Harminckilencedik rész

2K 64 1
                                    

Eltelt egy hét ami csodálatosan telt. A fiúk szinte minden egyes este alátszöktek és majd vissza szöktek. Egy hétből egyszer volt olyan, hogy ofővel kellett valahova mennünk. Szinte csak napoztunk, fürödtünk, bohóckodtunk és hasonló dolgokat csináltunk. Esténként filmet néztünk, társast játszottunk, activityztünk, üvegeztünk és szinte ennyit. Emilyvel sokszor a lányokat mi sminkeltük ki őket vagy éppen csináltuk meg a hajukat a kisebb házi bulikhoz.

Most éppen Emilyvel egy közeli pláza starbuck üzletében ülünk és isszuk a lattenkat. Eljöttünk vásárolni egy kicsit hiszen mem nagyon tudtunk mit csinálni és az összes ruhánk a szennyesbe van mivel elfelejtettük mosni. Most lehet kérdezitek, hogy az hogyan lehetséges, hogy egy hónapnyi ruha szinte egy hét alatt koszos lett. A válasz igen egyszerű. Minden alkalommal ha mentünk valahova átöltöztünk. Mi már csak ilyenek vagyunk.

Plázából "haza" érve neki álltunk valami kaját csinálni. Az elképzelésünk az volt, hogy csinálunk lasagnet és egy eper tortát. A lasagnehez hozza kezdtünk és elég jól haladtunk. Beraktuk a sütőbe és sült magának az elért tortát elakartuk kezdeni de nem volt itthon tejszínhab ezért elkellett mennünk a boltba. Megvártuk, hogy kész legyen a lasagne és mehessünk. Direkt vettük jó nagy jenait amibe sok fér, hogy mindenki jól lakjon. Ezért nem is érdekelt minket, hogy itt hagyjuk hiszen nem képes arra, hogy az egészet ők falják fel.

Beérve a boltba sok sok mindent láttunk és ezért ami tetszett és megengedtük magunknak meg is vettük. A tortához vagy sütihez nevezzük ahogy akarjuk vettünk még egy doboz epret had legyen jó epres. A boltba nem is fizettünk olyan sokat annak ellenére, hogy mennyi mindent vettünk. Magunknak vettünk direkt dugi csokit meg nasikat amit a fiúk elől majd eldugunk.

Haza érve először eldugtuk ami a miénk és utána kezdtünk hozzá a sütihez. Nagy meglepetésünkre nem voltak itthon a fiúk és a lasagneből se ettek. Legalább majd mi ehetünk először belőle. A süti lapokat először külön raktuk és mindegyik lapot megkentünk epres vaníliás krémmel és raktunk rá eper db-at. A torta lapokat egymásra illesztettük és a tetejét és az oldált szépen bevontuk a krémmel. A tetejére nyomtunk rá mintákat és egy kis színes cukorral megszórtuk. A minták közepébe egy egy epret raktunk és a tetejének a közepére pedig megpróbáltuk majdnem az összes epret rárakni. Természetesen nem sikerült ezért ami megmaradt megettük.
Beraktuk a hűtőbe és én tárcsáztam a bátyámat.

~Szióka kedves bátyuskám.~
~Szia hugi. Mit akarsz?~
~Csak annyit, hogy este olyan 9-re gyertek. ~
~Rendben majd találkozunk~
~Puszi~
Ezzel ki is nyomtam a telefont.

A lakótárs fiúk haza értek és ahogy látom fociztak.
-Fiúk gyertek csináltunk kaját együnk. -mondtuk Emilyvel egyszerre.
-Lezuhanyzunk és megyünk-felelte Ashton.
Ja igen nem is meséltem Ashton és Abigél szakítottak ezért Abigél átköltözött egy másik házba és hozzánk átjött Márk.

-Hmm lányok ez nagyon finom máskor is főzhetnétek.-dicsért meg minket teli szájjal Márk.
-Igaza van.-mondta egyszerre Ashton és Jake.
-Köszönjük és talán főzünk de egyszer kétszer akkor nektek kell elmenni bevásárolni.
-Nekünk okés.-felelték.
-9-re jönnek a fiúk addigra készüljetek el. -modntam a fiúknak.
Ők csak bólintottak egyet és ettek tovább a kajájukat.

Hamar 9 óra lett és most ott tartunk, hogy várjuk a fiúkat akik pár perc múlva itt lehetnek. A fiúk nem tudják, hogy csináltunk tortát ez egy meglepetés lesz nekik. Amint ezen gondolkodtam kopogás térített vissza a jelenbe.
-Nyitom.-kiáltottam.
-Gyertek gyorsan meg ne lássanak. -modntam nekik.

Sziasztok. Bocsánat, hogy most rakom ki a storyt de jobbnak látnám ha hétfő helyett úgy lenne, hogy kedd, csütörtök és vasárnap. Elnézést de nekem így sokkal jobb lenne. Olvassátok szeretettel. Puszi❤️

A szomszéd srác Where stories live. Discover now