Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Toga és Dabi tanácstalanul ültek az ebédlőasztal fölött. Baráti társaságuk másik két tagja ugyan nem volt jelen, de ezt nem is bánták, hiszen éppen róluk volt szó. A hiányzó két jómadár amióta csak ismerték egymás – azaz bő 3 éve – fülig szerelmesek voltak egymásba, de túl vakok és gyávák voltak ezt bevallani egymásnak, így Dabi és Togának panaszolták el bánatuk, ők pedig már kezdték unni. Így kihasználva, hogy egyikük sincs jelen megbeszélték, hogy ha törik, ha szakad ők bizony összehozzák Tomurát és t/n-t mert már fáj a fejük a sok „jaj, ő úgysem szeretből." A szünet végére meg is született a terv: még aznap, tanítás után Dabi Shigarakinak, míg Toga t/n-nek azt hazudja, hogy a tornatanár várja őket a szertárnál, majd amikor mindketten belépnek rájuk zárják az ajtót és addig ki nem engedik őket, amíg össze nem jönnek.
Késő délután meg is kezdődött az akció. T/n és Tomura mit sem sejtve léptek be a szertárba és már éppen nyitották a szájukat, hogy megkérdezzék a másik miért van itt, amikor meghallották a zár kattanását. Dabiéknak pedig még mondaniuk sem kellett, mindketten tudták mit várnak tőlük.
[T/n]
Toga az utolsó óránk végeztével azt mondta, hogy All Might-sensei, a tornatanárunk – akinek egyébként senki nem tudja az igazi nevét – vár a szertárnál, mert mondani akar valamit. Én pedig el is hittem neki, hiszen a túlbuzgó tanárunk gyakran felejt el szólni valamiről, így a szünetekben értesít minket. Először arra gondoltam, hogy ott hagytam valamit vagy esetleg ma én vagyok a rendrakásért felelős csak elfelejtettem, de amikor megláttam Shigarakit is kezdett az egész gyanús lenni. Sejtésem pedig be is igazolódott, amint meghallottam a zár kattanását.
Szeretném azt mondani, hogy tanácstalan voltam és nem tudtam mit akar tőlem drága barátnőm, de sajnos akkor hazudnék. Azt szeretné, hogy valljam be az előttem ülőnek mit is érzek iránta, de ez lehetetlen. Nem lennék képes végig nézni, ahogy lassanként elromlik a barátságunk amennyiben ő nem viszonozza az érzéseimet. Túl nagy a kockázat. Végül mégiscsak szóra nyitottam a szám, de Tomura megelőzött.
–T/n és sajnálom... – Értetlenül néztem rá. – Miattam vagyunk itt, csak rablom az idődet. –Nos szerintem miattam vagyunk itt, de ez mindegy is. A vizsgák miatt mostanában alig beszéltünk, hozzuk ki a helyzetből a legjobbat – néztem rá egy erőltetett mosollyal és csak reménykedtem benne, hogy nem kérdez rá miért miattam. Az Istenek pedig meghallgatták imáimat. Hittem azt
Mindenféléről beszélgetni kezdtünk. A személyesebb dolgokon keresztül a legegyszerűbbekig mindent kibeszéltünk. Szóba került az iskola, a szüleim, Shigaraki testvére, a jövő, álommunka, a szavak csak úgy dőltek belőlünk. Ezeréves sztorikon nevettünk milliomodjára és minden mondhatni tökéletes volt, ha a környezetet nem vesszük, de ekkor szóba került az egyetlen tabu téma, amit szerintem a bő 3-3,5 évünk alatt egyszer sem hoztunk szóba.
–És, hogy állsz a szerelemmel? – kérdezte, nekem pedig elsápadt az arcom. –Öhm... - Először tagadni akartam. Tagadni vagy témát váltani, esetleg mindkettőt. De végül beláttam, hogy amíg nem vallok kijutni úgysem fogunk, ráadásul mostmár halogatni sincs értelme. – Valójában ezt nem így akartam neked elmondani. Nem itt és nem így, de azt hiszem csak én tehetek róla, hogy eddig húztam. Mindegy is, a lényleg... Shigaraki Tomura szeretlek. Amióta megismertelek... – A vége valahogy sokkal halkabbra sikerült, mint terveztem, ám bánatomra a kék hajú még így is meghallotta. –Tényleg? E-ez nem vicces..! –Nem viccelek – ráztam meg a fejem. –Én- én is szeretlek t/n
Amint kimondta az agyam feladta a szolgálatot. Annyi éven keresztül vágytam erre a mondatra, annyiszor megálmodtam és most valósággá vált. Szeret – ez az egy szó járt a fejemben. Shigaraki Tomura szeret, el sem hiszem. Bár tudtam mit csinálok a tudatomig már nem jutott el. A lábaim maguktól indultak el, majd a kék hajú fiú karjaiba vetettem magam, aki készségesen karolt át és tartott meg.
–Ez valami álom, olyan boldog vagyok – motyogtam a vállába. Percekig állhattunk így, egymást ölelve, mozdulatlanul. Végül aztán Shigaraki vetett véget az idillnek és kissé eltolt magától. Ám éppen csak annyira, hogy meg tudja fogni az arcom és egy meg tudjon csókolni. Akkor értettem meg mit jelent a fellegekben járni, úgy éreztem repülök. Amikor elfogyott a levegőnk ismét elváltunk. –Lennél a barátnőm t/n? –Hülye lennék nemet mondani – öleltem meg szorosabban a fejem a vállára hajtva. Annyira boldogok voltunk, hogy észre sem vettük: a tornaszertár ajtaja már vagy 10 perce nyitva van.
