Blake Hansen

63. Egy vérbeli Hansen bosszúja

-Forduljon el!-szólt Lloyd Natahsára.
-Nem!
-De!
-Nem!-pattant fel a székből mire mind a ketten a monitor felé kapták a fejüket.
-A szart is kiverem belőled, ha a párom nevét újra kiejted a mocskos pofádon!-mentem neki így hátrébb löktem őt a mellkasánál fogva.
-Kicsinek nem volt ennyi faszod, hogy szembe menj velem.
-Most elég nagy a faszom ahhoz hogy letöröljem azt a kurva ocsmány önelégült vigyort a képedről!-kaptam el a felsőjét.
-Ugye tudod hogy célkeresztben van a fejed Blake!-sziszegte az arcomba hajolva.
-Ahogy a tied is te barom!
-Istenem!-kapta Nat a szája elé a kezét mire Lloyd a karjánál fogva elfordította a monitortól.
-Nyugalom! Blake ügyes fiú!-figyelte a kezei közt reszkető lányt.
-Blake! Nyírd ki ezt a faszt!-remegett meg a hangja.
-Még csak meg se hallgatod az ajánlatom Hansen?
-Leszarom az ajánlatod!-löktem neki az oszlopnak és két kézzel szorítottam oda.-Túl sokat pofázol engem meg rohadtul nem érdekel!
-Ugyan olyan fasz vagy mint apád.
-Képzeld! Még nagyobb fasz vagyok nála!-húztam be egyet neki ököllel. Kibaszott jól esett így a kabátjánál elkapva a következő ütés is követte az előzőt.
-Azt hiszed meg tudod védeni a csajod? Egy gyenge fasz vagy!
-Gyenge? Kétlem!-húztam be egy újabbat mire a földre zuhant. -Gyenge az csak te vagy Drysdale! Egy puha pöcs vagy bazdmeg! Nézz magadra! Még ki se tudsz állni magadért!-néztem le rá egy gúnyos vigyorral az ajkaimon.
-Azt te csak hiszed!-lendítette meg a lábát így kilökve az enyém, a padlóra lökött. Felém mászva az öklével találtam szembe magam ami az állkapcsom célozta meg.
-BLAKE!-hallottam meg Nat riadt hangját.
-Mondtam ne forduljon meg!-rántotta magához apám őt.
-Csináljon valamit! -sírt csendben így ahogy a hangja a fülemben csengett elöntötte a düh az agyamat.
-Rossz döntés!-ragadtam meg Ransom torkát és szorítottam meg mire ő a kezem után kapott.
-Azt hiszed megérzem ezt?
-Ezt viszont fogod.-kaptam ki egy pillangó kést a csizmám szárából és az oldalába szúrtam. Ransom arca eltorzult ahogy forgattam a kést benne.-Érzed te fasz? -kiáltottam az arcába.
-A csajod az én faszom jobban érezné mint a te kis pöcsöd!-ahogy ismét a páromról beszélt lelöktem magamról és felette térdelve elborult az agyam.
-A párom az enyém!-ordítottam el magam és egy percig se kímélve kezdtem el ütni őt izomból. Abba bele se gondoltam jelen pillanatban hogy ezt Nat láthatja és hallhatja.
-Kiiktatni Ransom embereit!- csendült fel Apa hangja mire körülöttem egyszerre robbantak a fegyverek.
-Te kis szaros!-húzott be nekem is egyet, majd az oldalából kikapva a késem a vállamba szúrta.
-Neked annyi!-rántottam ki a kést, majd a pisztolyom után kaptam.
-BLAKEE!!- sikított Natasha így a fülesem kikapva félre dobtam.
-BAZDMEG FIAM!-ordította el magát apa így még hogy magam mellett volt a füles a földön is hallottam őt tisztán.
A karomon végig csordogáló vérem egy percig se érdekelt ahogy a vállamnál éktelenkedő szúrt seb sem. Az adrenalin úgy dolgozott bennem, hogy nem is éreztem fájdalmat.
-Utolsó kívánság te faszkalap?
-Rohadj el Hansen a családoddal együtt!-kapott ő is a pisztolya után, de én kicsavartam a kezéből.
-Ez az utolsó dolog amire emlékezni fogsz, hogy egy vérbeli Hansen húzza meg a torkodhoz tartott pisztolyon a ravaszt!-sziszegtem az arcába hajolva, mire az arcomba köpött.
-Szégyen vagy ahogy az apád is!
-Ezt a szót nem ismerem, de te meg fogod tanulni egyhamar!-vágtam állba a stukker markolatával.
-Kevés vagy ehhez!-lendítette az öklét ami az arcomban landolt, majd felém mászva ő kezdett el izomból püfölni.
