Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Bakugou olyan ideges volt, mint még soha. Nem tudta - vagy legalábbis nem akarta - felfogni, hogy hogy rabolhatták el őt. Pont őt, aki az elsőszámú hős akar lenni. Átkozta magát, a gonosztevőket, magát és persze Dekut. Az utóbbire ugyan nem volt oka, de ez nem maradhatott ki a szőke robbanócukorka rutinjából. Amióta nemet mondott a Gonosztevők Szövetségének két nap telt el, ezalatt pedig nem kapott se enni, se inni; Shigaraki úgy gondolta ez majd jó ösztönző lesz a fiú számára és majd csatlakozni fog hozzájuk, ha már kellően éhes és szomjas.
Dél körül járt az idő, amikor Katsuki sok idő után először a vér fémes szaga mellé rámen illata keveredett. Szemei felcsillantak, hasa pedig megkordult, abban a pillanatban mit meg nem adott volna akárcsak egy kanálnyi levesért is. Ahogy az étel illata egyre közelebb került hozzá a remény úgy éledt fel benne - talán most végre kap enni. Egy számára ismeretlen lány lépett be cellája ajtaján. H/sz haja és sz/sz íriszei voltak, arca kissé beesett és nyúzott volt, ám ennek ellenére is egy kedves mosoly ült rajta. Alacsony volt és fiatal, a szőke fiúval egyidős. Egy tálcát tartott a kezében, azon volt rajta a nagy tál, benne a rámennel.
Az ismeretlen előhúzott a zsebéből egy kulcsot és leszedte Bakugou kezéről a bilincset és a szájáról is lehúzta a kendőt. Katsuki amint lekerült róla az összes fém felpattant, majd szökni akart, de csakhamar belátta, hogy ez lehetetlen. Szervezete legyengült és a lábai máris remegni kezdtek. Így semmi esélye - ezt ő is azonnal belátta -, ezért csak morogva visszaült a padlóra és nekilátott az rámennek. Bár még magának sem akarta bevallani, de nagyon ízlett neki, amit kapott, még azt is meg merte kockáztatni, hogy ez a legjobb azok közül, amiket eddig kóstolt. Ráadásul még csípős is volt, ami plusz pontot jelentett Bakugounál.
-Titokban tudnád tartani, hogy hoztam neked enni? - A szőke előtt ülő lány tétován szólalt meg. -Miért kéne? - vágta rá reflexből Bakugou, de aztán észbe kapva hozzáfűzte. - Nem mintha bármiről is akarnék azokkal csevegni. -Köszönöm. Egyébként t/n vagyok. - Bakugou csak biccentett, feleslegesnek tartotta a bemutatkozást, hiszen biztosan tudta, hogy a lány is tudja hogy hívják. -Miért segítesz? -Mert én is fogoly vagyok. Megzsaroltak, mert kellett nekik valaki, aki rendet tart, amíg ők isten tudja hol vannak, illetve aki gyorsan meg tudja őket gyógyítani a harcok után. -És miért nem szöktél még el? - mordult fel Bakugou. -Mert én nem vagyok hős, nem is tudnék védekezni vagy támadni. Elég, ha tudom, hogy nem miattam fog felrobbanni az összes kórház. -Kórház? Nem is a családoddal zsaroltak meg? -Nem. - T/n megrázta a fejét. - Orvos vagyok, nekem mindennél fontosabbak a betegek. Ráadásul az egyetlen családtagom Amerikában él, arra már nincs kihatásuk. -Tch idegesítő. -Nem is ezért jöttem le - t/n észbe kapva megrázta a fejét, majd felvette a már üres tálat és a pálcikákat. - A többiek két óra múlva el fognak menni és csak holnap este térnek vissza. Én és Toga maradunk, de őt majd lefoglalom. Te pedig szökj ki, onnan fogod tudni mikor mehetsz, hogy ki fog nyílni a cella ajtaja.
Azzal t/n kiment mielőtt Katsuki bármit is tudott volna reagálni. Az elkövetkezendő percek éveknek teltek a szőke számára; először még a másodperceket is számolta, de a 600.-nál megunta és abbahagyta. Így utána márcsak az elmúlt napokon és t/n-n gondolkodott, illetve egy kicsit megint átkozta Dekut. Aztán végre valahára letelt a két óra és a vasajtó kinyílt. Először csak óvatosan kinézett, de miután konstatálta, hogy tényleg nincs senki a közelben a lehető legcsendesebben és gyorsabban indult meg, hogy megkeresse a kijáratot. Útközben hallotta, hogy Toga visítozik: „Nee~ t/n-chan tényleg érdekel a késgyűjteményem? Persze, hogy megmutatom!" - Bakugou kirázta a hideg.
Aztán kiért. Megcsapta a hűvös szél és ennyire még sosem örült a friss levegőnek. De nem állhatott le örülni kijutásának, hiszen azzal a számolnia kell, hogy mi van, ha Tomuráék korábban jönnek vissza és addigra már el kell tűnnie, hiszen még nem volt teljesen elemében. Ismét rohanásnak indult, a kollégiumig meg sem állt. Csak ott vette észre, hogy a sok futásban mennyi kimerült. Térdére támaszkodva lihegett, amikor kiabálást hallott meg.
-BAKUBRO! - Kirishima rohant ki az épületből, mögötte a többi osztálytársával. Mindegyikük fáradtnak látszott, de a Bakusquad és Deku úgy néztek ki, mint akik még hírből sem ismerik az alvást. A vörös hajú megszorongatta legjobb barátját. - Aggódtunk érted, Aiwaza-sensei nem engedte, hogy utánad menjünk. -Tsk tudhattad volna Furahaj, hogy egyedül is ki tudok szabadulni azok közül a selejtek közül - morogta Bakugou, de aztért titkon jól esett neki az aggódás. -Kacchan! Jól vagy? Ugye nem sérültél meg? - furakodott előre a kis brokkoli. -OI, Szaros Deku, ne hidd azt, hogy ennyire puhány vagyok! Egyedül is elbánok azokkal! - Ebben a pillanatban eszébe jutott t/n. - Aizawával kell beszélnem! -Itt vagyok - szólalt meg mögüle az almás hang, mire összerezzent. - Mit szeretnél?
Katsuki elvonult a senseiével, majd mindenről beszámolt - többek közt a kórházak felrobbantásáról és t/n-ről.
-Köszönöm, hogy elmondtad - biccentett a tanár. - Most menj és feküdj le, holnap pedig vizsgáltasd meg magad Recovery Girl-el. Én értesítem a pro hősöket, akik majd átkutatják a kórházakat, illetve megszervezzük a mentőakciót. -Köszönöm - Bakugout átjárta a megkönnyebbülés, amikor arra gondolt, hogy t/n is meg fog menekülni - ám mivel ezt az érzést nem tudta hova tenni inkább csak eltemette magában és elment aludni.
