barátom megtanított rá. Nyugodtan gyakorolj, addig én előkerítem Trixie-t.
— Rendben, de siess — kéri Emily.
Trixie-t nem találom a klubhelyiségben, így próba-szerencse alapon bekopogok a szobájába.
— Gyere be — szól ki elfúló hangon.
Amikor benyitok, döbbenten konstatálom, hogy barátnőm az ágyán ül, és rázza a zokogás.
— Trix... mi a baj? — telepedek mellé, és átkarolom a vállát. — Nem jöttél gyakorolni.
— Ez most nem számít — szipogja.
Kérdőn meredek a kezében tartott pergamenre.
— Viktort megtámadták — szakad ki belőle, és ismét hüppögni kezd. — Nemrég küldött levelet.
Lassan bólintok.
— Hallottam róla. Szerencsére semmi baja nem lett.
— Jaj, Di, én... úgy aggódom miatta! Nagyon félek, hogy baja eshet! Nem értem... k-ki akart volna ártani neki?
— Valószínűleg csak útban volt — nyugtatom. — Nem hinném, hogy őt akarták bántani.
— Akárhogy is, életveszélyben van...
— A Trimágus Tusa ezzel jár. Jelentkezett bajnoknak, tisztában volt a kockázattal, és vállalta.
— Tudom, de mégis... a merénylet nem volt a Tusa része... Nagyon nem tetszik nekem ez az egész, Di.
— Nekem se — rázom a fejem. — Képzelheted, hogy aggódom Harryért és Lyonelért. De nekünk, a bajnokok szeretteinek erősnek kell lennünk, hogy támaszkodhassanak ránk. Fel a fejjel, Trix. Szedd össze magad, és gyere ki velem gyakorolni. Viktor se akarná, hogy a levele miatt mély bánatba süppedj, és a szobádba zárkózz.
— Igazad van — törli le az arcáról a könnyeit.
— Mellesleg, hamarosan találkozhatsz vele — lököm meg finoman a vállát.
— Már alig várom — mosolyodik el. — Tudod, még soha, senki iránt nem éreztem így. Szerinted elképzelhető, hogy valaki tizenhárom évesen megtalálja az igaz szerelmét?
— Semmi sem lehetetlen — vonok vállat.
— Azt még nem tudom, ő hogy érez — komorodik el.
— Ó, egész biztosan odavan érted. Még Harryt is megkérdezte, hogy volt-e köztetek valami — mert ugye hivatalosan vele mentél a karácsonyi bálba.
— Komolyan megkérdezte? — képed el Trixie.
— Bizony ám! — kacsintok rá. — Érdekled Viktor Krumot, méghozzá nem is kicsit.
— Hűha... Nem is mertem remélni, hogy ilyen komolyak a szándékai. Elvégre, ő híres kviddicsező, és négy évvel idősebb nálam, biztos bolondulnak érte a lányok.
— De egyik se olyan, mint te. Te nem azért vagy vele, mert híres.
— Ez igaz — bólogat. — Viktor nagyon kedves fiú.
— Na, mi lesz, megyünk már gyakorolni? — pattanok fel az ágyról.
Rákulcsolom a kezemet Trixie karjára, és őt is felhúzom. Barátnőm megereszt felém egy halvány mosolyt, és szorosan átölel.
— Köszönöm, Di — suttogja.
— Mit köszönsz?
— Mindent — mondja, miután szétválunk. A tekintete komoly és őszinte. — Ugye tudod, hogy hiányozni fogsz jövőre? — húzza el a száját.
— A barátságunk örök. Bármikor írhatsz nekem levelet, vagy meglátogathatsz, érted? — ragadom meg a vállát. — Akármikor. Rám mindig számíthatsz. Én köszönöm neked, hogy ilyen jó voltál hozzám. Te voltál az első, aki segített nekem beilleszkedni az itteni életbe, méghozzá kérés nélkül. Nem is tudom, mihez kezdtem volna nélküled.
— Valószínűleg már az első nap elkavarodtál volna — nevet fel.
— Valószínűleg — hunyorgok. — Na, nyomás gyakorolni, Clayton! A házvezetőd parancsa.
Trixie és én egymásba karolva, jókedvűen szökdécselünk ki a parkba. Emily egy jól irányzott gumiláb-rontással üdvözöl minket, aminek következtében rövidesen a földön kötünk ki.
— Mi tartott ennyi ideig? — magasodik fölénk.
— Csak megbeszéltünk valamit — könyökölök fel, és leveszem magunkról a varázslatot. — Úgy látom, gyakoroltál. Már igazán ügyesen megy — dicsérem meg.
