˗ˏˋ 𝒾𝓉'𝓈 𝒸𝒶𝓁𝓁𝑒𝒹 𝓂𝓊𝓇𝒹𝑒𝓇 𝒷𝒶𝒷𝓎 ••• Park Chanyeolˊˎ˗

Hét

A pisztoly hatalmas hangerővel sült el. A golyó pár centire Bomi feje mellett repült el majd a falba fúródott. Észre sem vette, hogy időközben becsukta szemeit. A visszatartott levegőt kifújta és lassan szemhéjait is felnyitotta. A pisztoly még mindig felé nézett, elrablója felnevetett. Gonosz kacaj volt az, ami elhagyta ajkait. Bomi még mindig remegett, szíve vadul kalapált bordái között.

Csak szórakozott velem.

- Minden hazug válasz után közelebb viszem a csinos kis arcodhoz a pisztolyom! - Bomi nyelt egyet. Nem tudta elhinni, hogy a fiú nem hisz neki. Pedig Ő tényleg nem tud semmit Chanyeolról. Egyáltalán mit akarnak tőle? Honnan képzelik, hogy szoros kapcsolatban állnak egymással? Egyszerűen nem tudott rájönni, hogy mi lehet elrablóinak célja. A lány nyelt egyet és megpróbált legalább egy kicsit megnyugodni.

- Tudod, miután elhagytátok a gyár épületét, azt hittem, hogy vagytok olyan okosak, hogy meghúzzátok egy kicsit magatokat vagy eltűntök a Föld színéről. De még sincs ennyi eszetek. Csalódtam a mi kis Chanyeolunkban. - fejét ide-oda mozgatta és beszéd közben fegyverével mutogatott. Olyan hatást keltett, mintha nem lenne eszénél.

- Minden ezért van? Ezért raboltatok el? - Bomi hirtelen találta meg a hangját. Nem is sejtette, hogy képes lesz megszólalni, hisz még mindig rettegett a fegyvertől, amit a fiú szorongatott.

- Ugyan kérlek! Ki az az ostoba, aki csak azért rabol el valakit, mert elfutott? Nem, nekünk sokkal jobb indokunk van. - a fegyverből kivette a tárat és játszadozni kezdett vele. Ujjai között ide-oda forgatta. Arca érzelemmentes volt, hangjából semmit sem lehetett kivenni. - Tudni akarjuk, hogy mire készül Chanyeol és a barátai. Minden egyes lépésükről információt akarunk. És te kicsi lány... - Bomira szegezte sötét szemeit, miközben rámutatott a pisztolyával. - Te fogsz nekünk mindent elmondani! - felállt és a lány mellé lépett. Leült az ágyra. Újra a tárral kezdett el szórakozni. Bomi nagyokat lélegzett, amitől oldala szúrni kezdett. Rosszul érezte magát. Forgott vele a világ, a feje lüktetett, vércukra leesett. Borzalmas volt minden egyes pillanat, amit elrablójával töltött. Az ébenfekete szempár tulajdonosa helyére rakta a töltényeket, majd revolverét a lány homlokához érintette. A lőfegyver hideg volt, vérfagyasztóan hideg. Bomi lehunyta szemeit és abban a pillanatban eszméletét vesztette.

Junmyeon meglepődött, amikor az iroda ajtaja kopogás nélkül nyílt ki és legjobb barátai léptek be a helyiségbe. Gyorsan utasította titkárnőjét, hogy egy darabig senki se zavarja. A húszas évei végén járó nő egy bólintással letudta az egészet, és onnantól kezdve egyszer sem szólalt meg a fiú telefonja, senki sem dörömbölt az ajtón bebocsájtást kérve. Teljes csend honolt az irodában, senki sem szólalt meg hosszú percekig.

- Mi a francot kerestek itt? - törte meg végül a csendet Junmyeon. Hangja nem tükrözött semmit a meglepettségen kívül. Senki sem akart megszólalni. Csak némán bámultak maguk elé, hisz mégis hogy tudná bárki is elmondani azt, hogy elrabolták a húgát?

- Elszúrtuk! - bukott ki Baekhyunból. Chanyeol villámokat szórt barátjára, ahogy odafordította tekintetét. Nem azért, mert bánta hogy kinyitotta a száját, hanem azért ahogy elkezdte.

Elszúrtuk? Komolyan? Finomabban nem lehetett volna?

- Mit értesz az alatt, hogy elszúrtátok? Hol van Bomi? - fordult kínai barátjához, aki erre nem tudott mit felelni. Csak nézte a colost, hátha végre lesz elég bátorsága ahhoz, hogy kinyögjön valamit. De sajnos ez nem történt meg. Baekhyun előre lépett és bocsánatkérően csillogó szemeit egyenesen Junmyeon szempárjába fúrta.

- Yixing felhívott mindenkit, hogy vélhetőleg követik a húgodat, így egytől egyig azon voltunk, hogy megtaláljuk és biztonságos helyre vigyük Őt. Hisz több szem többet lát, hamarabb kiszúrhattuk Bomit. Chanyeollal elmentünk a lakásotokra, hisz legutoljára még ott volt, de mikor senki sem nyitott ajtót úgy gondoltuk, hogy felhívjuk és érte megyünk, vagy szólunk valakinek, aki közelebb van hozzá és elhozzuk. Épp elhajtottunk a házatoktól amikor Yixing felhívott minket, hogy hol találhatjuk. A Coffee Bean-ben volt, ahogy Yixingnek mondtad, és mivel mi voltunk a közelben elindultunk érte. Későn értünk oda Junmyeon. Sajnálom! - kezei remegtek, meg kellett támaszkodnia. Amióta elvitték a lányt másra sem tudott gondolni, csak arra, hogy mit csinálhatnak most vele.