Bakugou_Katsuki2005 kérésére Figyelmeztetés: sűrűn lesznek benne obszcén szavak
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
[Bakugou]
Végre visszavonult annak a kibaszott Todorokinak a serege. Amióta elszöktünk mindenki kötelességének érzi, hogy ránk támadjon, ráadásul most már az idióta Deku is kell nekik. Telhetetlen seggfejek... Persze azzal nem számoltak, hogy sokkal jobbak és erősebbek vagyunk, szóval esélyük sem volt. És nem is lesz. Ennek ellenére az rohadt tűzhasználók majdnem mindent felégettek vagy „csak" kárt tette a falukban, ezzel rohadt sok munkát adva nekünk. Ráadásul még t/n-t is rá kellett bíznom a selejtekre, mert ide, a harcmezőre nem hozhattam magammal, még miatta is aggódhatok, mert rajtam kívül senki más nem tud rá vigyázni. Vele kellett volna maradnom csak kibaszottul senki nem értette ezt meg és nem engedték meg. Ha csak egy hajszála is meggörbült és mindenkit kinyírok az egyszer biztos, úgyhogy melegen ajánlom mindenkinek, hogy semmi baja ne legyen.
–Bakubro! Gyere Recovery Gilr-höz, el kell látnia a sebeidet – Az idióta hegyhajú szakította félbe gondolataimat, ráadásul egy ilyen hülyeséggel. –Meg a francokat! Alik kaptam egy két-két karcolás, megyek vissza t/n-hez. –De Bakubro sántítasz, ráadásul több súlyosabb sebed is van...! –Kibaszottul nem érdekel furahaj! – ragadtam meg a kezét és kezdtem el húzni. – Majd ellátom, ha már tudom, hogy t/n jól van.
Szerencsére többet nem ellenkezett, úgyhogy végre elindulhattunk vissza a faluba, ahol laktunk. Út közben Kirishima ragaszkodott hozzá, hogy rá támaszkodjak, mert az a kibaszott Endeavor kicsit megégette a jobb lábam és sántítottam. Így viszont belassultunk és egy rohadt órába került, mire visszaértünk. Ám akkor sem nyugodtam meg, sőt, ha lehet még inkább idegesebb lettem, mivel az egész romokban állt. Ökölbe kellett szorítanom a kezem, nehogy Véletlenül felrobbantsam ezt az egész helyet.
–Nyugi Bakubro, t/n-chan biztosan jól van – próbált megnyugtatni a furahaj, de nem jött neki össze. Honnan a rohadt életből tudhatná? Ráadásul rossz előérzetem van... –Tch, mindegy csak menjünk már – kezdtem el a copfos idióta felé rángatni, ugyanis ott hagytam mennyasszonyomat. Igen a liba a menyasszonyom és ha ennek a hülyeségnek vége elveszem feleségül.
Amikor elértünk a fekete hajú és a felemás rohadék házát szó nélkül rúgtam be az ajtót, ami ki is szakadt a helyéről.
–Bakugou az ajtó! – ijedt meg a fekete hajú liba. –Ch, nem én tehetek róla, hogy rosszul volt berakva – vontam vállat. – Hol van t/n? –T-t/n-chan? – remegett meg a hangja, nekem pedig kezdett eldurranni az agyam. A fejemben egyszerre több eshetőség is végigfutott, de a legtöbbnek kibaszottul nem volt jó befejezése. –Szerinted?! Hol a kibaszott életben van t/n?! –S-sajnálom Bakugou, de nem tudom... – motyogta én pedig biztosan felpofozom, ha nem fogja le a kezeimet Kirishima. –MI AZ, HOGY NEM TUDOD?!! Kibaszottul egy feladatod volt, de még azt is el tudtad kúrni?! – Eljött az a pillanat, amikor mindenki meg fog halni. Az egész kibaszott Todoroki família és az egész kibaszott hadserege. Meg az összes rohadt elf parancsnok, aki nem engedte, hogy itt maradjak t/n-nel. –T/n-chan azt mondta fáradt és lefekszik, de amikor bementem hozzá, hogy jöjjön le ebédelni már nem volt ott... Nagyon sajnálom – sírta el magát, de nem igazán tudott meghatni. –Kirishima engedj el – mondtam erőltetett nyugodt hangon. A furhaj vonakodva, de elengedett, nekem pedig több se kellett kirohantam. Hogy lehetett t/n ennyire hülye? Mi a fenéért kellett neki megszöknie? Idegesen rohantam be az erdőbe azzal a szándékkal, hogy itt kezdem a keresés, de megint megállítottak. –Mi is segítünk – Állt meg mellettem a villámló idióta és a helyhajú rohadék.
[T/n]
Azt hazudtam Momonak, hogy lefekszem aludni, de valójában eszemben sem volt. Előkaptam a táskámat, amiben már ott lapult étel, ital, illetve egy-két és csak az indulásra várt. Felkaptam a hátamra, majd mielőtt még kiugrottam az ablakon elsuttogtam egy sajnálomot. Gyorsan haladtam az erdőben arra a helyre, amit néhány napja fedeztem fel, amikor arra sétáltam. Egy tisztás volt, amihez az út két szikla között vezetett, ám a bejáratot sűrű növényzet takarta és elég kicsi is volt. Akkor terveztem el, hogy megszököm – bármennyire is fáj otthagyni a szerelmemet és a barátaimat, akik már a családom is. És hogy miért teszem mindezt? Elég egyszerű, azért mert csak feltartom a többieket és gondot jelentek nekik. Régen a kis brokkoli is hozzám hasonlóan gyenge volt, így bármennyire is szemét dolog, vele nyugtattam magam. Ám amióta kiderült, hogy ő az elfek birodalmának vezetőjének fia teljesen eltűnt minden reményem. Ott van annyi hasznos ember és én semmi sem tudok tenni. Példának okáért vegyük Bakugout, a férjem, ő a legerősebb harcos, tehetséges és mindenkit mindig megvéd. Egy hős. Vagy Kirishima, ő egy alakváltó, méghozzá a leggyorsabb és szemfülesebb sárkány, borzasztó nehéz legyőzni. De ott van Momo, Jiro, Denki, Shoto és még egy csomóan. Mindenki tud valamit, mindenki valamiben ügyes és tehetséges, mindenkinek van valami képessége, kivéve nekem. Semmire nem vagyok jó, amihez értek az rossz... Tudok lopni, bárhonnan megszökni, nyomtalanul eltűnni, nyomokat eltűntetni és hangtalanul járni. Ezeket is csak azért tudom, mert még a szüleimnek sem kellettem, így utcagyerekként egyedül kellett túlélnem. De többé már senkinek nem fogok gondot okozni, elmegyek messzire, valahova keletre és majd szerzek ott munkát és meghúzom magam.
Idő közben elértem a sziklákat. Sóhajtva térdre ereszkedtem, majd mászni kezdtem egészen addig, amíg át nem értem. Akkor felálltam és leporoltam magam. Még utoljára visszafordultam, majd könnyeimet lenyelve kezdtem el rohanni horizont felé.
