˗ˏˋ 𝒾𝓉'𝓈 𝒸𝒶𝓁𝓁𝑒𝒹 𝓂𝓊𝓇𝒹𝑒𝓇 𝒷𝒶𝒷𝓎 ••• Park Chanyeolˊˎ˗

Kilenc

A mappa tele volt közös képekkel. Bomi hol piknikezett a fiúval, hol a Han folyó partján bicikliztek, még egy kirándulást is megejtettek a Jeju szigetre. Baekhyun legszívesebben kihajította volna az ablakon a táblagépet, hogy véletlenül se lássa a szerelmespárt.

Már akkor benne volt, mikor még semmit sem tudott rólunk...

Byun Baekhyun nagyokat lélegzett, orrán keresztül beszívta a szoba maracuja és bazsarózsa illatú levegőjét. Mindenre számított, csak erre az egyre nem. Nem gondolta volna, hogy a világ legmocskosabb embere valaha is kapcsolatba került Junmyeon húgával. Azt pedig végképp nem, hogy a lány beleszeretett a fiúba, aki pedig viszont szerette.

Már ha tud bárkit is szeretni az a rohadék!

A magas, világosbarna hajú fiú lustán heverészett hatalmas, fekete selyemlepedővel letakart ágyán. A plafont bámulta és mosolygott. Hirtelen kinyújtotta kezét és az éjjeliszekrényen tapogatózva keresni kezdte a poharát, ami wiskyvel volt megtöltve és ráadásként három jégkocka is bele volt téve. Amikor megtalálta italát felült, aztán pedig a hatalmas ablakhoz sétált. Az ében színben pompázó anyagot félrehúzva a várost kémlelte. Tudta, hogy Bomi és Taekwoon bármikor megérkezhetnek és ez boldogsággal töltötte el. Belekortyolt az alkoholba és bámulta tovább Szöul utcáit. Alig várta, hogy láthassa régi ismerősét.

Kyungsoo először észre sem vette, hogy Baekhyun eltűnt. Olyan halkan és gyorsan slisszolt be Bomi szobájába, hogy egyetlen egy tekintetet sem vonzott magára. Egyedül az alacsony fiú figyelt fel a halk puffanásra, ami az ajtó záródását jelezte. Eleinte nem akart utána menni, de amikor már egy órája bent tartózkodott a helyiségben, úgy érezte, hogy ideje egy kis lelki támaszt nyújtania, és amúgy is kezdett már az agyára menni Junmyeon. Léptei halkak voltak, a legalacsonyabb fiú mindig is úgy mozgott, mint egy árnyék. Az ajtóhoz érve óvatosan csúsztatta kezét a kilincsre. A fém felülete hideg volt, amitől Kyungsoo karján felállt a szőr. Hirtelen nyitotta ki a fadarabot, amivel majdnem a szívrohamot hozta barátjára. A nála csak pár centivel magasabb fiú az asztalnál ült. Előtte Bomi laptopja, ölében pedig a táblagépe pihent. A nagy képrenyőn kódok tömkelege váltotta egymást. Kyungsoo óvatosan becsukta maga mögött az ajtót majd barátja felé sétált. Öt lépés után, amikor már látta a táblagépen megnyitott fényképet, megállt.

- Az ott...? - kérdezte elhaló hangon, ahogy egyre csak a képet fixírozta. Tüdeje fájni kezdett, olyan érzése volt, mintha valami, vagy valaki ki akarná szorítani belső szervéből az összes oxigént.

- Igen... - Baekhyun letette az asztalra a táblagépet és felállt a székből.

- Szerinted Ő vitette el?

- Van egy olyan érzésem, hogy igen. Mihamarabb szólnunk kell Chanyeolnak, mielőtt még valami hülyeséget csinál. - Baekhyun a telefonjáért nyúlt.

- Junmyeon tud róla? - az alacsony fiú idegesnek tűnt. Kezei remegtek. Ahogy barátja felemelte fejét és jobban szemügyre vette Kyungsoot, megpillantotta a hatalmas karikákat szemei alatt. Már napok óta nem aludt rendesen.

- Miről tudok? - az idősebb fiú hangja megrémisztette a másik kettőt. Meg se halloták az ajtó nyitódását. Farkasszemet néztek Junmyeonnal. Baekhyun nagyot nyelt, majd felmutatta a táblagépet barátjának, mire Ő a fiatalabb mellé lépett. Kezéből kivette a készüléket.

- Miért van mellette Bomi? - tekintetét le se vette a képről.

- Viszonyuk volt... - Baekhyun olyan halkan lehelte a szavakat, hogy félő volt barátja nem fogja hallani. De hiábavaló volt aggodalma, Junmyeon nagyon is jó hallással rendelkezett.