Tizenkettedik rész

4.1K 111 8
                                    

Végre vége lett a szörnyű napnak és mehettünk haza. A haza út ugyan úgy telt mint reggel én szinte alig beszéltem csak a három ember.

Mikor beléptem a szobámba a taskámat csak lehajítottam a földre és bele estem az ágyba. Nem akartam ezen bánkódni mivel tényleg nem szerettem Jaket de azért tetszet. Hát kinek ne tetszene Jake Wilson? Egy álom pasi. Gondoltam nem ugrok egyből a karjaiba hanem várok egy két hónapot míg megismerem és tényleg belátom, hogy szeretem. De így mostmár semmit nem tudok tenni hát ez van.

Kikászálódva az ágyból megnéztem mennyi az idő és délután öt óra volt, gondoltam rendbe rakom magam és valamit eszem mielőtt átmegyek Emilyhez. Lementem a konyhába, eszegettem egy kis tányér gyümölcs salátát és nézegettem a közösségi oldalakat. Egyik képnél megakadt a szemem amin azt láttam, hogy Jake és a csaja egymást nyalják falják. Ember értem én, hogy szerelem meg ilyenek de azért ez már túlzás. Jó én is fogok felrakni ilyeneket de driszkét képeket. Nem olyanokat, hogy a csak lemászik a csávó torkán. Inkább gyorsan el is pörgettem és sietősen megettem a kajám. Felmentem a szobámba kerestem egy pulcsit és átmentem a bátyámhoz volt még húsz percem mielőtt át megyek gondoltam megnézem Blaket. Blake egész nyugodt volt és most kivételesen gépezett. Valamin játszott mert nagyon bele élte magát és észre se vette, hogy be mentem hozzá ezért inkább nem is zavartam hanem lementem a nappaliba. Anya ott ült és olvasott valami újságot.
-Szia. Te mikor mész a randidra anya?-kérdeztem és lehuppantam mellé.
-Szia kicsim. Hétre jön értem Thomas. Miért kérded?-rakta le az újságot.
-Mert lassan hat óra, hogy hogy nem készülödsz?-néztem rá.
-Minden ki van készítve kicsim és nem ez az első randim.-válaszolta és ment gondolom egy fürdőt venni, mert a fürdő felé ment.
-Átmentem-kiáltottam és már kint jártam a kapunál.

Gyorsan átmentem Emihez aki már megfürödve, hajat mosva ült az ágyán és a telefonját nyomkodta.
-Szia Emi. Meg jöttem.-ugrottam rá aki sikított egyet.
-Szia. Akkor kezdjük a készülődést. Légszi segíts nekem a hajgöndörítésben.-amint ezt ki mondta nyomta is a kezembe a hajszárítót és a hajgöndörítőt.
Nem volt egy könnyű dolog de egy órámba tellett az egész hajat megcsinálni. Utána következett a smink Eminek. Mivel nagyon szép babarózsaszín színű volt a ruhája csináltam neki egy szép rózsaszín sminket. Rúzst nem raktam fel neki mivel úgyis enni fognak meg ha csókolóznak stb tudjátok na. Kerestem az ékszeres dobozába egy rózsaszín füllbevalót és nyakláncot. Szerencsémre találtam is és most jött, hogy segítsek neki ki választani a cipőt. Volt egy nagyon nagy magassarkú ami fehér színű volt. Akkor volt egy kicsivel kisebb magassarkú de az rózsaszín volt és volt egy szandál magasított teli talpú ami szintén rózsaszín volt. Maradtunk végül a szandálnál mivel abba nem nagyon fog fájni a lába és szebben is mutatott rajta  mint a többi.
Simán el készültünk nyolcra és sok sikert kívántam neki. Én később mentem haza mert Emi mondta rakjam már el neki a cuccokat amit kint hagyott. Szóval én megtettem amit kért és miután végeztem vele utam haza fele ment. Haza értem megfürödtem és néztem egy filmet.

Film közben lehetséges, hogy be aludtam mert reggel úgy ébredtem, hogy a laptop ott volt a hasamon. Mivel suliba kellett mennem megcsináltam azt mint mindig szoktam. Zuhany, smink, öltözés, kaja, innivaló stb. Reggel senki nem jött velem ezért zenét hallgattam út közben. Mikor beértem a suliba senkit nem találtam a baráti körünkből. Ezért inkább be mentem a terembe és elfoglaltam a helyem. A hátamnál levő padba ült Jake és az egyik haverja. Nem zavartattam magam és csak leültem és tovább hallgattam a zenét. Köszönni se köszöntem neki. Fejemet a padra hajtottam és csak élveztem a zenét. Egyszer valaki kopogtatott a valamin aki nem más volt mint a magyar tanárnő, Ms Joanne. Eddig is utaltam és ő is engem de ezután is utalni fogom.
-Lányom nem az iskolába kell aludni és zenét hallgatni-ment vissz a helyére.
Én csak grimaszokat vágtam és inkább nem kezdtem vitába.

Gyorsan eltelt ez az óra és végre mehettem a többi kevésbé kínzó óraimra. Volt még irodalom után egy olasz nyelvem, egy fizika, egy informatika, dupla tesi és egy történelem. Végre mehettem haza.
Amint haza értem számon kertem Emilyt is és Blaket is, hogy mi az, hogy nem voltak suliba.

A szomszéd srác Where stories live. Discover now