Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
[Reader]
Éppen a vásárból tartottam hazafelé, amikor hirtelen valaki nekem jött, ezzel a földre lökve engem.
–Oi, nézz már a lábad elé! – kiáltottam fel mérgesen miközben felálltam és leporoltam magam. Előttem egy szőke, unszimpatikus srác állt. Mellkasát semmi nem fedte, nyakában egy csomó nevetséges lánc függött. Vörös szemei gyűlöletet árasztottak magukból, amiről édesapám jutott eszembe. Blah. –Nekem te ne parancsolj liba! Azt teszek, amit akarok és különben is te jöttél belém! – kezdett el üvöltözni. Komolyan, ennek mi a baja? –Oi, nem vagyok halláskárosult, nem kell üvöltözni – intettem le. Szívesen hozzávágtam volna még egy-két dolgot, de az ilyen agyatlan barmokkal nem éri meg vitatkozni, csak az energiámat vesztegetném. Gyorsan felszedtem a kezemből kiesett táskát, majd már mentem is volna tovább, ha nem szólt volna utánam a szőke bomba sokkal szimpatikusabb társa. Neki vörös haja volt és nagy köpenye, ami alól csak nadrágja és cipője látszott ki. –Várj egy kicsit! Bocsánatot szeretnék kérni Bakugou nevében is, nem gondolta komolyan – mondta és mélyen meghajolt. Aranyos. –Nem történt semmi – mosolyogtam rá – nem haragszom. –Köszönöm – sóhajtott egyet. – Egyébként a nevem Kirishima Eijiro és a tiéd? –T/n Todorokinak hívnak. –Várj, te a hercegnő vagy? – lepődött meg. –Nos, igen – biccentettem. – Csak elszöktem. Nem igazán szeretek abban a családban élni, így a két bátyámmal most egy használaton kívüli házban húztuk meg magunkat. –Gyertek velünk, Hercegnő. Nálunk a senseiek biztosan befogadnának titeket. –Biztos ez? Nem zavarnánk? – Nem tudom miért bíztam meg benne már most, de bíztam a megérzéseimben. –Teljesen biztos – mosolygott rám kivillantva cápafogait. – Holnap találkozzunk itt és hozd magaddal a testvéreidet. Addig pedig beszélek a senseiekkel. –Köszönöm szépen – hajoltam meg. – És hívj nyugodtan t/n-nek, nem kell a formalitás.
Ezek után elváltak útjaink és boldogan siettem vissza két fivéremhez. „Otthon" szinte berobbantam a házba és egyből a nappaliba mentem, hogy elújságoljam a hírt.
–Fiúk~! Jó hírem van! – kiáltottam, amikor eléjük értem. –Enji meghalt? – találgatott Touya, amin nem tudtam nem elnevetni magam. –Nem, de örülni fogtok neki. Az egyik új barátom azt mondta, hogy lakhatunk náluk. –Tényleg? És megbízhatunk benne? –Persze! Holnap fog elvinni oda! –Jó lenne egy rendes otthon – szállt be a beszélgetésbe Shoto is. –Ne éljétek bele magatokat – szólt ránk Touya, de nem tudott lelombozni. Ahhoz túlságosan is jó kedvem volt.
A találkozás Kirishimáék barátaival és tanáraival igazán jól sült el. Nagyon kedvesek és befogadóak voltak velünk szemben. Mindent elmagyaráztak és sok barátra tettem szert, amit eddigi életem során nem mondhattam el. Touya kicsit nehezen bízott meg bennünk, de végül ő is jóban lett egy-két emberrel. Többek közt Tokoyamival, ezzel igazán érdekes párost kialakítva. Todoroki a szerelmét is megtalálta Dekuban és bár nagyon látszik rajtuk, hogy szeretik egymást, mindketten titkolják egymás elől érzéseiket, így egyelőre csak a barátzónában toporognak. De Mina és én mindent megteszünk, hogy végre összejöjjenek. És ha már szerelem. Első találkozásunk ellenére már egy ideje randizom Bakugouval, a szőke időzített bombával és imádom őt. Sokáig titkoltuk, de egyszer Touya meglátott minket és akkor mindent elmondtam neki. Ma is randevúra megyünk, ezért állok már egy fél órája a szekrényem előtt. Bár nincs túl sok ruhám, de mégsem tudok választani.
