Huszonnegyedik rész

3.4K 94 4
                                    

Reggel ugyanúgy keltem mint mindig. Elvégeztem amit minden reggel szoktam. Szegény husi nem akart elengedni de kis hazugsággal és játékkal elszöktem tőle. Zenét hallgatva indultam a suliba. Elvileg a mai naptól kezdve van az egy hét. Igaz kedd van szóval jövőhét hétfőn már együtt leszünk Jakkel. Ma kezd el megszerezni engem. Igazából kíváncsi leszek erre az egy hétre.

Beértem a suliba és egyből mentem a szekrényemhez. Bepakoltam az első két órára ami kellett és mentem a teremhez. Szerencsére az első emeleten volt ezért nem kellett sokat sétálni. Leültem a hátsó sorba az ablak felőli padba és bámultam kifelé az ablakon. Valaki lehuppant mellém aki nem más volt mint Jake.

-Szia.-ölelt volna át de eltoltam.
-Most mi bajod?-kérdezte tényleg érthetetlenül.
-Ezek után van pofád megkérdezni?-kérdeztem színészkedve felháborodással.
-Én azt hittem jóba leszünk egy kis baki miatt.-felelte teljesen szomorúan. Úgy látszik nem veszi a lapot.
Fogtam egy kis lapot ráírtam, hogy (tegyél úgy mintha utalnálak) és oda csúsztattam a lapot. Vissza adta és annyi volt rá írva, hogy (hajh te lány már megijedtem de akkor kezdjük).
-Na de cica én szeretlek téged meg akarlak kapni. Amúgy is én soha nem könyörgök más lányok után te vagy az egyetlen.-fogta meg az egyik kezem és megcsókolta. Gondoltam, hogy azért mondja mert ezt kell mondania.
Kivettem a kezem a kezéből és figyeltem a tanárt aki abban a percben jött be a terembe.

Végre vége volt a napnak. Mivel Jake egy évvel idősebb volt már jogsija és kocsija is és ezért próbált rá venni, hogy menjek vele de még nem lehet. Magamba haza sétáltam és mivel régen beszéltem Emilyvel gondoltam át megyek és megkeresem ha otthon van.

Gyors átöltöztem és valamit ettem. Husinak megígértem, hogy Emilyvel elvisszük sétálni később.
Átmentem és mi már csak úgy bemegyünk egymáshoz. Mivel Blake és Jake olyan jó haverok, hogy szinte mindent együtt csinálnak ezért már nem várják meg, hogy valaki kinyissa nekik az ajtót. Mi is így vagyunk Emilyvel. Mondjuk mostanában Emily elhanyagol engem és csak én keresem őt. A fiúknál is van egy ilyen elhanyagolás de ők legalább napi szinten beszélnek egymással. Főleg mikor Blake oda át van. Nem csak Emily miatt van ott hanem Jake miatt is.

-Szia csajszi. Nem baj ha átjöttem?-kérdeztem bekukucskálva.
-Szia Bella dehogy baj gyere nyugodtan.-felelte és ált felfelé az agyáról.
-Mizujs veled?-kérdeztem tőle hiszen régen beszéltem már vele.
-Minden jó. Veled?.-kérdezte ő is tőlem.
-Nincs semmi különös. Jössz velem még husival sétálni?-kérdeztem.
-De úgyis unatkozok, mivel Jake és Blake elmentek edzeni.-felelte.
-Na gyere szaladjunk át husiért.-húztam kifelé a házból mivel felvolt öltözve.

Husi nagyon örült, hogy végre eltudom vinni sétálni. Szinte csak az ottani lévő kutyákkal játszott és a kis okos már megtanulta, hogy nem szabad engedély nélkül messzire menni. Emilyvel beszélgettünk mindenről amiről csak tudunk. Délután 5 körül mentünk haza. Azért maradtunk addig mert szegény husit már több mint egy hete nem vittem el.

Amikor haza értünk megetettem husit és raktam neki vizet a tálkájába. Felmentem néztem egy filmet plusz telefonoztam. Anyáék mikor haza jöttek lementem hozzájuk mert vacsiztunk. Vacsi után mentem fürödni és ágyba bújni. Igaz éjfélig alig tudtam elaludni hiszen Jaken járt az eszembe de valahogy eltudtam aludni.

Reggel mint mindig szokásosan elkészültem. Indulni készültem mikor azt vettem észre, hogy Jake áll a kisajtóban.
-Szia. Te mit keresel itt. Nem is szoktál ilyen hamar iskolába menni.-kérdeztem tőle mikor mentem felé.
-Miattad.-felelte.
-Miattam?-kérdeztem teljesen érthetetlenül.
-Igen miattam hisz valahogyan fel kell szedjelek.-mondta végig a szemembe nézve.
-De Jake még nem lehet együtt mutatkoznunk.-mondtam neki.
-De én már nem bírom ki. Lehetne egy alkum?-kérdezte.
-Na mondjad.-adtam be a derekam.
-Az lenne, hogy holnap a suliba már együtt mennénk. Kérlek.-mondta a kérleket kisfiúsan.
-Hajh jólvan legyen.-adtam be a derekam.
-Köszönöm- megölelte és adott egy puszit az arcomra.

Ketten külön úton mentünk. Beértem a suliba mentem a szekrényemhez és utána a teremhez. Emily mikor megjött oda ült hozzám és addig beszélgettünk míg a tanár nem jött.

A szomszéd srác Where stories live. Discover now