˗ˏˋ 𝒾𝓉'𝓈 𝒸𝒶𝓁𝓁𝑒𝒹 𝓂𝓊𝓇𝒹𝑒𝓇 𝒷𝒶𝒷𝓎 ••• Park Chanyeolˊˎ˗

Tizenöt

Park Chanyeol pánikba esett. Talán tíz percere, ha magára hagyta a gondjaira bízott lányt. Nem értette, hogy mi történt. Junmyeon szobájába rohant egy pisztolyért, majd amikor végre kezében tartotta az ölésre tervezett tárgyat, azonnal Bomi keresésére indult. Sorba nyitott be a szobákba, miközben remegő kezében szorongatta a fegyvert. Attól félt, hogy valakinek sikerült követnie őket, vagy kitalálni, hogy hova vitték Junmyeon húgát és elvitték. Hogy újra elszakították tőle.

Elvitték mellőlem...

Bomi szülei régi hálójában feküdt a hatalmas franciaágyon. A plafonon lógó, gyönyörű gyémántszerű kövekből kirakott, hatalmas csillárt bámulta, miközben belélegezte a helyiségre oly' jellemző enyhe barack és levendula illatot. Az egyik párnának még mindig olyan illata volt, mint édesapjának.

Arcszesz és trópusi virágok.

Érezte az egzotikus virágokat, az esőt, a vízesést. Látta maga előtt a negyvenes évei elején járó híres üzletembert. Látta édesapját, ahogy benyit a szobába, aktatáskáját a sarokba rakja, zakóját lustán az ágyra dobja felesége mellé, majd az ágyhoz sétál, hogy egy szerelmes csókot nyomjon a nő elegensan ívelő ajkaira. Az ágy lábánál üldögélő fiúra nézett. Egyetlen fia, legidősebb gyermeke egy mackóval és nála egy évvel fiatalabb húgával játszott. Legugolt a két csöpséghez. A lassan hat éves Junmyeon haját összekócolta és kezet rázott vele. A kisfiú sosem szerette, ha édesapja puszikkal bombázta. Állítása szerint Ő már elég nagy volt ahhoz, hogy férfiként kezeljék és átvegye apja helyét a családi vállalkozásban, így legalább több időt tölthetne a Kim család feje a legidősebb gyermekével.

Junmyeon apró keze elveszett apjuk hatalmas kacsójában. Arcára hatalmas mosoly ült ki, ami bearanyozta Mr. Kim napját. Most lányához fordult. A kis Bomi már percek óta csak Őt figyelte. Mindig árgus szemekkel vizslatta a bátyját, de ha felbukkant az apukája másra sem tudott figyelni. Ez sokszor felbosszantotta idősebb testvérét, aki úgy igényelte húga figyelmét, mint egy virág az öntözést. Szüksége volt Bomira. Junmyeon nem tudott volna létezni nélküle.

A fiatal üzletember leült kislányával szembe majd megragadta és az ölébe ültette a törékeny gyermeket. Hatalmas tenyerével és vaskos ujjaival óvatosan simított végig Bomi puha, csokoládébarna haján, apró arcán. A lány csak kacagott, jóízűen, önfeledten. Junmyeon csillogó tekintettel nézte Őket.

- Anya nézd! - ráncigálta meg édesanyja bal lábát, mire a nő felnézett a kezében tartott könyv lapjaiból. Hatalmas mosoly ült ki arcán, ahogy egyetlen lányára és élete szerelmére pillantott.

Bomi szemei könnybe lábadtak, ahogy az első emléke megjelent előtte. Édanyja halvány alakja semmivé lett, ahogy a pici Junmyeoné és a sajátja is. Egyedül édesapja maradt épségben. Ott állt fekete öltönyében, fekete hajában megjelent egy ősz tincs, amit mindig csak jelnek hívott. Ha megjelent egy-egy új szürke szál hajzuhatagában számolni kezdett. Egy hajszál egy év. Ami annyit jelentett, hogy hamarosan fiára és lányára kell bíznia a vállalatot.

Bomi percekig csak bámulta a mosolygós fiatal arcot. Végül felállt az ágyról és a gardróbhoz sétált. A tükörrel díszített ajtót kinyitva elegáns estélyik és öltönyök sokasága tárult íriszei elé. Mindig is szerette édesanyja ruháit, édesapja színes zakóit és nyakkendőit. Bomi egyből tudta, hogy melyik ruhadarab kell neki. Apja sötétkék öltönyéért nyúlt. Óvatosan leakasztotta a vállfáról, majd belebújt. Hiába lett magasabb, az elegáns ruhadarab még mindig legalább két mérettel nagyobb volt, mint a lány ruhái. Apja ismerős illata darabokra törte szívét, amit évekbe telt rendbe hoznia. Kezeit zsebre vágta. Bal kézfejéhez csatlakozó ujjai egy apró dobozt érintettek. A lány tenyerébe zárta majd kihúzta. Apró, vékony ujjait kinyitva megpillantotta a babakék dobozt, átkötve egy fehér szalaggal. Felemelelve a doboz tetejét egy kulcsot pillantott meg. A zárakat nyitó tárgy pici volt, mégis gyönyörű, tetején egy körben ott tündöklött nevének kezdőbetűje. A zakót kicsit elemelte testétől, hogy belenyúlhasson a belsőzsebbe. Ujjai papírral érintkeztek. Megfogta és óvatosan kiszedte. A vajszínű papírborítékon apja gyöngybetűivel állt a lány beceneve, amin egyedül Ő szólította.