Ötödik rész

5.8K 150 2
                                    

Szeptember 27.
Reggel egész hamar el készültem és mentünk is szokásosan négyes csapatban.

A suli mint mindig unalmas volt ezáltal alig vártam, hogy vége legyen ugyanis mentünk a plázába Emivel.
-Emi de minek megyünk a plázába megint ruhákat akarsz venni.-kérdeztem mert semmit nem mondott, hogy miért.
-Most komolyan,elfelejtetted?-kérdezte ki kerekedett szemekkel.
-Mi?Micsodát?-kérdeztem vissza tényleg semmit nem tudva.
-Hát Jake születésnapja lesz holnap-mondta miközben nézelődött.
-Basszus, hogy felejtettem el?-kérdeztem de igazából magamtól.
-Na nem baj időbe vagyunk. Veszel te is meg veszek én is neki ajándékot.-nyugtatott meg egy öleléssel.

Pár héttel ezelőtt elmentünk négyen mozizni. Emily, Blake, Jake és én.
Igen lehet furcsa de nagyon jó barátság kezdődött négyünk között. Anyáék pedig nagyon nagy barátságot kötöttek Jake anyujával.
Én pedig elkezdtem pár napja valamit érezni Jake iránt de nem tudom mit és nem is mondtam senkinek.

Térjünk vissza a jelenhez.
-Emi szerinted a testvéred örülne egy pólóhoz?-kérdeztem mert igazából tudtam,hogy igen de nem kell tudnia róla.
-Persze. Jake megszállottja a pólóknak. Főleg a amelyek a személyére vannak szabva.-mondta miközben azon vacilált szakasztott nadrágot vagy simát vegyen.
-Na szerinted melyik a jobb?-kérdezte rám nézve.
-Hmm, szerintem a szakasztott az mindenkin jól áll.-gondolkodtam mivel a bátyámnak is azok vannak, a barátjainak és mintha egyszer kétszer láttam volna Jaken is.
-Oksi. Akkor ezt veszem.-mondta ki végül és ment fizetni a pénztárhoz.
-Emi nézd, ott van egy póló készítő bolt. Gyere csináltatok egy pólót a testvérednek.-mondtam neki de már elindultam és szegény Emi futott utánam egy kicsit.
-Máskor ne indulj el nélkülem légyszi.-mondta kicsit lihegve a futás miatt.
-Jó, jó csak gyere-mondtam neki.

Oda értünk és én már el is terveztem, hogy milyen szöveg legyen a pólón.
Be mentünk és egy srác állt a pult mögött.

-Szia. Szeretnék egy pólót csináltatni.-köszöntem és mondtam neki kedvesen mit szeretnék.
-Helo. Mit szeretnél a pólóra? Szöveg, kép?-kérdezte.
-Egy szöveget szeretnék rá nyomtatni.-válaszoltam.
-Mi lenne a szöveg, hanyas méret és milyen színű póló kellene?
-A méret az L-es legyen színben meg fekete és akkor az írás fehér lenne ha lehet. A szöveg pedig kocka has takaró.-mondtam el neki a tervemet.
-Rendben akkor egy óra múlva gyertek vissza addigra kész lesz.-mondta és ezzel át adta a rendelést a készítőnek hátul.

Mi addig elmentünk kajálni mert megéheztünk. Megettük a kaját és még volt fél óránk ezért elmentünk vásárolni magunknak is.
Én vettem egy pulcsit és két nadrágot. A pulcsi egy Ariana Grande-s pulcsi volt a kettő nadrág meg szaggatott de az egyik fekete a másik szürke. Vettem meg egy ajándék dobozt amibe majd bele tudom rakni a pólót.
Emi vett magának három nadrágot miszerint nincs elég nadrágja és ő jóval merészebb mint én. Ő olyan nadrágot vett ami hátul a combjánál is kivolt szaggatva. A másik kettő csak elől. Neki kivételesen mind a három fekete színű volt. Vett meg magának kettő haspólót és ő is egy Ariana-s pulcsit, hogy legyen egyen pulcsink.

Mire mindent megvettünk és fel próbáltunk ott volt az idő, hogy mehetünk a pólóért.

-Sziasztok. Tessék itt a póló.-mutattam nekem amin egész jól mutatott a szöveg.
-Köszönöm szépen.-ezután kifizettem és mentünk haza fele.

A szomszéd srác Where stories live. Discover now