Woman Like Me (Lewis Hamilton ff.)

20.

Álmosan átfordultam a másik oldalamra ahol Lewis szunyókált. Halkan kibújtam a takaró alól,majd elkezdtem felvenni a melegítő nadrágomat,amit még éjszaka vettem le. Még mindig nem egy szobában alszunk ami ahogy látom a Lewison, nagyon nem tetszik neki. Én még nem érzem azt,hogy állandóan egymás mellett ébredjünk fel,mindkettőnk számára az a legjobb ha nem egy szobában alszunk. Jó tudom eléggé hülyén hangzik ez,így,de nem akarok gyorsan haladni. Nem akarok a végén pofára esni.

-Ha egy szobába lennénk akkor egyszerűbb lenne.-hallottam meg Lewis rekedtes hangját, amitől azonnal megijedtem.

-Nekem még idő kell.-feleltem,majd felé fordultam.

-Mihez? Ahhoz,hogy két ember hotel szobán osztozzon?-ült fel az ágyra a férfi.-Ne csináld ezt V!-idegesen megrázta a fejét aminek hatására még több göndör fürt a homlokába esett.

-Nekem gyors ez az egész. Lassan egy hónapja vagyunk együtt és neked az probléma,hogy néha alszunk együtt. Mások még nem is csókolóztak,de mi meg itt tartunk.-tártam szét a karomat mérgesen.

-Miért mit szeretnél,hogy minden reggel az ajtódban álljak egy csokor rózsával?! Vagy szerelmes versek írjak neked!?-állt fel,majd elém lépett egy szál alsógatyában. -Victoria szeretlek. A szeszélyességeiddel együtt szeretlek. Már akkor tudtam,hogy fontos vagy nekem amikor megjelentél ausztráliai paddockban. Azt akarom,hogy mellettem légy,mert ha mellettem vagy akkor magabiztosabbnak érzem magamat. És nem tudom,hogy ez neked miért baj,de ha azt akarod akkor legyen így. Mert szeretlek. Csak fáj az,hogy nem foghatom meg a kezedet,mert nem szeretnéd,hogy rólunk írjanak. De tudod mit? Azt akarom,hogy rólunk beszéljenek. Mert te vagy a legcsodálatosabb nő a világon és szerencsésnek érzem magamat,hogy te vagy a szerelmem.-magyarázta a férfi,én pedig lesütöttem a szememet. Most ha azt gondolod,hogy sírva a nyakába zuhantam akkor tévedsz. A fejemet lehajtva hagytam el a hotel szobát,majd mentem át a sajátomba ahol azonnal a szobámba siettem.

Lezuhanyoztam,átöltöztem,majd monotonan elindultam Charlesszal a pályára. Miközben a körülöttem lévő emberek boldogan beszélgettek én magamba fordultam. Egy idő után inkább elvonultam,hogy ne nyomjam rá másra a hangulatomat.

-Minden rendben van Vic?-kérdezte ebéd közben Charles.

-Persze.-pillantottam rá,majd tovább folytattam az ebédem kotorászását a tányéron.

-Olyan vagy,mint a mosott szar.-nézett végig rajtam.-Nekem mindent elmondhatsz.-simította meg a vállamat. Küldtem felé egy halvány mosolyt azt mutatva,hogy minden rendben van,de egyáltalán nincs,így. Lewis szavai jártak egész nap a fejembe. Soha nem beszélt nekem az érzéseiről,ahogy én sem neki.

Kb. az időmérő felénél,már annyira rosszul éreztem magamat,hogy muszáj volt egy csöndesebb helyre mennem. Már távol voltam az autóktól amikor leültem a földre és ott eltört a mécses. Kb. öt perc után küldtem egy sms-t Emilynek SOS címszóval, aki három perc múlva ott is volt.

-Mi a baj Vic?-kérdezte félve közben a hátamat simogatta.

-Én nem vagyok elég ehhez.-motyogtam és kifújtam az orromat.

-Mihez?-nézett rám értetlenül.

-Ehhez a kapcsolathoz. Ismersz,hogy milyen vagyok. Mi van ha nem is nekem lett kitalálva ez a szerelem dolog? - tartam szét a karjaimat idegesen.

-Ezt most magyarázd meg kérlek. - kotort el egy tincset az arcomból.

-Lewisnak az a baja,hogy nem vállaljuk fel egymást.-sóhajtottam.

-Ezt nem értem, miért csináljátok ezt?-húzta össze a szemöldökét Emily.

-Mert.......-akadtam meg. Ha azt mondom,hogy félek akkor kinevetett. Pedig így van. Félek,hogy mit gondolnak rólam az emberek. Félek,hogy pletykákat terjesztenek rólunk. Félek,hogy belemásznak az életembe.-Félek Emily. Bármennyire is egy magabiztos lánynak tűnök,de valamennyire érdekel,hogy mit gondolnak rólam. Nem akarom,hogy belemásszanak az én életembe,mert egy ötszörös világbajnok a barátom.