Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
[Light]
Sosem gondoltam volna, hogy ez a nap is eljön. Végre tudom Ryuzaki igazi nevét, ráadásul ketten vagyunk és teljesen védtelen, míg nálam itt van a Halállista. Mostmár semmi és senki nem állhat az utamba. Lenézően néztem a fekete hajú férfira miközben egy pszichopata mosoly kúszott az arcomra.
–Felkészültél a halálodra, Law-liet? – tagoltam a hatás kedvéért igazi nevét. – Ne aggódj nem fogsz sokat szenvedni, arra nekem nincs időm. –Csak hajrá. Hacsak nem rezeltél be Yagami Light – felelte idegesítően nyugodtan. Ennyire nem ér semmit az élete? Az lenne a minimum, hogy könyörög. De ő nem. Milyen idegesítő...
Mindegy, ez most nem számít, úgyis mindjárt el fogom törölni a föld színéről. A kezembe vettem a Halállistát, kinyitottam a következő üres oldalon, majd elővettem a tollam. „Lawl" kezdtem el írni, ám kezem hirtelen megállt és remegni kezdett. Mi ez? Mi történik velem? – megütközve néztem ujjaimra, amik nem vitték tovább az íróeszközt, mintha csak sztájkolna. Miért nem tudom megölni L-t? Mi történik velem? Kérdőn néztem Ryukra, habár tudtam, hogy semmi köze ehhez. Teljesen kifordultam magamból... Sosem csináltam olyat, aminek tudtam, hogy semmi értelme.
–Mi az Light? – kérdezte a halálisten unottan. – Miért nem ölöd meg? –Ezt akartam kérdezni? Te csinálod? –Nem tudom miről beszélsz, de nem csinálok semmit. Te viszont haladhatnál, már éhes vagyok. Almát akarok, Light. –Türelem, Ryuk.
Ekkor, mintha csak tovább akarna idegelni az elmém minden egyes közös pillanatom Ryuzakival eszembe juttatta. Amikor az egyetemen találkoztunk, a tenisz mérkőzésünk, amikor beszéltünk a kávézóban, amikor össze lettünk bilincselve és minden mást. Elsőnek csak végigpörögtek, mintha egy felgyorsított filmet néznék, majd egyre részletesebben láttam és egyszerűen képtelen voltam irányítani. A külvilág teljesen megszűnt létezni. A végén már olyan részletesen láttam az emlékeimet, mintha újraélném őket, de mégis más volt. Mintha a hangsúly a részleteken lenne. Hallottam minden szívdobbanásom, lélegzetvételem, miden egyes rezdülésem.
Először csak tétlenül néztem végig és nem értettem mi és miért törtnénik velem. Logikus gondolkodásom elveszett. Aztán hirtelen leesett. L közelében teljesen máshogy viselkedtem, mint bármikor máskor. A szívem hevesebben dobogott és minden szavamat és mondatomat kétszer kellett átgondoljak, nehogy olyat mondjak, amit nem kéne. És itt most nem a Halállistára gondolok.
Nem lehet... - suttogtam magamnak. A felismerés pofonként csapott arcon. – Nem lehet... Lehetetlen, hogy szerelmes legyek, hiszen az a világ legfeleslegesebb és legveszélyesebb dolga. Ráadásul akkor miért nem Misába vagy tudom is én. Rohadt Lawliet. Így aztán pláne nem fogom tudni kinyírni. Talán a legjobb lenne, ha feladnám. Ha ő nyírna ki engem, akkor nem kéne ilyeneken örlődnöm Egyszer úgyis meghalnék.
[L]
Idegesítő, hogy kettőnk közül mégis Light áll nyerésre. Védtelen vagyok, ráadásul csak lekert írnia a nevemet és a sorsom megpecsételődött. Megpróbálhatnám elvenni tőle, de nem látom értelmét. Habár erősebb vagyok, mint amilyennek látszom, de ettől függetlenül biztos vagyok benne, hogy erőnlétben alul maradok, sosem voltam valami sportos ember. Nem is tartom fontosnak, a nyomozáshoz ez nem szükséges.
