˗ˏˋ 𝒾𝓉'𝓈 𝒸𝒶𝓁𝓁𝑒𝒹 𝓂𝓊𝓇𝒹𝑒𝓇 𝒷𝒶𝒷𝓎 ••• Park Chanyeolˊˎ˗

Huszonhárom

Sehun és Chanyeol teljesen feketébe öltözve viharzott Bomi után. Még időben leértek a lépcsőn, így szinte ugyan akkor foglalták el helyüket az autóban, mint amikor a lány is. A holló színű kocsi motorja halkan búgott fel, ahogy beindította a colos. Percekkel később már tisztes távolságból követték az előttük haladó Hanat és Bomit.

- Teljesen elment az esze ennek a lánynak! - Chanyeol beleütött a kormányba, majd megelőzött két autót, hogy kicsit közelebb kerüljenek a szemmel tartott járműhöz, ami épp befordult jobbra, hogy aztán Szöul egyik szűkebb utcáján guruljon végig.

- Nem értelek...

- Mi az, hogy nem értesz? - vágott Sehun mondatába kiabálva, amitől a fiatal fiú kissé megijedt. Sosem szerette, amikor barátja felemelte a hangját.

- Mit nem értesz azon, hogy saját magát keverte bajba azzal, hogy elárulta hol van? Az meg már csak hab a tortán, hogy lelépett szórakozni! Otthon kéne ülnie!

- Ezzel teljesen tisztában vagyok! - kiabált most már Sehun is. Ha Chanyeol megteheti, akkor Ő miért ne? - De abba még nem gondoltál bele, hogy milyen neki ott ülni úgy, hogy ki se teheti a lábát a négy fal közül? Hogy ott kell lennie velünk? Könyörgöm hyung, idegenek vagyunk a számára! Tönkretettük az életét!

A colos nem mondott semmit, inkább erősen koncentrált arra, hogy ne veszítse el a fehér autót.

Sehunban tombolt a düh. Csak bámult ki a szélvédőn, mint egy durcás kisgyerek. Nem tudta felfogni, hogy Chanyeol miért nem érti meg Bomi helyzetét. Hisz ha az Ő helyzetében lenne, akkor ugyan ezt tenné. A colos sem bírná ki, ha négy fal közé lenne zárva. Sehun úgy érezte, hogy van itt valami, ami miatt az idősebb fiú nem tud tisztán gondolkodni. Elméje elködösült, ami miatt minden döntése bajba sodor valakit. Nem tetszett a fekete hajú srácnak ez az egész. Végül az utca forgatagáról leemelve tekintetét újra barátjára sandított.

- Miért vagy vele ennyire rideg?

- Mert a munkámat kell végeznem! Itt most nincs hely a barátkozásnak... - szólalt meg végül mély hangján Chanyeol. Sehun nagy levegőt vett, amit szinte egyből ki is fújt tüdejéből. Bűzlött számára ez az egész.

- Itt többről van szó, úgyhogy ki vele! Lehet, hogy nem barátkoznunk kéne, de Noona közel került a szívemhez, és nem hagyom, hogy tuskó legyél vele...

- Megcsókoltam, érted? A rohadt életbe is, megcsókoltam Junmyeon húgát és kibaszottul hiányzik az érzés Sehun! - Chanyeol már akkor megbánta, hogy elmondta titkát barátjának, amikor a szavak elhagyták a száját, de már nem volt mit tenni. Kinyögte azt, ami a szívét nyomta és bármennyire is szerette volna, nem tudta visszaszívni. Maga elé meredve, megsemmisülve nézte az előttük haladó járgányt.

- Mikor? - kérdezte a fiatalabb. Chanyeol nem akart válaszolni, nem akart erről beszélni. El akarta felejteni, el akarta rejteni érzéseit mindenki elől. Azt kívánta bár ne mondta volna el Sehunnak, hogy bár sosem történt volna meg az a csók. Nem akart szerelmes lenni, nem akart közel kerülni Bomihoz, még is hozzá húzta a szíve, nem tudott nem rá gondolni. Egyszerűen nem tudta kiverni a fejéből a lányt.

- Ne mondd el senkinek kérlek!- nyögte ki végül, mire barátja bólintott.

Hana a visszapillantótükörből figyelte a mögöttük haladó, fekete autót, ami már barátnője házától elindulva követte Őket. A mosoly levakarhatatlan volt arcán.

Minden a terv szerint halad. Most megvagy Kim Bomi!

- Szóval, hogy-hogy így eltűntél? - tette fel a kérdést legjobb barátnőjének, miközben egy pillanatra levette szemét az előttük kígyózó autókról, hogy a lányra sandítson.