Pici Mindenségek

tournée ⤑ jikook

– El sem hiszem, hogy vége – ugrott a nyakamba Jimin könnyes szemekkel, ahogy leértünk a színpad mögé. A közönség zaja ide is bőven elnyúlt, még mindenki a koncert utóhatásaként jelenlévő adrenalinban úszott.

– Én sem – karoltam át karcsú derekát jobb kezemmel, miközben a balból leadtam a mikrofonom a mellettünk várakozó stábtagnak. Ő is hasonlóan tett, majd ujjait enyémekre kulcsolta.

– Úgy tűnik, mintha már ezer éve eljöttünk volna otthonról – tűnődött. Közben az öltözők felé vettük az irányt, hogy összeszedjük azt a kevés holminkat, amit magunkkal hoztunk a helyszínre délután.

– Mégis annyira gyorsan elmúlt ez az ötvenkét nap. Próba, koncert, interjú... folyton volt valami dolgunk. Közel másfél hónap alatt hat városban jártunk, de szinte pillanatoknak éreztem. De azért örülök, hogy hazamehetünk végre egy kis időre. – Helyeslően bólogatott eszmefuttatásomra.

– Jimin, Jungkook! Gyertek, itt van az autótok – nyitott be az ajtón Seung-hyeon. Hátamra kaptam fekete táskámat, majd megragadtam Szerelmem kezét, hogy a továbbra is bent beszélgető hyungjaimat hátrahagyjuk. Hobi és Tae kivételével mindenki a kis helyiségben tartózkodott még.

– Életem, el kell engedned – próbálta visszahúzni kézfejét, ahogy az épület bejáratához egyre közeledtünk, de én újra utána nyúltam.

– Utálom, hogy még a kezedet sem foghatom, amikor akarom – sóhajtottam lemondóan, de végül eleresztettem őt, így karja törzse mellé simult.

– Tudod jól, hogy én is örülnék, ha valóban felvállalhatnánk ezt, de nem tehetjük – fordult felém teljes testtel, ezzel engem is megállásra kényszerítve.

– Miért nem? Én azt akarom, hogy a világ tisztában legyen kettőnkkel. Beleuntam, hogy titkolnunk kell magunkat – hunytam le a szemeimet, ahogy nyakam köré kulcsolta felső végtagjait, én pedig oldalára simítottam tenyereimet. – Remélem tudod, hogy a turné alatt felvett videókból G.C.F.-et fogok csinálni, amint időm lesz, a szokásos utalásokkal – nyomtam puszit homlokára.

– Valahogy nem lepődtem meg – rázta meg a fejét hitetlen mosollyal.

– Na, menjünk – csúsztattam egyik kezem fenekére.

– Hé! – nyúlt azonnal elkószált tenyerem után. – Bírd ki még egy kicsit.

– Nem tehetek róla, hogy imádom, mikor ezt a nadrágot adják rád – nyomtam csókot füle mellé. – És arról sem, hogy a Serendipity táncával minden alkalommal ugyanúgy elvarázsolsz. Elképesztően jól áll neked a színpad, főleg mikor ilyen kecsesen szexi mozdulatokat csinálhatsz – beszéltem halkan, hogy rajta kívül más véletlenül se hallhassa.

Kijelentésemre egész arcát vöröses árnyalatok vették birtokba, mire én csak kuncogtam egyet, és elengedve őt, elindultam a kijáratot jelentő hatalmas ajtó felé. Odakint máris rengeteg rajongó tömörült az út két oldalán, egy rövid integetés után azonnal a kocsiba szálltunk. A sofőr lassan hajtva igyekezett elhagyni a stadion környékét, a rádióból halk angol zene szólt. Jimin fekete farmerba burkolt feszes combjára simítottam ujjaimmal.

– Alszol ma a szobámban? – suttogtam felé. Értetlen pillantás volt a válasza, ezért erősebben artikulálva, de kicsit sem hangosabban, megismételtem a kérdést.

– Ez még tényleg felmerül köztünk mint eldöntésre váró téma? – érdeklődött, valós felelet nélkül hagyva engem.

– Gondoltam, a biztonság kedvéért megkérdezlek, nehogy kiderüljön, hogy nem is szeretnél velem lenni – vontam meg a vállam, mire ő gyengén karomra csapott.

