˗ˏˋ 𝒾𝓉'𝓈 𝒸𝒶𝓁𝓁𝑒𝒹 𝓂𝓊𝓇𝒹𝑒𝓇 𝒷𝒶𝒷𝓎 ••• Park Chanyeolˊˎ˗

Huszonnyolc

Ha mindenáron kellek neki, hát itt vagyok! Lássuk ki húzza a rövidebbet.

Bomi ellökte magát a faltól, és miközben leegedte kezeit Minseok-ra nézett, majd a folyosó felé intett a fejével. Minvel a többiek Taekwoon kikérdezésével voltak elfoglalva nem is vették észre, hogy Ők ketten eltűntek a nappaliból. Bomi szobájába érve Minseok leült az ágyra, és várt, amíg a lány becsukja az ajtót, csak azután szólalt meg.

- Mit szeretnél mondani, amit a többiek nem hallhatnak?

- Csak egy eldobható telefonra lenne szükségem. Tudom, hogy Baekhyun nézi a híváslistámat és minden mást is, viszont nagy szükségem lenne most egy mobilra, amiről fel tudnék hívni valakit. - látva a fiú arcát, sóhajtott egyet és folytatta. - Nem fogom magam bajba keverni, viszont egy fontos dolgot kéne elintéznem, amit személyesen ugyebár nem tehetek meg, tekintve, hogy el sem hagyhatom a lakást. És mivel ez komolyan magán dolog nem szeretném, hogy még ezt is kikutassátok az életemben. Csak egy pár perces telefonbeszélgetést kérnék egyedül.

- Egymás telefonjait nem piszkáljuk, bármelyikünkét elkérhetnéd. - Minseok kezeit hátra tette az ágyon, ezzel megtámasztva felsőtestét.

- Minseok. Nem kérnék tőled ilyet, ha nem lenne életbevágó!

Percekig csend volt a szobában, végül a fiú bólintott.

- Nem tudom miért olyan fontos nekem hazudni, de legyen. Egyenlőre nem kérdezek többet, nem szólók róla a többieknek sem. Megkapod holnap a telefont, de amint elintéztél mindent szeretném tudni, hogy mi ez az egész! - pillantása határozott volt és hangjában érezhető volt, hogy nem tűri a titkolózást. Bomi kénytelen lesz elmondani neki mindent, ha végzett a tervével.

A játék most kezdődik... Készülj fel Junsu, jövök!

Minseok barátja húga nélkül távozott a szobából. A lány gyorsan át akart öltözni, ugyanis a fejében kirajzolódó terv, két hét után végre teljes lett és nem akart többet várni arra, hogy elkezdhesse. Vagy most teszi meg az első lépést, vagy soha. Egyszerű fekete farmert és egy ugyanolyan színű garbót vett magára, majd kisétált a szobájából. A fiúk szinte egyből észrevették, Taekwoon pedig még jobban nevetni kezdett. Bomi egy szó nélkül sétált oda hozzá, hogy egy pofont tudjon neki adni, majd teljesen betolakodva a fiú magánszférájába megszólalt.

- Engedjétek el! - hangja határozottan csengett. Kiegyenesedett és testvérére nézett. - Gyere velem egy pillanatra! - a választ nem várta meg, egyszerűen csak elindult a szülei szobája felé, Junmyeon pedig követte. Az ajtót alaposan becsukta maga mögött, majd húgára tekintett, aki telje nyugodsággal helyezte magát kényelembe a Kim szülők ágya szélén.

- Nem fogom azt az idiótát elengedni! Teljesen megbolondultál, ha azt hiszed, hogy ezt megússza ennyivel!

- Márpedig el fogod engedni Junmyeon! Mi nem úgy játszunk, mint Junsu, nem ejtünk fogjul senkit és nem vetjük alá ilyen kihallgatásnak. Mi nem játszunk jó zsaru, rossz zsarut! Szépen elvisszük ahhoz  szeméthez és megüzenjük vele, hogy ennyivel nem kap meg!

- Hogy érted hogy...

- Nem elég világos? Engem akar, és én nem fogom a könnyen kaphatót játszani! Ideje szembenéznem a saját démonaimmal, és az egyik bizony Ő az. Addig nem lehetek biztonságban, amíg rács mögé nem kerül és fel nem számolunk mindent, amihez köze van! És nem, nem hagyhatsz ki semmiből! Innentől kezdve minden, még a legapróbb részletet is tudni akarom. Hogy ki mit csinál, hol van. Részt akarok venni a tervezésben és minden egyéb dologban! Ez az én harcom is, és nem engedem, hogy a háttérbe szoríts, mintha nem tudnék semmit. Nem fogok szemethunyni előtted csak azért mert a testvérem vagy. Junmyeon szeretlek, de nem taszíthatsz el ezektől a dolgoktól, közöm van mindenhez!