Pici Mindenségek

rivière | premier ⤑ yoonseok

Izgatottan készülődöm, kissé talán kapkodok is, remeg a kezem a nem sokkal korábban elfogyasztott nagy bögre kávétól - órák óta nem tudtam mást szervezetembe juttatni. Nézem az időt, nagyjából tíz másodpercenként nyomok rá telefonomra, akárhogy is, mindig túl korainak tűnik elindulnom.

Végül ráunok, cipőt húzok, elhatározom, hogy majd lassabban sétálok, akkor nem érek sokkal a megbeszélt előtt a helyszínre. Ráérsz ma? Találkozhatnánk. Jó ötlet ez, Hobi? Nem tudom. Szeretnélek látni. Fél hatkor, a szokásos helyen? Ott leszek. Természetesen nem sikerül tartanom a tempómat, alig lépek ki a házból, azonnal felgyorsítok, óra húsz, és én máris a padunkon ülök. Ahogy körülnézek, rájövök, hogy rég jártam erre, pontosan talán két és fél éve, még a környéket is igyekeztem a lehető legtávolabbról elkerülni, habár a folyó, a sétány, a fák, vagy a ragyogó fűszálak nem tehetnek a rossz emlékekről, nem kellene hibáztatnom őket a történtek miatt - ahogyan senki és semmi mást sem. Figyelem a közeli játszótér zsivaját, a szaladó gyerekeket, az összekulcsolt kezű párokat, az egymás szavába vágva beszélgető barátnőket, a melegen sütő Napot, a májusi késő délutánban vadul zajló életet. Ismét türelmetlenül nyúlok telefonomhoz, négy perce várakozom mindössze, holott óráknak tűnt az itt eltöltött idő.

Megnyitom a menüt, lehúzom az értesítéspanelt, egy pillanattal később visszapöccintem, ellapozok az alkalmazáslistán, lezárom a képernyőt, sóhajtok, felnézek. Meglátom. Közel van. Túl közel, az elmúlt hosszú esztendőkhöz képest legalábbis mindenképp. Ragyog, ilyen messziről, vagy közelről is ragyog, hosszú léptekkel szeli a mintás betonelemekkel kirakott korzót, minden mozdulata magabiztosság és határozottság, vonzza a figyelmet egyszerű létezésével. Azon gondolkodok, vajon hogy kellene köszöntenünk egymást, hiszen sok idő eltelt, egyszer beszéltünk három év alatt, akkor is részeg volt, felhívott, azt mondta, hiányzom neki, végül összevesztünk, többet nem vettem fel neki a telefont. Most viszont ismét itt van, már minden értelemben közel, talán csak néhány méterre, felkelek a nemrég átfestett fapadról, talán teszek egy lépést mosolygó alakja felé, bár az is lehet, hogy nem. Esetlen ölelésben találkozunk végül, de gyorsan el is válunk, nem érzünk helyesnek egy ilyen közvetlen gesztust ennyi idő után.

- Szia, Hyung - szólal meg előbb, hangja változott, bár nem olyan sokat, mint gondoltam, hogy fog.

- Szia - válaszolok.

Egyszerre mozdulunk a pad felé, mindketten helyet foglalunk, közel, de nem túl közel, valahol a barátian távol és a szerelmesen közel közt félúton.

- Jól utaztál? Mikor jöttél? - kérdezem, óvatosan felé nézve.

- Tegnap késő este érkeztünk, szerencsére minden simán ment. Bár a jetlag ébren tart majd néhány éjjel még, azt hiszem - nevet.

- Abban biztos vagyok. Tudtál azért pihenni?

- Igen, aludtam néhány órát. És veled mi van? Hogy vagy? - néz rám, közvetlenül a szemeimbe, én azonban nem tudom állni pillantását, szemeimet bokájánál összekulcsolt, vékonyan izmos lábszáraira vezetem.

- Szerintem, akivel itt valóban új dolog történhetett kettőnk közül, az te vagy. Végül is, nem én éltem Amerikában az elmúlt három évben - felelem furcsa mosollyal.

- Hosszú időbe telne mindazt elmesélni, és nem vagyok biztos benne, hogy te kíváncsi is vagy rá.

- Szerinted itt ülnék most, ha nem? Időnk pedig van, nekem legalábbis biztosan - vonok vállat. Az előttünk álló péntek este innen nézve végtelennek tűnik.