— Na, megállj csak, Blye! — ugrik fel a földről Trixie, és barátnőjének szegezi a pálcáját. — Vajon párbajban is ennyire jól tudod alkalmazni?
— Állok elébe a kihívásnak, Clayton — vigyorog rá Emily.
— Akár a régi szép időkben... — nevetek rájuk.
Amíg ők együtt gyakorolnak, én odébbállok, és felváltva gyakorlok Hectorral meg Toddal. Az edzés végén örömmel állapítom meg, hogy a mai délutánt is hasznosan töltöttük.
Telnek-múlnak a napok, és elérkezik a várva várt versenynap. Reggeli után Clayton professzor szólásra emelkedik. Az étkezőben egy csapásra csönd lesz.
— Kedves diákok! Elérkezett hát a házverseny második fordulója. Nem is szaporítom tovább a szót, mind tudjátok, mi a tét. Térjünk hát rá a mai feladatotokra. Az éjjel a tanáraitok keményen dolgoztak. Munkájuk eredményeképpen készen áll az akadálypálya a parkban, és csak rátok vár. Kaptok egy pergamendarabot az első feladattal, amit teljesítenetek kell. A papír a házvezetőknél lesz — ők és a helyetteseik döntik el közösen, kiket küldenek az adott feladat elvégzésére. Mindenkinek részt kell vennie valamilyen munkarészletben, és csak akkor haladhattok tovább, ha az adott helyszínen megszereztétek a következő feladatot tartalmazó pergament. Odabent mindig lesz egy tanár is — ha elakadtok, tőle kérhettek segítséget. Viszont a verseny során összesen csak háromszor élhettek ezzel a lehetőséggel, és nem többször. Osszátok hát be okosan, ki mit csinál. Az a ház, amelyik a legtöbb feladatot végzi el, és a legügyesebben, azé a házkupa. Most pedig, irány a park! Sok szerencsét kívánok.
Odakint nem találunk mást, csak egy tucat fából épült fülkét, rajtuk egy-egy ajtóval.
— Nekem erősen hajaznak a régi pottyantósokra — hallom meg Hector hangját, mire önkéntelenül is felkacagok.
— Ez az ajtós-dolog Salmanderre vall. Tuti tértágító-bűbájjal kezelték a fülkéket — tippelek.
A félreértések elkerülése végett egyszerre csak egy ház szerepelhet. Mi a harmadikak vagyunk, így ki kell várnunk, amíg a viharmadarasok és a wampusosok végeznek a tizenkét ajtóval. Egyesek sikoltozva, füstölgő talárral rontanak ki, mások vizesen vagy tetőtől-talpig koszosan. Vannak, akik bizakodnak, és vannak, akik a fejüket rázzák. A feladatokat persze nem árulhatják el nekünk (nem mintha akarnák), és csak miután ők befejezték a versenyt, azután kapjuk meg mi a pergament.
Minden feladathoz egy-egy rejtvény jár. A szarvas kígyósok körém gyűlnek, én pedig hangosan felolvasom az első feladatot.
Aranyládában keresd
a második pergament.
Kreatívnak kell lenni,
hogy túljuss az őrzőin.
— Hmmm... — gondolkozok. — Ti mit tippeltek, srácok?
— Talán furkászokról van szó — mondja félénken egy alsóbb éves.
— Nagyon ügyes vagy — dicsérem meg, mire zavartan elpirul. — Szereted a furkászokat?
— Igen — hebegi.
— Helyes. Te mész a terembe. Még valaki önként jelentkező, aki úgy érzi, tud bánni velük?
Öt másik diák jelentkezik még, így őket küldöm. Nagyjából tíz perc elteltével érkeznek vissza — kezükben diadalmasan lengetik a megszerzett pergament.
— Odabent volt egy csomó kincs, meg vagy ötven furkász. Rengeteg mindent bezsebeltek, ezért ki kellett ráznunk mindet, hogy megtaláljuk a ládát.
— Ügyesek vagytok — kacsintok.
Elolvasom a következő feladványt.
Fent lapul egy fa ágán,
amire szükséged van,
csak a lakókkal vigyázz,
mert könnyen ráfázhatsz.
— Bólintérek — vágja rá Emily.
— Pontosan. Én is erre tippelek — bólogatok. — Valószínűleg van odabent több fa is, és ezeken bólintérek. Ki kell találnunk, hogy juthatunk fel rájuk anélkül, hogy megtámadnának minket.
— Bogarakat kell adni nekik — szólal meg egy lány.
— Na, és honnan szerzünk? — tárja szét a karját Hector.
— Talán vannak odabent kisebb tárgyak, amiket át lehet változtatni bogárrá — elmélkedik Todd. — Én vállalom, hogy bemegyek. Ki jön velem?