– Végül is, alhatok a saját szobámban is – harapta be alsó ajkát, vigyorát elfojtva, mivel pontosan tisztában volt vele, ez az igazi gyenge pontom vele kapcsolatban.

– Chim, nagyon ajánlom, hogy ezt gyorsan fejezd be, nem szeretnék úgy rád mászni, hogy közben társaságunk van – szinte tátogtam szavaimat, mivel nem akartam Jin-sangot, a sofőrünket zavarba ejtő társalgásunkkal terhelni.

Nem szólt már mást, egyszerűen bal kezének tenyerét a tarkóm területére vezette, apró ujjaival sötét tincseim közé túrt. Folyamatosan simogatta nyakamat, ezzel szándékosan tesztelve tűrőképességem. Fejemet a szövetborítású támlának vetettem, szemeimet lehunyva és combját szorongatva igyekeztem tettek és következmények nélkül tűrni finom cirógatását. Remegő sóhaj hagyta el ajkaim közét, úgy éreztem, ha nem fejezi be azonnal, valóban az autó hátsóülésén fogom őt testszerte csókokkal ellepni, ezért taktikát váltottam. Továbbra is lábán pihentetett tenyeremet óvatosan feljebb csúsztattam, még mielőtt azonban igazán érzékeny területre tévedt volna tapintásom, addig nyakamat simogató kezét azonnal elhúzta bőrömről, hogy csuklómhoz kapva hatástalanítson engem. Összekulcsolta ujjainkat, és térde környékére fektette azokat. Arcomon önelégült vigyorral konstatáltam győzelmem, végül a közvilágítás fényétől szakaszosan megvilágított, mellettünk elhaladó utcára koncentráló, gyönyörű ábrázatát figyeltem.

Néhány perccel később, a hotelunk előtt tettek ki minket. Az emeletünkig kísértek a biztonságiak, elmondták, hogy ha szükségünk van rájuk, a folyosó két végén találjuk őket, ahogy mindig.

– Lepakolok, összeszedem a cuccaim, és átmegyek. Három perc – hajolt oda, hogy csókot nyomjon a számra.

– Mégis milyen cuccot akarsz áthozni? Ruhád van nálam, ha kell – vontam meg a vállam.

– Tudod, pizsama, alsó, meg hasonlók.

– Pizsama? Ezt úgy mondtad, mintha nem tudnád pontosan, hogy semmi szükséged nem lesz rá – kuncogtam fel, ezzel őt ismét zavarba hozva.

– Jungkookie, még mindig megvan a lehetőségem, hogy itt aludjak, egyedül – mutatott maga mögé.

– Isten ments. Na – pusziltam meg –, menjél, mert nem szeretnélek nekinyomni ennek az ajtónak itt és most. Illetve, kijavítanám magam, szeretnélek, de lehet, hogy nem örülne, aki itt talál minket – kuncogtam, csókot hagyva nyakán.

– Nálad fürdünk? – cipzározta ki táskáját, hogy előkeresse a szobáját nyitó mágneskártyát.

– Ahogy mondod – bólintottam. – De legyél szíves gyorsítani magadon – mondtam, mire elhajolt ölelésemből, hogy bejuthasson.

– Eddig is te tartottál fel, Életem – pillantott hátra válla felett, miközben lenyomta a fényes kilincset.

– Azt hiszem, ezt most fejeztük be – fogtam hátulról csípőjére, majd ismételten szembefordítottam magammal.

Combjai alá nyúlva emeltem meg, mire ő habozás nélkül kulcsolta körém lábszárait. Belöktem a faajtót, majd azonnal ajkaira simítottam a sajátjaimat. Látatlanból próbáltam tájékozódni a szobában, és közben nem beütni Jimin hátát semmibe. Óvatosan igyekeztem elfektetni őt a fehér ágyneművel fedett, puha matracon, ebben a pillanatban pedig a nehéz nyílászáró is hangosan ütközött a félfához.

– Akkor mégis a saját szobámban fogok aludni? – kérdezte kuncogva.

– Igen, Kicsim, csak annyi változik, hogy velem együtt – vettem nyakának érzékeny felületét fogaim közé. – És hogy egy pillanatra sem ígérem meg, hogy fogsz aludni.

｡*ﾟ*｡ ｡*ﾟ*｡ ｡*ﾟ*｡ ｡*ﾟ*｡ ｡*ﾟ*｡ ｡*ﾟ

tournée (fn.): turné