˗ˏˋ 𝒾𝓉'𝓈 𝒸𝒶𝓁𝓁𝑒𝒹 𝓂𝓊𝓇𝒹𝑒𝓇 𝒷𝒶𝒷𝓎 ••• Park Chanyeolˊˎ˗

Három

- Mi történt? - Yixing hangja furcsán csengett a telefonban.  

- Ne kérdezz semmit, csak gyere le és segíts! - Chanyeol ezzel már bontotta is a vonalat. Kinyitotta a kocsi ajtaját és miután megkerülte, nekidőlt. Barátja másodpercek alatt ért le a járműhöz. Arcát friss sebhelyek, horzsolások borították, amelyek közül egy-kettő már be is volt kötözve.

Nyilván Baekhyun volt. Csak neki van ilyen kézügyessége.

Haja arcába lógott, homlokánál pár tincs összeragadt a vértől, ami már kezdett odaszáradni a fiú bőréhez. Fegyvere sehol sem volt.

- Hol van Bomi?

- Az autóban. Kapott egy golyót és elájult idefele. - elrugaszkodott a kocsitól és kinyitotta az anyósülés felöli ajtót. Yixing közelebb lépett az autóhoz. A magasabbik kicsatolta Bomi biztonságiövét majd óvatosan kiemelte.

- És te ezt csak így félvállról veszed? - Yixing felhúzta egyik szemöldökét, majd folytatta. - Tudod jól, hogy az első és legfontosabb feladatunk megvédeni Őt.

- Ha félvállról venném, akkor nem hajtottam volna őrültek módjára. Megígértem Junmyeon-nak, hogy vigyázok a húgára, és én sosem szegem meg az ígéreteimet. - egy percig csak bámulta Bomi arcát, mintha valami nagyon érdekes lenne rajta, majd újra a kínai fiú felé fordult. - A bal karját óvatosan rakd a mellkasára, majd takard be a pulóverével kérlek!

Yixing pontosan azt tette, amire barátja utasította. Olyan óvatosan fogta meg a lány kezét, mintha a legnemesebb porcelánból lenne. Chanyeol egy pillanatra, mintha észrevett volna valamit a fiún, ahogy Bomihoz ért. Mintha...

Elfojtott vágyak lennének?

Alaposan végignézett Yixingen és Bomin.

Talán megszegte a szabályokat?

A colos gyorsan el is hesegette a gondolatot. Yixing sosem szegné meg az ígéretét, ahhoz túlságosan is közel áll Junmyeonhoz. A legidősebb hiába ismerte a többieket gimnázium óta, Ő akkor is a kínai fiúban bízott a legjobban, Yixing állt hozzá a legközelebb.

Miután mindent elintéztek, felmentek Junmyeon és Bomi lakására. Már a nappalira nyíló folyosóról lehetett látni, ahogy a fiúk a tágas helyiségben szétszóródva egymás, vagy saját sebeiket fertőtlenítik, kötözgetik. Chanyeol ment elől, így Bomi egy ideig rejtve maradt a kíváncsi szemek elől. Miután Yixing is megérkezett karjaiban a lánnyal, mindenki ereiben megfagyott a vér. Senki sem tudta, hogy mi történt, miután Ők elhajtottak a gyárépülettől otthagyva Junmyeon húgát és barátjukat, így egyből a legrosszabbra gondoltak. Mindenki félt, hogy valami baj történt, hogy mégsem sikerült megvédeni a lányt.

Meghalt?

Junmyeon arcán egy pillanatra átfutott a gyász és a rémület. Mit sem törődve sebesült vállával, egyből elrugaszkodott a kanapétől és az érkezőkhöz rohant. Legszívesebben átvette volna szeretett húgát Yixingtől és magához szorította volna, hogy aztán soha ne engedje el, de tartott attól, hogy Bomi teste porrá lesz amint megérinti. Egész életében nem félt még úgy, mint mikor ma este otthagyták a másik banda tagjaival, most viszont minden eddiginél nagyobb pánik lett urrá rajta.

- Mit csináltál? Mi történt Bomival? - szinte a falak is megremegtek, ahogy a legidősebb fiú kiabálni kezdett. Meg akarta ragadni Chanyeol pólóját, rángatni és ütlegelni akarta a fiút.

- Junmyeon, ez nem... - Yixing nem tudta befejezni a mondatot, ugyanis barátja csendre intette, Ő pedig engedelmeskedett. Ez így volt mindig is. A kínai fiú meghúzódott Junmyeon mögött, olyan volt, mintha az árnyéka lenne, és sosem akart kitörni. Egyetlen egyszer sem. Mindig azt tette, amit mondott neki.