66. Csók?

1K 63 17
                                    

•6 évvel később•

Natasha a gyereksereggel foglalkozik Anyámék kertjében mivel a mi kis Ameliánk hatodik születésnapját ünnepeljük. Egy angyal ez a kislány ahogy az anyukaja. Mindannyiunk szíve csücske amióta megtudtuk hogy ő érkezik hozzánk. Ő az anyukája mellett az én boldogságom. Nem telik el nap hogy ne mondjam el neki százszor mennyire szeretem és hogy ő az én életem.
-Itt kuksolsz ahelyett hogy a kis szarosokkal lennél?-lépkedett mögém apám mire elvigyorodtam.
-Te is itt vagy.
-Engem már lefárasztott a kis hercegnő.-biccentett Amelia felé aki boldogan ugrándozott a társaival a kertben. A szemei ragyogtak, a mosolya pedig az én arcomra is mosolyt csalt. Olyan gyönyörű kislány volt. Annyira büszke vagyok rá hogy az apukája lehetek.-Hé! Egy whisky?-lökte meg apa a karom.
-Vezetek még.
-Addig kimegy míg indultok. Egy pohár.
-Hhh... gyerekkel vagyok apa!
-A kis hercegnő nem hiszem hogy hamar elaludna annyi cukros szart zabált már össze. Le se fogjátok tudni tenni mert fel lesz pörögve.
-De jó kilátások.-dörzsöltem meg fáradtan az arcom.
-Gyere apuci.-vigyorgott Lloyd. Most csak húzza Blake agyát, de borzasztó büszke volt a fiára hogy egy ilyen csodás lányt hoztak össze Natashával. -Nat hogy bírja?-pillantott fel rám miközben töltötte a whiskyt a poharakba.
-Mint látod egész jól. -sandítottam a kert felé ahol Natasha nyakában csimpaszkodott Amelia.
-Tiszta anyja ez a kislány.-nézte Lloyd is őket.
-Azért rám is hasonlít mert rafinált a kis tündérke.-vigyorodtam el mire apa is elmosolyodott.
-Mivel vérbeli Hansen!-koccintotta össze a poharát az enyémmel.
-Engem meg kihagytok a buliból?-lépett oda hozzánk Steve.
-Nem mivel neked is öntöttem.-tolta apa Rogers elé a poharat.
-Helyes!-kortyolt bele egyből az italba.
Mind a hárman az ablakon kifele bámulva néztük ahogy a három lány hajkurássza a gyerekeket mikor a szemeim megakadtak a lányomon.
A kisház mögött volt elbújva egy szőke sráccal. Valamit sugdolóztak, de nálam egyből kattant valami.
A poharam letéve indultam meg a terasz felé amit apa és Steve értetlenkedve figyeltek.
-Hova mész?
-Blake!-szólt utánam Steve is. Én most vagy rosszul látok vagy egy sráccal volt a lányom. Itt kisfiúk egyáltalán minek vannak? Ez egy lány buli nem?
-Hahó!-lengette meg a kezét apám a szemem előtt.-Mi a fasz bajod van fiam?
-Itt miért vannak fiúk is?-intettem a rakat gyerek felé a kertbe.
-Én tudjam? Kérdezd Natashát. Ő intézte a meghívókat.
-Az én lányom közelébe nem megy egy se!-indultam volna meg mire apa elkapta a karom.
-Ácsi! Hé! Nézz rám!-fordított magával szembe, de én csak a gyerekem tudtam nézni.-Blake! Ezek csak kis szaros kisfiúk! Nem csinálnak semmit!
-Apa! Apa! Apa!-szaladt fel a terasz lépcsőjén Amelia majd a lábaink közt az ölembe fúrta az arcát.
-Bogaram! Hát te?-próbáltam kizökkenni az előbb látottakból, de marha nehezen ment. Mit akart az a kiskölök a lányomtól?
-Apa! Megigazítod a hajamban a masnit? Anya most nem ér rá.-hajtotta le a fejét ahogy az ingem gombját piszkálgatta miközben a karjaimban tartottam.
-Miért csúszott el szívem a masnid?-ültettem fel a teraszon lévő asztalra és mögé sétálva próbáltam helyrehozni azt amihez fingom nem volt. Mindig Nat csinálja a haját. Én egyszer fésültem, de csak sírt mert húzom a barna fürtjeit így inkább az anyjára bíztam mindig is ezt a feladatot.
-Mert Colin megpiszkálta.-igazgatta a szoknyáját.
-Ki az a Colin?
-Hát ő!-kuncogott halkan mire mind a hárman a kert felé kaptuk a szemünket.
-Szívem! Van ott vagy tíz fiú, melyik az?
-A szőke!-nem segítesz aranyom. Mond meg melyik az mert a pólójánál kapom fel a kölköt.
-Amelia drágaságom. Melyik fiú volt az aki hozzá mert érni a szép kis hajacskádhoz!-lépett apám közelebb a kislányomhoz.
-Papa! -nyújtotta felé az apró kezeit.
-Édesem. Mond el szépen papának ki az a bátor legény?-kapta fel a karjaiba Ameliát.
-Hhhh... nem tudsz csőbe húzni papa!-vigyorgott ravaszul mire én apa mellé léptem.
-Angyalkám figyelj apára egy percre...-simítottam el a haját az arcából. -Mit csinált ez a Colin a kis ház mögött. Miért piszkálta a masnid?
