Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Az első gondolatom az volt, hogy fáj a fejem. Változatosság kedvéért második gondolatom is pont ugyanez volt. A harmadik viszont az, hogy hol a faszban vagyok, mert, hogy otthon nem az hétszentség. Hunyorogva néztem körül a sötét szobában, ahol jelenleg tartózkodtam - megjegyzem egyedül. És ahogy egyre tovább kémleltem a körülöttem lévő falakat, illetve a berendezést egyre inkább jöttem rá, hogy én ezt a helyet egyáltalán nem ismerem. Próbáltam valami értelmes magyarázatot összehozni itt létemre, de csak akkor jutottam egyről a kettőre, amikor elkezdtek beugrani a - remélhetőleg - tegnapi napról az emlékeim. Sorjában rohamoztak meg apró foszlányok és részletek a múlt éjjel történt harcról, mikor is ismét megtámadott minket a Gonosztevők Szövetsége. Itt más leesett, hogy engem valószínűleg elraboltak.
-Fasza - zsörtölődtem magamban, majd miután az engem tartó láncoktól nem igazán tudtam mit csinálni elkezdtem minden egyes kis bűnözőre kiszórni néma átkaimat. Ezt a kellemes kis programomat az ajtó nyitódása zavarta meg, illetve az azon belépő, feltehetőleg férfi egyén.
-Felkeltél? - kérdezte elém lépve és mivel egy meglehetősen alacsony széken ültem férfiasságát telibe a pofámba tolta. -Nem, ez csak egy illúzió, valójában még alszom - jegyezetem meg gúnyolódva. Nem igazán féltem, ha meg akartak volna ölni már halott lennék. Szóval nincs mitől féljek. Amúgy is simán legyőzöm őket. -Látom továbbra is nagy a szád g/n, semmit sem változtál - hajolt végre le fogvatartóm, aki, mint kiderült nem más, mint Bakugou Katsuki. Szemeim nagyra nyíltak, az agyam pedig teljesen leblokkolt. Abban a pillanatban nem tudtam eldönteni, hogy örüljek annak, hogy halottnak hitt barátom él vagy sírjak, mert minden álmával szembe menően gonosztevő lett belőle. -K-katsuki? - remegett meg a hangom akaratom ellenére is. - N-nem... Csak álmodom. Biztosan csak álmodom. Te három éve meghaltál, a saját szememmel láttam, ahogy megégsz a lángok között. Biztosan csak megőrültem... -Nem őrültél meg becenév-chan és ez itt a valóság. Tudod, amikor első évben elraboltak felnyitották a szemem és rájöttem, hogy hősként sosem lehetek elég erős. A halálom eljátszásában Dabi sokat segített, de valójában egy sebet sem okozott nekem. Becenév-chan csatlakozz te is, hidd el nem fogod megbánni. - Láncaimat eközben leszedte rólam, így végre nem éreztem magam konzervhalnak, akit belepasszíroztak egy olyan fém szarba.
Amint minden testrészem szabad lett a szőke segítségével felálltam, majd hirtelen egy akkora pofont kevertem le neki, hogy feje oldalra bicsaklott és kezem nyoma azonnal pirosodni kezdett.
-Tudod te, hogy Mitsukinak és az egész osztálynak mennyi fájdalmat okoztál?!! Tudod te, hogy NEKEM mennyi kibaszott órát okoztál, amit végig sírtam, mert azt hittem örökre elvesztettelek?!! - Magamból kikelve ordítottam vele mindent kiadva magamból, amit a három év alatt visszafojtottam. Jelenleg nem érdekelt, hogy ennek mi lesz a következménye, csak azt tudtam, hogy borzasztó dühös vagyok rá.
Ő viszont legnagyobb meglepetésemre nem szólt semmit, csak csöndben állt és a vörös arcát fogva hallgatta végig kiborulásom. Majd, amikor már végeztem magához húzott szorosan és nem engedett el, hiába vergődtem ölelésében tehetetlenül.
-Sajnálom - suttogta a fülembe, amitől kirázott a hideg. -Utállak - jelentettem ki vörös szemeibe nézve. -Tényleg? - nézett rám egy öntelt vigyorral, pont, mint aki tudja, hogy igaza van és a másik csak hazudik. Egyszerűbben mondva visszatért a régi Bakugou, aki nem a füledbe suttog, hanem a füledbe robbant csak mert miért ne. -Tényleg - bólintottam komolyan. Vicces, hogy eközben még én sem veszem magam komolyan. -Hát jó. - Megvonta a vállát és elkezdett felém hajolni. Ösztönösen csuktam le szemeimet várva a csókom, de az nem jött. Helyett az az idióta szőke a pofámba nevetett. -Mosmár tagadni sem tudod, hogy oda vagy értem. - Puszit nyomott az ajkaimra. - Most mennem kell, addig te maradj csak itt és gondold meg csatlakozol-e. Bár - tette hozzá - nemleges választ úgysem fogadok el. -Baka! - kiáltottam utána, de akkora már az ajtó túloldalán volt.