Végül küldünk még kilenc embert Toddal. Húsz perccel később vigyorogva jönnek vissza.
— Parancsolj — nyújtja nekem a csapatkapitány a papírt.
A negyedik pergament
ne szárazföldön keresd,
kis ördögök őrzik,
elrejti a felszín.
— Kis ördögök? — hökken meg Hector. — Mint én?
— Te hülye — nevet rá Trixie. — Vízi lények lehetnek. Ott volt, hogy elrejti őket a felszín.
— Talán kákalagok — tippel valaki.
— Elképzelhető — ismerem el.
Hectort és még néhány embert küldök a feladatra — köztük két végzőst, akik ismerik a buborékfej-bűbájt. Beletelik vagy negyedórába, de végül sikeresen visszatérnek. A ruhájuk víztől csöpög, de egy vasládikát szorongatnak, benne az ötödik pergamennel.
Tüzes gyíkok mezején
utad, ha vezet,
jó úton haladsz épp,
csak vigyázz, hová lépkedsz.
— Repülni kell! — jelenti ki Sharon. — Egész biztosan. A tüzes gyíkok lehetnek akár szalamandrák, akik a papírt őrzik. Tuti ott lesz köztük egy láda, nekünk pedig úgy kell kivennünk, hogy nem érintkezünk velük.
— Di, nem mész? — bök oldalba Emily. — Elvégre, mestere vagy a lebegésnek — céloz az írországi Morrigan-szobros esetre.
— Nem, én inkább majd később. Menjen most Sharon és Mat, meg még néhány ember.
Végül nekik is sikerül a feladat, és kihozzák a hatodik leírást. Mint kiderül, ezen a helyszínen a belépők egy tükrös terembe kerülnek, és itt kell megtalálniuk a pergament, miközben csapdák leselkednek rájuk. A hetedik feladatban egy tündérmanókkal teli helyiségben kell kutatni — erre Emily és több mint tíz másik ember vállalkozik, hisz' sokakra szükség van a kis bestiák legyőzéséhez —, a nyolcadikban pedig teljesen sötét van, és könyvespolcok sokasága között, furfanggal kell rábukkanni a megfelelő pergamenre — Trixie vezetésével végül ez is sikerül. A kilencedik teremben abraxanok vannak, és az egyik patája alatt rejtőzik a papír. A tizedikben egy mocsáron kell keresztülverekedniük magukat a belépőknek, és közben vigyázniuk a bicegócokkal. A tizenegyedik egy bájitalos feladvány. A megfelelő löttyöt kell összeütni, és ráfolyatni a papírra, hogy azon kirajzolódjon az utolsó felirat.
Vigyázz a levegővel,
hisz' ki a kupát őrzi,
szinte legyőzhetetlen,
hatalma óriási.
— Mi lehet az? — töpreng az egyik háztársunk.
— Lehet, hogy egy óriás? — rémüldözik egy lány.
— Hát, majd meglátjuk. Menjünk, srácok — intek a maroknyi embernek, akik még egyik helyszínen se jártak, így most velem jönnek.
Amikor belépek, hatalmas kő esik le a szívemről — a többiek arcára ellenben rémület ül ki. Az egyik elsős kislány még fel is sikít. Salmander professzor a falnak támaszkodik, onnan figyel bennünket.
— Szia, Szilveszter — köszönök párszaszóul. — Megint nőttél, mióta utoljára láttalak.
— Göthe bácsi sokat etet. Miért jöttetek? Azt mondta, ne adjam oda a ládát senkinek.
— Így van — csusszan elő Chloe. — Még neked se, Di!
A többiek elképedve néznek rám, amiért a két hüllővel beszélgetek. Óvatosan intek nekik, hogy kerüljék meg őket, addig én elterelem a figyelmüket. Szilveszter háta mögött ott csillog az utolsó, ezüstből készült ládika.
— Ne csináljátok már! — könyörgök.
A szemem sarkából látom, ahogy a többiek a láda felé araszolnak.
— Salmander azt mondta, nem adhatjuk oda a ládát senkinek — ismétli Chloe. — Mi pedig tartjuk a szavunkat. Ez egy verseny, nem csalhatunk.
— Hát, jó — sóhajtok.
A többiek mostanra elérik a ládát, és visszafelé igyekeznek. Húznom kell az időt még egy kicsit.
— Nagyon szépek a pikkelyeid, Szilveszter — mondom a sárkánynak.
— Nemrég vedlettem — büszkélkedik.
— Mit gondolsz, értékesek?
— Biztosan — húzza ki magát.
— Tudod, van két barátom, akinek kéne a pénz. Tudnál nekik adni pikkelyeket?
— Lehet róla szó — gondolkozik el.