- Rendben, akkor a végével kezdem. Felhagyok a professzionális tánccal - jelenti ki egyszerűen, mire szemeim meglepődve kerekednek el.

- Hogyhogy? Történt valami? - kérdezek azonnal.

- Ne félj, nincs semmi baj - kuncog, közben hosszú, napbarnított karját a mögöttem húzódó támlára veti. - Csodálatos volt ez a három év, de bőven elég arra, hogy felismerjem, nem tudnám ettől tovább csinálni. Húzósabb időszakokban akár heti két repülőút, folytonos mozgás, és valóban soha nincs megállás. Imádtam a pörgést, hihetetlen csapattársaim voltak, rengeteget fejlődtem, és el sem tudom mondani, milyen szerencsés vagyok, hogy huszonkét évesen ennyi élményt kaptam.

- Akkor miért vagy most itt? Lehetne ott egy gyönyörű életed, a profi tánc nélkül is - nézem őt értetlen szemekkel.

- Nem tudom, Yoongi... van valami itt, ami sehol máshol, valami, ami hiányzik, akárhova megyek. Valószínűleg csak annyi, hogy bármi is történik, ez az otthonom. Ez pedig pontosan így van jól, azt hiszem.

- És most hogyan tovább?

- Tánctanár leszek, itt, Szöulban. Még azelőtt ajánlatot kaptam, hogy megerősítettem volna a hazajövetelem.

- És... Amerika nem fog hiányozni?

- De, már most hiányzik. Furcsa lesz kihagyni a napi nyolc-tíz órás próbákat, vagy elszokni a folytonos forróságtól, és biztosan fogok is még visszamenni oda, csak nem lakni. Nekem itt a helyem - bólogat beszéde közben. - Most viszont tényleg te jössz. Mi minden történt veled?

- Hát, kevésbé izgalmas életet éltem, az biztos, de általánosságban megvagyok, végül is. Felvettek producernek és szövegírónak, igaz, egy kisebb céghez, de jól fizetnek és szimpatikusak a munkakörülmények is, egyelőre tehát maradok.

Bólint, de nem válaszol - nem csodálom, hirtelen nekem sincs mit mondanom. Három évnyi hallgatás szakad a nyakunkba, pillanatok leforgása alatt.

- Te is hiányoztál az „otthon"-ból - jelenti ki halkan. Félrebillentem a fejem, felé nézek.

- Sajnálom, hogy soha nem válaszoltam - pislogok.

- Én voltam a hülye. Nem kellett volna úgy és akkor felhívnom téged - nyel nagyot.

- Fájt. De azért... valahol örültem, hogy eszedbe jutottam.

- Ugyan, Yoongs, minden egyes nap gondoltam rád. - Furcsa érzés árad szét bennem a becenév hallatán. Azelőtt és azóta sem hívott így senki rajta kívül.

- Te is hiányoztál nekem - dőlök vállának, eltörölve a köztünk már csak képletesen húzódó távolságot.

Felsóhajt, mélyen, megkönnyebbülten, majd mindkét karját körém fonja, törzsével is felém fordul. Világosbarna tincsek érnek arcomhoz, nyakamra óvatos csók nyomódik.

És ott, abban a pillanatban, minden lenyugszik.

｡*ﾟ*｡ ｡*ﾟ*｡ ｡*ﾟ*｡ ｡*ﾟ*｡ ｡*ﾟ*｡ ｡*ﾟ

rivière (fn.): folyó
[premier (szám.): első]

//Helóka! Az a helyzet, hogy mindenképp szerettem volna a mai alkalomból posztolni ide - na, nem mintha a Valentin-nap annyira megmozgatna, ez a one shot legkisebb miértje. A főbb indok viszont, hogy pontosan ma egy éves a Pici Mindenségek, ezt pedig nem hagyhattam csak úgy elúszni. Rengeteget kaptam ettől a gyűjteménytől, tényleg, sok kicsi csodám van elbújtatva benne, és valahol mélyen mindegyikbe szerelmes vagyok legalább egy parányit. Remélem, tetszett nektek ez a kissé légből kapott ötlet és a megvalósítás is! Boldog születésnapot hát az egyik legkedvesebb wattpad könyvemnek, igyekszem a következő egy évben is sok-sok újat hozni ide! Legyen szép napotok és hétvégétek!//