Nyolcadik rész

4.7K 127 5
                                    

Reggel arra keltem, hogy Emi párnával ütöget ami nem volt annyira kellemes érzés.
-Emi te normális vagy?-kiabálva kérdeztem de nevetve.
-Végre, hogy felkeltél. Csak úgy tudtalak felkelteni és igazából már unatkoztam.-mosolygott rám angyali mosollyal.
-Na várjál csak majd vissza kapod ezt amikor nem számítasz rá.-nevettem és gyorsan megkerestem a telefonomat, hogy megnézzem mennyi az idő.
9 óra volt ezért gondoltuk Emivel menjünk le reggelizni.

Tegnap este csórtam, jó igazából kivettem Emi szekrényéből egy rövid gatyát és egy pólót ami kétszer nagyobb volt rám, így úgy tűnt mintha alul meztelen lettem volna.

Mikor leértünk a fiúk már reggeliztek és a tegnap estéről beszélgettek. Emivel mi is kerestünk valami kaját és mentünk a fiúkhoz. A fiúk csak rám néztek és majdnem megfulladtak a kajától amit éppen ettek. Először nem értettem mi bajuk van és aztán rá jöttem, hogy a póló a baj. Gyors felhúztam és megmutattam a nadrágot ami után láttam Blake szemébe a megkönnyebbülést.
Szóval a fiúk folytatták a beszélgetést mi pedig
Emivel beszéltünk a tegnapról.
-Csajszi tegnap nagyon sokat ittál, hogy nem készültél ki tőle? -kérdeztem teljesen értetlenül mivel tegnap semennyit nem hányt.
-Tudod Bella már rég megtanultam a mértéket és tegnap korigáltam, hogy mennyit igyak. Plussz előtte ettem.
-Csajszi legalább annak örülök, hogy nem kellett meghánytatnom.-mondtam neki nevetve.
-Egyszer úgyis átéljük te is és én is.-mondta nevet ő is.

Miután megettük a kaját elpakoltunk es mentünk vissza Emi szobájába. Egésznap szinte szerelmes filmeket néztünk, hoztunk fel magunkhoz popcornt, innivalót, fagyit és még sok mindent, volt olyan film amelyiken bőgtűnk és volt olyan film is amelyiken szinte csak nevettünk, hogy a pasas mennyire béna csajozásba.

Miután meguntuk a filmezést ami olyan délután egy körül gondoltuk lemegyünk és sütünk valamit. Végül annál döntöttünk, hogy csinálunk muffint.
Közben a fiúk is besegítettek és hat az lett belőle, hogy a negyede egymáson landolt. Ugyanis a fiúk kitervelték, hogy majd megtréfálnak minket de nem sikerült mert ugyanúgy vissza kapták. Nekem és Eminek szinte az egész fejünk és a ruhánk mocskos lett, a fiúk csak keveset kaptam, ami annyiba merült ki, hogy Blake és Jake arca és pólója szenvedett kárt. Egy furcsaságot azonban észre vettem. A lényeg, hogy Blake és Emi szinte csak egymást kenték össze, én és Jake viszont keveset kaptunk, de egymástól annál többet. Elég furcsa volt Emi és Blake de majd ezután utána járok.
Ezek után, hogy "ki játszottuk" magunkat mindenki feltakarította a mocskot és a kész muffinokat ettük békében.

Délután 5 fele mentünk haza Blakekel aki miután haza ment egyből felszaladt a szobájába. Köszöntem anyának aki a konyhába volt és éppen iszogatott egy bögre teát. (A mi családunk nem nagyon kávé fanatikus, viszont a teákat annál jobban szeretjük. Anya szokott egy nap 2-3-szor inni egy ki kávés pohárral.)
-Szia Anya. Mi újság?-kérdeztem tőle és adtam neki egy jó szoros ölelést.
-Szia kicsim. Semmi különös. Milyen volt a tegnapi buli? Gondolom elég jól el voltatok, ha a szomszédból nem jöttetek haza. -nevetett mivel tényleg csak a szomszédba voltunk.
-Hát nem volt kedvünk haza jönni ezért ott aludtunk. De viszont anya holnapra kéne mind a kettőnknek igazolás a suliba-mosolyogtam.
-Jólvan de akkor mind a ketten itthon maradtok és csak délután megettek valamerre.-adott egy puszit az arcomra és ment a dolgára.

Felmentem a lépcsőn viszont nem a
szobámba haladtam, hanem a bátyám ajtaja fele vettem az irányt. Nem nagyon sokszor szoktam ilyet tenni de most nagyon kíváncsi vagyok mi volt reggel az az akció. Gyorsan kopogtam és meg se várva a választ be is mentem. A tesóm mint mindig az agyába feküdt és nyomkodta a telefonját. Valakivel nagyon beszélget és ha jól sejtem egy lány van benne, mivel nagyon mosolygott az üzeneten.

A szomszéd srác Where stories live. Discover now