31.

2K 81 16
                                    

Óvatosan kibújtam az ágyból, hogy semmiképpen ne ébresszem fel Charlest. Charles teljesen összezuhant Anthoine halálától, így jobbnak láttam ha vele töltöm az estét. Halkan felvettem a cipőmet és halkan kiosontam a szobából. A saját szobám felé indultam és nagyon reméltem, hogy Lewis még ott van, hisz beszélni szerettem volna. A tegnapi veszekedésünkről és, hogy hogyan érzi magát a tegnapi eseményektől. Lewis már egy nagyon tapasztalt pilóta, de egy ilyen veszteség még a legkoncentráltabbakat is megzavarhatja. Lassan lenyomtam a kilincset, majd beléptem a helységbe, ahol az a rumli fogadott, amit az esetek többségében Lewisnak köszönhetek.

-Lew? - szólaltam meg és körbenéztem, de nem találtam az én barátom. Sóhajtva az ágy elé léptem és összehajtogattam az ágyneműt,majd Lewis szétdobált ruháit is. Miután rendet tettem a szobában gyorsan lefürödtem, majd a tükör elé léptem és egyszerűen szörnyen néztem ki. Hajam össze - vissza állt, szemeim alatt óriási karikák voltak. Nem volt más választásom, hogy teljesen kisminkeljem magamat, egy sötétebb színű rúzst felvittem a számra, majd összefogtam a hajamat egy kócos kontyba. Felvettem fekete nadrágomat és hozzátartozó blézeremet, egy fehér pólót és egy magassarkút. Végül egy lapra leírtam Lewisnak, hogy a verseny előtt mindenképp találkozzunk és, hogy nagyon szeretem, majd elhagytam a szobát. A lépcsőn lesiettem az étterembe, ami a kora reggeli időponthoz képest nagyon üres volt. Csak pár szerelő, mérnők lézengett, így gyorsan kértem magamnak egy kávét és Charlesnak egy kis reggelit, majd vissza siettem Charles szobájába. Óvatosan letettem az asztalra a tálcát, majd az ágy szélére ültem és Charles fejét kezdtem el simogatni.

-Jó reggelt! - mondta fáradtan öcsikém.

-Jó reggelt! - mosolyogtam rá halványan. - Hoztam egy kis reggelit.

-Nem vagyok éhes. - vágta rá azonnal, én pedig rosszallóan megráztam a fejemet.

-Charles, tegnap dél óta nem ettél semmit sem. - simítottam meg a vállát.

-Jól van. - motyogta és kikelt az ágyból. Miközben Charles a reggelijét fogyasztotta én a telefonomra pillantottam.

Akkor délben találkozzunk a Mclarennél.

A francba! Teljesen kiment a fejemből.

-Mi van? - kérdezte Charles.

-Marcus. -sóhajtottam, majd folytattam. - Teljesen kiment a fejemből, hogy ma lesz az ebéd.

-Figyelj, én nem akarok beleszólni az életedbe, tudom egy önálló felnőtt nő vagy, de én a helyedben vigyáznék Marcussal. Fura, hogy ilyen hirtelen feltűnt. - mondta az öcsém, én pedig megforgattam a szemeimet.

-Ti összebeszéltetek Emilyvel? - sóhajtottam és az asztalon doboltam a körmeimmel.

-Ezek szerint nemcsak nekem tűnt fel. Tudod, hogy Marcus mindig is többet akart tőled. - rázta meg a fejét. - És olyan jó végre boldognak látni. Nem akarom, hogy Marcus miatt menjen tönkre a kapcsolatod.

-Charles, minden rendben van. Lewissal csak egy kicsit összekaptunk, de megbeszéljük ezt az egészet úgy, mint két felnőtt. - érintettem meg a vállát, majd folytattam. - Ez csak egy baráti ebéd lesz.

-Majd kiderül. - dőlt hátra székén és engem vizslatott. Miután elfogyasztotta Charles a reggelijét, elment fürödni, ezért gyorsan átsiettem Daniel szobájához, majd halkan bekopogtam.

-Hali. -nyitotta ki az ajtót Emily.

-Szia! Nem tudod véletlen, hogy hol van Lewis? - kérdeztem halkan.

-Sajnálom, szívem nem tudom hol van. - rázta meg a fejét szomorúan, én pedig aprót bólintottam. - Szeretnél egy kis ölelést? - kérdezte Em, azonnal a karjai közé siettem és eltört nálam a mécses. Ez a hétvége annyira idegőrlő volt már, hogy szükségem volt egy kis ölelésre.

Woman Like Me (Lewis Hamilton ff.)Where stories live. Discover now