–Lányok~ - kiáltok le a szobámból – segítsetek! –Baj van t/n-chan? – rohannak fel. –Nem, dehogy. Csak nem tudom mit vegyek fel a randinkra – panaszolom el neki, mire csak betolnak a szobámba. –Te csak ülj le t/n-chan és bízd ránk magad – ültetett le Mina az ágyra, majd már bele is vetették magukat gardróbomba.
Fél órával és egy csomó földre szórt anyaggal később végre elégedetten dugtak maguk mögé egy vállfát, amin a nyertes ruha függött. Elszántan mosolyogtak rám, Uraraka pedig megindult felém egy sállal a kezében.
–T/nchan most bekötöm a szemed és majd csak a végén nézheted meg a végeredményt. Hidd el, Bakugou-kunnak le fog esni az álla. – Azzal már el is takarta szemeimet.
Ezek után csak azt éreztem, hogy leszenvedik rólam a ruháimat, majd betolnak a fürdőszobába, hogy fürödjek meg. Miután ezzel is végzek elkezdik feladni rám a kiválasztott darabokat. Legelőször arra jöttem rá, hogy egy ruhát választottak nekem. Másodszor arra, hogy ezt biztosan még a palotából hozhattam, ugyanis a legtöbb ruhámhoz képest nagyon puha. Végül teljesen felkerült rám az anyag. A szoknya része a térdem fölé ért, felül pedig nem volt váll része, a felkaromnál egy selymes anyag tartotta meg felsőrészt. Ebből már ki tudtam következtetni, hogy ez nem más, mint a kedvenc, vörös-fekete ruhám, amit nem tudtam a palotában hagyni. Magamban mosolyogva jegyeztem meg, hogy a lányok igazán jól választottak. Még befonták a hajam, de azután végre lekerült rólam a sál és a tükör elé lépve megcsodálhattam az összképet.
–Sugoi! – kiáltottam fel. – Köszönöm szépen, nagyon tetszik! –Csinos vagy Kero. –Menj és csábítsd el a szőke herceged – kacsintott Mina és az ajtó felé kezdett terelni.
Kint már ott várt Katsuki, aki miután végigmért elmorgott egy „egész türhetően nézel ki, liba" bókot.
–Hova megyünk? – érdeklődtem meg, amikor már egy ideje sétáltunk az erdőben. –A tesóid azt mondták, hogy szereted a romantikus szarokat, úgyhogy kerestem egy ilyen helyet – vont vállat nemtörtődöm stílusban. – Megérkeztünk.
Erre már felkaptam a fejem, ugyanis eddig vagy őt vagy a cipőm alatt a füvet néztem. Egy réten álltunk, aminek a közepén volt egy tó. Az egészet pedig megvilágították a szentjánosbogarak fénye.
–K-katski – álltam tátott szájjal. –Látom tetszik – nézett rám egy önelégült vigyorral az arcán. –Shh, elrontod a pillanatot – pisszegtem le. –Még mielőtt a tájat választanád helyettem – köszörülte meg a torkát egy pár perc néma csend után. – Csak egyszer mondom el, szóval jól jegyezd meg... Kibaszottul szeretlek t/n, lennél a barátnőm?
Lefagytam. Abban a pillanatban mindenre számítottam csak erre nem. Legszívesebben az ölébe ugrottam volna vagy sikongattam volna, mintha legalább a kezemet kérte volna meg, de egyszerűen mozdulni sem tudtam. Csak néztem rá és az agyam próbálta feldolgozni az információkat.
–I-igen! – szólaltam meg vége és a nyakába vetettem magam. – Persze, szívesen lennék a barátnőd. –Ch, idióta liba – morogta, majd a derekamnál fogva még közelebb vont magához és ajkait az enyémekre tapasztotta. Azt hiszem soha nem voltam még boldogabb.