Jó pár ütését hárítottam, de az izzadsággal keveredett vér ami a szemembe csurgott csípni kezdett.
Ökölbe szorítva a kezem vágtam torkon így öklendezve lefordult rólam.
-Soha a büdös életbe ne merd a szádra venni a családom!-lőttem lábon így rám kapta a szemeit.
-Faszkalap!-indult nekem mire én pofán térdeltem. Ransom a földön forgolódott mint egy döglött bogár így én feltápászkodva a pisztolyt rászegeztem.
-Kijavítalak mert kurvára nem vagy képben! Hansen a nevem!-húztam meg a ravaszt. Ransom némán elterülve feküdt a poros földön így közelebb sétálva hozzá még háromszor a mellkasába lőttem. -ÉN HANSEN VAGYOK!-kiáltottam torkom szakadtából az arcába amin már egy csepp érzelem se látszott.
Kiköpve a számban összegyűlt vért nyúltam a fülesem után. Teljes csend volt a vonal túl végén. Lehet elromlott ez a szar ahogy a földnek basztam.
A kocsihoz bicegve feltéptem az ajtót és indultam meg a birtok felé, de a vállam piszkosul lüktetett. Próbáltam koncentrálni az útra, de szédültem.
-Ajtót nyitni ha odaérek!-nyögtem fájdalmasan mire Nat sírása csendült fel.
-Igyekezz mert sok vért vesztettél!-szólalt meg apa idegesen.
-Na.. Natasha jól... jól van?-szorítottam össze a szemeim egy pillanatra, majd a fejem megrázva próbáltam fókuszálni.
-Igyekezz!-némította el a mikrofont apám így minden erőmmel azon voltam, hogy minél hamarabb a házunk előtt leparkoljak.
A kéziféket bal kézzel berántva zuhantam ki a kocsiból, majd az oldalán végig kúszva szenvedtem el magam a csomagtartóig.
-Befelé!-rontott ki apám az ajtón és a karom a nyakába téve vonszolt be a házba.
-Én is örülök neked.-nyögtem fáradtan.
-Csak legyél jobban.-szorított közelebb, majd Steve rohant felénk.
-Össze varrom a sebét csak tedd le valahova!
-Addig megnézem a kislányt.-adott át Stevenek apa mire felé kaptam a fejem.
-Hol.. hol van Nat?
-Zokog, de szólok neki.-nézett végig rajtam apám. Kemény pasi, de sose láttam azt az arcán ami most fogadott.
Steve a dohányzó asztalon lévő dolgokat félre söpörve lökött le oda és egy gyors mozdulattal tépte szét a rajtam lévő mellényt és pólót.
-Elég erotikus!-kúszott egy vigyor az ajkaimra mire ő csak megforgatva a szemeit egy fertőtlenítőbe áztatott rongyot nyomott a vállamra.
-Ne ordíts!
-Mhhhh... faszom!-markoltam az asztal szélét bal kezemmel mire megpillantottam azt a lányt akitől már egyből el is felejtettem az összes fájdalmam.
-B..Blake!-remegett meg a hangja ahogy figyelt.
-Gyere ide kicsim.-nyújtottam felé a kezem mire ő rohanva mellém sietett és lerogyva hozzám a nyakamhoz bújt zokogva. A haját simogatva fúrtam az arcom a sötét barna hullámok közé míg Steve elkezdte összevarrni a sebet.
-Istenem...-remegett meg a hangja miközben vigasztalhatatlanul sírt hozzám bújva.
-Mhhh... minden rendben van kincsem.-húztam odébb a haját az arcából. Ő kapkodva a levegőt figyelte Stevet aki gondosan varrta össze a szúrt sebem, mire Nat mögé sétált apám.
-Jöjjön. Minden rendben van már.-simította meg a vállait, de ő csak sírt. Anya és Zoey Natasha mellett kuporogtak, de én csak a mellettem térdeplő lányt figyeltem. Arcát megsimítva próbáltam a könnyeit letörölni, de azok nem szűntek. Egy nagyot sóhajtva a nadrágom zsebébe nyúlva egy apró dobozt szorítottam a markomba, de ő neki ez fel se tűnt.
-Édes! Nézz rám!
-Meg... megsérültél!-kapkodott levegőért.
-Meg, de most van egy fontosabb dolog.
-Ennél nincs fontosabb!-remegtek meg az ajkai. A szemei az enyémeket nézték.
-De van! Egy kérdés amit fel kell neked tennem.-simítottam el a haját a füle mögé, majd a kis dobozt fél kézzel felnyitottam és elé tartottam.-Letérdelni most jelen pillanatban nem tudok, de megszeretném kérdezni tőled Natasha, hogy hozzám jössz feleségül?