Harmincharmadik rész

2.5K 68 12
                                    

Vacsoránál Emily kérdezte anyáékat, hogy nem lenne e baj ha itt aludni mivel engem is elhanyagolt egy kicsit. Természetesen anyáék megengedték neki hiszen olyan már mintha a harmadik gyermekük lenne neki. Hiszen régebben mikor pl anyával elmentünk a plázába vagy valahova és meglátott egy ruhát de nekem nem tetszett egyből megkérdezte, hogy Emilynek tetszene e. Emily valamilyen szinten szerencsés hiszen december 20.-án született így kap akkor is ajándékot és kap karácsonykor is. Vannak neki olyan rokonai akik csak karácsonyra tudnak eljönni ezért kétszer annyi ajándékot kap karácsonyra tőlük. Mivel ofő azt mondta, hogy december 1-2 körül jövünk haza ezért majd tudok ajándékot venni Emilynek és a családnak is a kiránduláson. Emilynél sokat kell gondolnom hiszen nem olyan könnyű neki az ízlése mint átlag. Ő szeret mindent ami fehér, kekizöld vagy bármilyen színű te a lényeg az legyen, hogy pasztell szín legyen. Igaz szokott nem pasztell színű ruhákat hordani de a legtöbb nála pasztell színű. Na de majd elég akkor gondolkodnom ha megnyertük az utat.

Este Emilyvel filmeztünk és kibeszéltük a fiúkat. Persze husi is bent volt a szobámba és annyira simogattuk, hogy elaludt az ágy lábánál. Valamikor felkelt és kivittük az udvarra. Olyan hajnali egy körül mind kettőnknek sikerült elaludni. Viszont ez nem volt olyan nagyon jó reggel hatkor mikor szólt az ébresztőm. Emily gyorsan haza szaladt átöltözni és a többi dolgot megcsinálni amit szokott reggelente. Ezzel én is így voltam és mikor mindennel kész voltam mentem le a konyhába valami shaket csinálni magamnak és Emilynek is. Epres banános shaket csináltam és már mentem ki a ház elé mert írt Emily, hogy kész van. Mire kiértem és oda adtam Emilynek a shaket addigra Blake is kijött a házból.
-Sziasztok csajok. Mizujs?-kérdezte tőlünk.
-Semmi különös mivel nem voltál fent ezért neked nem csináltam shaket.-nyújtottam rá a nyelvem.
-Nem baj majd iszok az Emilyéből.-nyújtotta ő is vissza a nyelvét.
-Haha majd ha én engedem és adok belőle.-ölelte meg a bátyámat.
-Tudod, hogy szeretlek na.-hízelgett a bátyám.
-Jolvan na kapsz majd.-egyezett bele Emily csak, hogy elhallgasson.

A suliba megint reggel az ofő jött be és ugyanúgy mint tegnap megcsináltuk a feladatokat és a fiúk rohantak, hogy mi legyünk az elsők. Délután elmentünk a parkba és este 8-ig ott voltunk. Csak heten. Emily, Kenzie, Boney, Blake, Jonas, Logan és én. Logan a kosarcsapat egyik tagja, Kenzie pedig Logan testvére aki nem a mi osztályunkba jár de egy évfolyamos velünk, Boney pedig Jonas barátnője. Egész délután hülyültünk, nevettünk és a legtöbbet Blaken és Loganen akik azon vitatkoztak ha megnyerik az utat hogyan fognak aludni. Nem is értem őket de így szeretek mindenkit. Este 8 után mindenki elköszönt mindenkitől és hárman mentünk haza. Emily most nem jött át hiszen alig volt ma otthon és biztos hiányolja az anyuja. Este edzettem egyet utána elmentem megfürödni, sminket lemosni és egyéb dolgokat elvégezni és 10 körül el is aludtam hiszen fáradt voltam mert csak 5 órát aludtam.

Reggel hamarabb felkeltem mint hat ezért elvégeztem a szokásos reggeli dolgokat és egy keveset játszottam husival is. Mikor Emily írta az üzenetet husit elhagytam és mentem Emilyhez. Most kivételesen ketten sétáltunk és tudunk beszélgetni.
-Szerinted milyen lesz a kirándulás?-tette fel a kérdést.
-Nem tudom de ha te ott vagy és én akkor unalmas nem lehet.-nevettem el magam.
-Remélem a fiúk is megnyerik vagy a második vagy a harmadik helyet és tudod te vagy az ofő kedvence.-nézett rám.
-Mindjárt mit akarsz vele.-mondtam neki.
-Csak annyit, hogy nem beszélnél vele arról, hogy a két osztály egy helyre menjen mert a bátyáddal akarsz találkozni és nem bírod ki egy hónapig nélküle. Természetesen ha megnyerik. Meg mi is.-mondta nekem.
-Persze. De ha veszel valami ajándékot.-egyezztem bele kicsit zsarolással.
-Rendben. Köszönöm-ölelt meg.
-Szívesen.-öleltem vissza.

Közben megérkeztünk a sulihoz ahol elmentünk a szekrényhez, hogy a táskáinkat berakjuk és ne kelljen cipelni. Mai nap így ugyanúgy telt mint az előző kettő. Mivel péntek van ezért 1-kor lesz az eredmény hirdetés, hogy ki hanyadik lett. Fel egy van és már mindenki a suli udvarán van és várják az eredményt.
Az igazgató pontosan egykor beleszólt a mikrofonba.
-Sziasztok kedves diákok, tanárok. Amint tudjátok verseny volt az elmúlt három napban. Ennek az eredményét szeretném kihirdetni. Mivel 10 osztály van ezért hátulról kezdem. Mindenki elmehet kirándulni de mint ahogy tudjátok csak az első három helyezett mehet egy hónapos kirándulásra külföldre a többiek egy hétre mehetnek belföldön.-mondta és már mindenki feszengve várta az eredményt.



Sziasztok. Arra gondoltam, hogy ha fogom tudni csinálni, lesz erőm, lesz akarom, hogy minden héten legalább három részt kitegyek akkor lesz minden héten három rész. A hét napból gondoltam, hétfőre, csütörtökre és vasárnapra. Szóval mostmár ezeken a napokon fognak érkezni a részek. Remélem várni fogjátok és tetszik nektek. Majd még jelentkezem információkkal amiről nektek is tudni kell. Puszi legyetek jók ❤️

A szomszéd srác Where stories live. Discover now