Tíz

162 14 0
                                    

Chanyeol a Minseok által megadott cím felé száguldott. Iszonyatosan dühös volt, és még Ő sem tudta megmondani, hogy miért. Csalódott, amikor Baekhyun elmondta neki, hogy Bomi a legnagyobb ellenségükkel volt együtt. Dühítette a tudat, hogy a világ legmocskosabb embere csókolta a lányt, karolta át esténként, fogta apró, puha kezeit.

Ennek semmi értelme! Egy olyan lány, mint Bomi hogyan kerülhetett össze olyan emberrel, mint Lee Junsu?

Vezetés közben erősen csapott a kormányra, amitől megszólalt a duda. Hatalmas mázlija volt a fiúnak, ugyanis a hajnali órákban a Yeongdong híd mindig kihalt volt. Sem előtte, sem mögötte nem volt senki. Még Junmyeonék előtt szeretett volna odaérni a házhoz, így a Dongil úton haladt, majd a Teuksomra kanyarodott, hogy azon végighajtva a Neungdong útra forduljon ki. Onnan a célállomás már csak méterekre volt. Szerette volna még a barátai előtt feltérképezni a terepet, hogy aztán ismertethesse a helyet, bár Minseok kinyomtatta az épület alaprajzát, így nem sok újdonságot fog majd a többieknek mondani. Mégis úgy érezte, hogy helyénvaló lenne szétnézni, mivel így legalább nem kell tehetetlenül egy helyben várakoznia.

Ahogy a helyszínre ért, leállította a motort és kikapcsolta biztonsági övét. Fegyvereiben kicserélte az üres tárakat, amikor pedig végzett velük a kesztyűtartóhoz nyúlt. Felpattintotta a zárat és kivette a fehér telefont, ami betört képernyővel pihent a kis rekeszben. Óvatosan feloldotta, majd a híváslistára kattintott. Saját számát egyből lementette, aztán görgetni kezdte a telefonszámokat. A "Junsu" nevet meglátva kirázta a hideg. Utoljára egy hónapja hívta a fiú.

Most szakítottak? Zaklatta?

Még Chanyeol sem tudta megmondani, miért érdekelte ez. Inkább lezárta a telefont és visszatette a kesztyűtartóba. Nem volt kedve mások mobiljában turkálni. Percek teltek el, mire képes volt megmozdítania a kezét, hogy kinyissa az autó ajtaját. Ahogy feltépte, egyből kitette bal lábát, komótosan utána a jobbat is. Ahogy kiszállt a hollófekete sportkocsiból, becsapta az ajtaját, fegyverét az övcsatjába helyezte. Kezeit gyors zsebre vágta, aztán elindult. Az utca kihalt, gyérül megvilágított volt, és mintha Szöul ezen részén sokkal hidegebb lett volna. Bár az sem kizárt, hogy csak a hosszú idő miatt érezte ezt, hisz nem két percet töltött az autóban. Alig tett pár lépést, amikor egy autó hangos motorjának zúgása törte meg a csendet. Elfordította fejét és az ismerős, szürke kisbuszt pillantotta meg. Normális esetben, neki kellett volna vezetnie az autót, de most nyolc barátja közül az egyik ült a volán mögött. Chanyeol hirtelen vágyakozni kezdett a bőrülés után, ami a gépjármű belsejét borította, vágyott a kormány érintésére, a hangos instrukciókra, amiket Junmyeon mondott el úton a munka felé. Vágyakozott a napok után, amikor nem egy lány élete miatt kellett aggódnia. Szerette a vezetőjüket, megígérte neki, hogy vigyázni fog Bomira, de be kell, hogy vallja, ezerszer egyszerűbb volt minden, amikor még semmit sem tudott róluk. Két nappal ezelőtt ebben az órákban egy bárban ült és vörösbort ivott. Ha jól emlékszik, még egy platinaszőke lányt is fel akart csípni, de végül hagyta az egészet. Hogy miért? Ő sem tudja, pedig híres volt az egyéjszakás kalandjairól. Falta a nőket, élvezte az éjszakai életet. Nem is tudott volna barátnőt szerezni a munkája miatt. Nehéz bárkit is biztonságban tartani, ha az illető éppenséggel egy bandatag, ráadásul még sosem találkozott olyan lánnyal, akibe beleszeretett volna. Valahogy mindenkiből hiányzott az a valami, ami úgy istenigazán meg tudta dobogtatni Chanyeol szívét.

Junmyeon szállt ki az autóból először, majd szép sorjában mindenki. Senki sem öltözött át, a szokásos "egyenruha" ma elmaradt. A vezetőjük még mindig a méregdrága öltönyét viselte, míg a többiek egy egyszerű farmert, edzőcipőt és pólót. A pisztolyok ott lapultak a felsőtestüket eltakaró textília alatt, nem látta őket senki, de Chanyeol jól tudta, hogy kések, pisztolyok és tartalék tárak vannak mindenkinél. Jongdae kimért léptekkel sétált oda a coloshoz. Kezét vallára helyezte, hogy aztán füléhez hajoljon.

˗ˏˋ 𝒾𝓉'𝓈 𝒸𝒶𝓁𝓁𝑒𝒹 𝓂𝓊𝓇𝒹𝑒𝓇 𝒷𝒶𝒷𝓎  •••  Park Chanyeolˊˎ˗Where stories live. Discover now