-Mert adott egy puszit. Apa ő a fiúm!-dőlt apám vállára vigyorogva mire én csak kapkodni kezdtem a levegőt. Apa felém kapta a szemeit, majd Ameliát gyorsan letette a lábaira.
-Menj oda most anyukádhoz. Jó?
-De papa...
-Semmi de.. gyerünk!-zavarta le gyorsan a teraszról így Amelia egyből Natashához szaladt.-Blake!
-Megölöm azt a gyereket!
-Hé!-kapta el a vállam.-Nézz rám!
-Mi az hogy a fiúja? Piszkálja a haját és megcsókolja a lányom? Na nem!
-Én is a gatyájánál fogva kapnám fel a kölköt, de ő egy gyerek! Ebbe azért gondolj bele mielőtt bármit is csinálsz.
-Hol ez a Colin!-indultam meg a gyerektömeg felé nyomomban pedig apa és Steve. Ketté baszott az ideg. Mi az hogy megcsókolja a lányom! Mi az hogy a pasija? Hát menten agyvérzést kapok.
-Mi a baj?-fogta meg a kezem Nat.
-Hol ez a Colin?-szikrákat szórtak a szemeim ezt pedig Amelia is észre vette mivel Nat mögé bújt.
-Apa mérges vagy?-kérdezte vékony hangon.
-Nem szívem, csak felrobbanok. Hol ez a Colin gyerek?
-A fiúm?-mondta ki megint ezt a szót amitől olyan érzés kerített hatalmába mintha pofán basztak volna.
-Hol van?-sziszegtem a fogaim közt.
-Ott a vízi pisztollyal játszik.-mutatott egy szőke srácra.
A gyerek felé megindulva mögöttem apámmal és Rogerssel fel tudtam volna robbanni.
-Ez a pasija? Ez a kis taknyos? -morogta apám mögöttem.
-Látod! Még a fegyvert se tartja jól!-vettem nagyobbra a lépteim ahogy a kisrác irányába mentem. -Colin!-szóltam a gyerekhez aki felkapta a szemeit rám. Egyből lehervadt a mosoly az arcáról ahogy egy feldúlt apukát lát maga előtt mögötte pedig ennél még mérgesebb két pasit. -Te vagy a lányom pasija?
-Amelia szép lány!-állt fel a kisszékről így én leguggoltam előtte.
-Tudom hogy szép! De az apukája nem éppen boldog hogy most tudja meg mit csináltál vele a kisház mögött.-a kis szöszke a kezében lévő félig töltött kis vízi pisztolyt piszkálta. Fel se nézett rám.
-Na? Nem szólalsz meg?-hajolt apám felém ahogy a gyereket figyelte. Colin szemei felvillantak apámra majd egy halvány mosoly kúszott az ajkaira.
-Vicces bajusz.-piszkálta meg apa arcát mire nála is elszakadt a cérna.
-Kisember ne az arcom piszkáld mert rávágok a kezedre! Mi az hogy lecsókolod az unokám!-emelte meg a hangját mire ijedtében Colin meghúzta a ravaszt és apám arcában landolt a pisztoly tartájában lévő víz.-Hogy az a.... -mordult fel újra mire a kisrác nyúlcipőt húzott és rohanni kezdett.-Gyere ide!-ordított apám őrjöngve. Én a fejem ingatva Ameliára terelődött a szemem aki Nat mögé bújva pityergett. Szívem megszakadt hogy sírni láttam így tudtam, hogy faszságot csináltunk.
-Apa.
-Gyere ide mert bokáig szaros leszel!
-Apa!-szóltam rá már kiabálva én is.
-Mi van?
-Nézz az unokádra.-intettem a lányom felé aki a szemeit törölgetve elbújt előlünk.
-Hhh... basszameg.-hajtotta le a fejét így én egy nagyot sóhajtva indultam meg Amelia felé. Ő megszeppenve kapkodta a szemeit mire én egy könnyed mozdulattal a karjaimba kaptam. Nat engem figyelt, de nem mondott semmit. Én tudtam a dolgom anélkül is hogy mondjon bármit is így a ház felé sétáltam. Amelia a vállamra dőlve szipogott így a hátára simítottam a kezem.
-Bocsáss meg angyalkám. Apa... Apa nem akart megijeszteni csak... hhhh... csak dühös lettem mert te vagy az én kincsem és féltelek.-ültettem fel a konyhapultra. Ő könnyes szemekkel nézte az arcom így finoman letörölgettem a sós cseppeket kipirosodott orcájáról.-Bogárkám!
-Papa is mérges!-hüppögött halkan.
-Hhh... papa azért mérges mert vizes lett.-igazgattam rajta a kis ruháját.
-Nekem nem lehet fiúm apa?-nézett fel szomorúan.
-De lehet csak....csak még nem most édesem. Apára a szívrohamot hoztad.
-Colin nem is rendes. Nézd!-mutatott a kert felé ahol a szőke kissrác már egy másik lány haját piszkálgatta.
-Ne is foglalkozz vele! Neked itt van Apa.-simítottam meg az arcát mire csillogó szemei felvillantak rám.
-Apa te vagy a fiúm?-vigyorodott el mire én is elmosolyodtam.
-Én igen.-nevettem el magam mire karjait felemelve nyúlt utánam így magamhoz húztam. Egy puszit adva a szájára öleltem magamhoz őt.
-Szeretlek Apa!
-Szeretlek kincsem!-szorítottam finoman magamhoz. Ő volt a boldogságom. Ő volt az életem értelme!

Blake HansenWhere stories live. Discover now