— Bezzeg az én levetett pikkelyeim senkit sem érdekelnek... — morgolódik Chloe. — Hé, azok meg mit sunnyognak a ládával? — veszi észre a kis csapatot, akiket már csak pár méter választja el az ajtótól.
— Futás, srácok! — kiáltok rájuk, mire kirohannak.
— Átvertél minket! — méltatlankodik a szarvas viperám.
— Di ravasz — állapítja meg Szilveszter.
— Bocs, srácok, de az volt a feladatom, hogy kijátsszalak benneteket. Azért nincs harag, ugye? — simítom meg mindkettőjüket.
— Én nem haragszom Di-ra. Én szeretem Di-t — jelenti ki Szilveszter.
Végül Chloe is megenyhül.
— Később találkozunk — intek nekik.
— Ügyes voltál, Di — mosolyog rám Salmander.
— Köszönöm — biccentek, azzal kilépek az ajtón.
Az utolsó pergamenen egy „Gratulálunk, célba értél!" felirat díszeleg. Miután a tanárok visszahelyezik a ládákat a fülkékbe, a puckwudgie-sok is megkapják az első feladatot. Miután végeznek, következik az eredményhirdetés. Clayton professzor közli, melyik ház hogyan szerepelt, és hány tanári segítséget használt, majd kihirdeti a nyertest.
— A győztes pedig... a Szarvas Kígyó! Egy segítséget sem használtak, és a leggyorsabban értek célba. Gratulálok!
A házunk hatalmas üdvrivalgásban tör ki. Miután Trixie és Emily agyonölelgetnek, átveszem Clayton professzortól a házkupát. Amikor a magasba tartom, és megcsillan rajta a napfény, óriási tapsot kapok.
— Nagyok voltatok — szólal meg mellettem egy hang. — Ez a ti napotok.
— Chloe! — pillantok le a földre. — Hogy kerülsz ide?
— Szilveszter kezd önálló lenni — közli. — Már nincs rá szükség, hogy éjt nappallá téve mellette legyek. Ugye elkísérhetlek a Trimágus Tusa harmadik próbájára?
— Hát persze! — örömködök.
— Helyes. Úgy érzem, ott a helyem veled.
— Jól érzed. Szükségem van rád, én kis viperám — nézek rá szeretetteljesen. — Már hiányzott az állandó társaságod.
— Reméltem is, hogy ezt mondod! Na, meg azt is, hogy nyertek. Drukkoltam ám nektek, de muszáj volt játszanom a szerepemet.
— Akkor nincs harag, ugye?
— Dehogyis — sziszegi vidáman.
— Azt hiszem, nagy buli lesz ma a klubhelyiségben... — nevetek.
A házak közti versennyel gyakorlatilag lezárul a tanítás az Ilvermornyban. Az utolsó napokban már csak a vizsgák eredményeit várjuk. A házvezetőkkel mindenféle szabadidős programot szervezünk, hogy a diákoknak legyen mivel eltölteni a szabadidejüket. A kedvencem a sütőkör, valamint a kviddics. Az utóbbit nem ám hagyományos felállásban játsszuk, hanem jól összekeverjük a házak csapattagjait, így még izgalmasabb az egész.
Persze az animágia különóráimat Clayton professzor ugyanúgy megtartja. Nagyon izgatott vagyok, mert szerinte már készen állok.
— Ha visszatértél a Trimágus Tusa harmadik próbájáról, az utolsó heti óránkon megejtjük az első átváltozásodat. Mit szólsz hozzá?
— Már eszméletlenül várom! — ujjongok.
— Nem sokan képesek rá, hogy ilyen fiatalon animágussá váljanak. Emlékezz mindenre, amit tanultál. Hiszem, hogy képes vagy rá.
— Köszönöm — pillantok rá hálásan, majd (az igazgatónő legnagyobb meglepetésére) megölelem őt. Óvatosan visszaölel.
— Tehetséges diák vagy, Diana. Pályafutásom során nem sok hasonlóval találkoztam. Egyszer még sokra viszed. Csak arra vigyázz, hogy ne bízd el magad.
— Nem fogom — ígérem. — Nem esem Voldemort és Grindelwald hibájába. Én inkább Isolt Sayre útját járom.
— Helyes — teszi a vállamra a kezét. — Úgy látom, sokat tanultál a másik ősöd házában. Be kell vallanom, nem szívesen engedlek vissza a Roxfortba. Hiányozni fogsz jövőre — húzza el a száját.
— Trixie is pont ezt mondta — kacagok.
— Amíg én vagyok az igazgató, az Ilvermornyban mindig szívesen látunk — mondja Clayton professzor. — Ide bármikor visszajöhetsz.
— Köszönöm — felelem komolyan. — Köszönök mindent.