˗ˏˋ 𝒾𝓉'𝓈 𝒸𝒶𝓁𝓁𝑒𝒹 𝓂𝓊𝓇𝒹𝑒𝓇 𝒷𝒶𝒷𝓎 ••• Park Chanyeolˊˎ˗

Öt

- Nem tudom, hogy miről beszélsz. - válaszolta Chanyeol fogai között szűrve. Baekhyun óvatosan és olyan lassan, mint talán még soha, megkereste az övéhez rejtett fegyvert.

- Ne játszd a hülyét Park Chanyeol! A kis barátnőd fontos a főnöknek. Ha elárulod, hogy hol van talán megkímélem az életed, meg a kis Baekhyunét is. - arcára újra ördögi mosoly ült ki, ahogy az imént említett fiúra nézett, neki pedig nem is kellett több, már elő is rántott a pisztolyát.

- Utoljára mondjuk, hogy nem tudjuk miről beszélsz! - üvöltötte a három fiú közül a legalacsonyabb. Olyan erővel szorította fegyverét, hogy ujjai elfehéredtek. Legszívesebben az egész tárat Taekwoon fejébe ürítette volna.

- Akkor játszunk keményen! - Taekwoon már kezdte volna meghúzni a ravaszt, hogy végezzen a fiúval, de Chanyeol olyan gyorsan húzta elő revolverét és lőtt milliméter pontosan a bandatag kézfejébe, hogy annak arra sem maradt ideje, hogy kitérjen a golyó elől, ami áthatolt az emberi húson és valahol a Han folyóban lelte végzetét. Taekwoon elejtette a lőfegyvert, Baekhyun pedig kapott az alkalmon és lábon lőtte, aminek következtében összeesett. A colos pillanatok alatt ott termett a fiú előtt. Lábával ellökte, majd végtagját a nyakához szorította miközben a kedvenc P46-osát egyenesen ellenségére szegezte.

- Remélem világos volt, amit mondtunk! - még egy utolsót belerúgott a fiú arcába és Baekhyun-nal az oldalán futásnak eredt. Hatalmas lábainak és barátja gyors rohanásának köszönhetően rövid idő alatt messzire jutottak. Már majdnem elérték Gangnamot, amikor Baekhyun megállt. Lábai nem bírták már tovább, mellkasa vészes gyorsasággal emelkedett és süllyedt, homlokáról cseppekben folyt az izzadság.

- Fel kell hívnunk Junmyeont! - jelentette ki három levegővétel között. - Tudnia kell róla! Bomi célpont lett! Megtalálták a gyenge pontját. Lehet, hogy azt hiszik Bomi a barátnőd, de mind a ketten jól tudjuk, hogy Ő Junmyeon húga. Ő a legfontosabb neki!

Chanyeol semmit sem felelt, csak elővette telefonját és már tárcsázta is a számot.

A lakás egy ideje csendes volt, Junmyeon az irodában volt. Egész nap egy szót sem beszéltek Bomival. A fiú nem tudta, hogy hol kéne kezdenie, vagy egyáltalán kell-e magyarázkodnia, húga pedig egyszerűen csak nem kérdezte. Hisz Junmyeon elmondja neki az igazságot mindenféleképpen.

Mert el fogja mondani. Tudom.

Sehun még a Junmyeonnal ment el. Bomi órák óta csak ült a szobájában, miközben teljesen elveszett a gondolataiban. Furcsának érzett mindent. A szobája ismeretlen volt, mintha nem is az övé lenne, a nappali magában hordozta azoknak a fiúknak az emlékét, akik hajnalban egymás sebeit ápolták a helyiség különböző pontjain. A kinti jó idő ellenére reszketett a lakásban, mintha a téli utcán sétálna. Legszívesebben elment volna otthonról, de félt, hogy valaki úgy nézne majd rá, mint egy gyilkosra.

Hisz egy gyilkos húga vagyok.

Nagy levegőt vett és úgy érezte, hogy ideje ennie valamit. Legutoljára tegnap délután került némi étel a gyomrába, így nem csoda, hogy éhes volt. Az íróasztalához lépett, felkapta a kulcscsomóját, a telefonját és a pénztárcáját, majd az előszobába sétált, ahol csak a cipőjét és egy nagyon vékony pulóvert vett fel. A kocsi kulcsaival nem is törődött, valahogy nem volt kedvére az autókázás, pedig imádta gépkocsiját.

És amúgy is szitává lőtték...

Ahogy kilépett a lépcsőházba és bezárta az ajtót, egyből a lifthez indult. A házból kilépve megérezte a péksütemények és a frissen főtt kávé illatát. Hirtelen megkívánt egy hatalmas karamellás lattét sok tejszínhabbal leöntve karamell sziruppal. Az volt a kedvence a sütőtökös latte mellett. Kedvenc kávézója, a The Caffee Bean and Tea Leaf felé sétált. Gangnam utcái híresek voltak a tömegről, az előkelő éttermekről, kávézókról, a pökhendi gazdagokról, a sajátos hang- és fénytechnikával rendelkező szórakozóhelyekről és a méregdrága boltokról. Ma is pontosan ugyan olyan volt a városnegyed zaja és mozgása, mint mindig. Öltönyös emberek szaladtak ide-oda kezükben aktatáskával és kávéval, miközben fülükben ott rejtőzött a bluetooth-os headset, amibe hangosan beszéltek. Siettek vissza a munkába, az autók hatalmas, véget nem érő sorokban álltak a dugó miatt. Az egész negyed zengett az emberek hangjától.