Ekkor elkezdett magában beszélni. Vagyis gondolom a halálistenéhez beszélt, de mivel azt nem hallottam, így elég érdekesen jött ki. Talán két mondatot mondhatott, majd elővette a Halállistát és írni kezdett. Én pedig leültem és bár nem vall rám a magatartás így vártam a halálom. Eközben pedig elgondolkodtam azon miért hagyom ezt. A válasz egyszerű: azért, mert valahogy elérte, hogy beleszeressek, így pedig képtelen lennék kivégezni őt. Vagy szó nélkül végigézni, ahogy kivégzik. Viszont, ha meghalok erre már nem kell sor kerüljön. Mindketten boldogok leszünk és megszabadulunk egy tehertől.
Light ebben a pillanatban abbahagyta az írást és meredten kezdett el maga elé bámulni. Értetlenül néztem rá, mert azt egyből láttam, hogy valami nincs rendben. Bár a negyven másodpercet biztonság kedvéért magamban számolni kezdtem aggódva néztem rá. Sőt, még párszor meg is szólítottam, ám semmit nem reagált, mintha fejben nem is itt lenne. Ennél a pontnál határozottan aggódni kezdtem érte, így felállva odamentem hozzá, ezzel a Halállistába is bepillantást nyerve. A nevem ugyan el volt kezdve, de a vége nem szerepelt rajta. Szóval nem ölt meg. Megnyugodva mentem volna vissza az eddigi „helyemre", amikor Yagami hirtelen összeesett.
–Oi, Light – guggoltam le hozzá. – Hallasz? Yagami Light mi lelt téged?
Ezt még egy párszor eljátszottam, majd miután továbbra sem volt hajlandó válaszolni két ujjamat ütőeréhez raktam, de pulzusa szerencsére volt. Nem halt meg, hála az égnek – gondoltam egy sóhajt eleresztve.
[Light]
Amint beláttam, hogy szerelmes vagyok a fekete hajú nyomozóba emlékeim örvénye lassan kezdett eltűnni a külvilágból pedig végre egyre többet érzékeltem. Majd teljesen visszatértem a testembe. Kinyitva szemeimet egy kórházban találtam magam. Mindig is utáltam ezeket a büdös, a kelleténél sokkal világosabb épületeket, így felültem, hátha, ha észreveszik, hogy ébren vagyok hamarabb szabadulhatok. Körbenézve viszont valami sokkal érdekesebben akadt meg a szemem. Mégpedig Ryuzakin, aki az ágyam mellett levő széken aludt előrebukott fejjel.
–Ryuzaki – szóltam a normál hangerőnél kicsit hangosabban, hogy felkeljen. Szerencsém volt, ugyanis tényleg felébredt. Amint felém nézett felvettem egy gúnyos álarcot. – Milyen rendes tőled Lawliet, hogy a kivégzésemmel megvártad amíg magamhoz térek. –Nem tudom miről beszélsz. –Ugyan már. Már bizonyítékod is van ellenem, mikor akarsz megölni? Kíváncsi vagyok a halálom napjára. –Nem lesz semmilyen kivégzés, Kirát már lecsukták – nézett rám úgy, mint aki üzenni akar a szemeivel. Hazudott? Hogy megmentsen? –Mégis miért? – erre olyat tett, amit még sosem láttam tőle. Felnevetett. –Mert elcsavartad a fejemet. Ha nem érdekelnél kórházba sem hoztalak volna. –Vicces. Ugyanezt művelted velem. Tudatalatt rávettél, hogy az elveimmel szembe menően szerelmes legyek, ráadásul mindezt egy rohadt kórházban valljam be annak az embernek, akit eddig meg akartam ölni.
Lawliet erre halványan elpirult, majd arcomnál fogva magához húzott és egy csókot kezdeményezett, én pedig bármennyire is próbáltam nem tudtam átvenni az irányítást.
–Az orvos azt mondta, amint felkeltél elmehetsz, ha úgy érzed – szólalt meg Lawliet amikor elváltunk. –Szuper. Amúgy sem akartam tovább itt maradni – fintorodtam el.
Amikor végre kiértünk megint lemondtam a Halállistáról, ám ezúttal ökörke. Többé nem érdekel. Majd beállok Lawaliet mellé és úgy kapom el a gonosztevőket, nem kell halálistenek segítsége.
