Sietős tempóban haladt a komor éjjelben a betonozott úton, papucsa monoton ütemet diktált, ahogy lépésről lépésre talpához csapódott, mígnem a móló közepéhez érve lelassított kicsit. A mellkasig érő fémkorlát alsó rúdja alatt bújtatta ki lábszárait, így azok a tenger kékségétől egy méternyi magasságban himbálóztak.
Áthatolhatatlan felhőzet mögött bújt meg a csillagos ég, szinte viharszerű szél süvített a végtelenből érkezve a város épületei közé behatolva, a fiú vékony ruházatán könnyedén átszántva, göndör tincset szemei elé sodorva. Zavaros hullámokat kavart a légmozgás, melyek maguk elé bukva hófehér habokban csapódtak a part finom homokjának, annak millió szemcséje közül egyet sem kímélve.
Chan hirtelen ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy a pár órája kitört veszekedéstől felforrósodott elméjét testén keresztül hűtse le a talán jeges hőmérsékletű sós vízben, de aztán elvetette az ötletet; nincs olyan reménytelen helyzetben, hogy a mindent elnyelő hullámzásba vesse magát, szinte a biztos halálba. Hiszen így volt, a természet ereje elborzasztotta, ahogyan az alatta elterülő víztömeg mindent elsöprő erőszakkal tudatta felsőbbrendűségét az ember parányi valójával szemben.
Egy hirtelen pillanatban azonban felpattant apró kavicsos ülőhelyéről, majd a korábbihoz hasonló léptekkel indult meg a móló sziklás alapzatától jobbra. Egyedül volt, társaságaként mindössze a kószán repdeső sirály szolgált; magányosan nyúlt a magasba a vízimentő őrtornya is, tudatva, senki nem vállal felelősséget életéért.
Papucsa a homokba süllyedt, ahogy előre igyekezett, majd a neki megfelelő távolságot elérve, lerúgta azokat lábfejeiről, mellkasán lengedező fehér pólóját pedig melléjük ejtette. További két métert haladt előre, míg talpa alatt nedvességet érzett, a következő pillanatban meg már bokáig merült a sós vízben. Újabb kis lépést tett befelé, az erősebb hullámok már szinte térdét csapkodták, de ő csak karjait maga mellett tartva igyekezett beljebb. Foltokban átázva tapadt combja aljához a fekete rövidnadrágja, szemeit a haragoskék horizont végtelenjébe meresztette. Hófehér habok ütköztek napbarnított hasa aljának, majd megborzongott, amint cseppekben nedves mellkasát hűvös szél érintette.
Legszívesebben ordított volna, kiabálva kiadva minden dühét és fájdalmát, de nem jött ki hang a torkán; aprónak érezte magát, összeroppanthatónak, az őt körbevevő hatalmas erőkkel szemben védtelennek, eltiporhatónak. Addig megfeszített izomzatát egy pillanatra elengedte, mire egy nagyobb víztömeg azonnal megtántorította, de nem billent ki teljesen egyensúlyából, így sikeresen talpon maradt. Hirtelen félelem borította el elméje rejtekeit, miközben testében megszabadító nyugalom áradt szét, térdei megremegtek, szinte összecsuklottak – még időben indult a part felé a tudattal: nem adhatja fel, ilyen könnyen nem dobhatja el az életét.
｡*ﾟ*｡ ｡*ﾟ*｡ ｡*ﾟ*｡ ｡*ﾟ*｡ ｡*ﾟ*｡ ｡*ﾟ
vague (fn.): hullám
YOU ARE READING
Pici Mindenségek
Short StoryNovellák és one shotok, hosszabb-rövidebb, egyjelenetes kis történetek, főleg (de nem csak) yaoi fanfiction és saját életből merített szösszenetek témájában, francia címmel. Az itt megtalálható három Jikookról íródotton kívül továbbiakat a Csendbe...
