Blake Hansen

24. Havas alpok

-Nagyon csendben vagy fiatal ember.-szólalt meg mellettem Steve a kocsiban.
Épp anyámékat követem ahogy a faház felé tartunk ahol az ünnepeket töltjük.
-Mit mondjak?-támaszkodtam meg a kezemen miközben felkönyököltem az ablak mellé.
-Csak nem valami vagy valaki elvonja a figyelmed?-hallottam a hangján, hogy vigyorog. Lényegében Natasha és az édes ajkai jártak a fejemben. Vajon a farkamat is ugyan ilyen hevesen falná?
-Khm.. nem. -helyezkedtem a székben.
-Ne menj ennyire rá apádékra.
-Hhh... jó kurva messze van ez a kibaszott faház.
-Vigyázz a szádra!-Steve utálja ha káromkodunk, de apámtól tanultam. Ő is ugyan olyan mint én. Egy elmebeteg és kibaszottul mocskos szájú.
-Apámra is rászólsz mindig?
-Hhh... azt már feladtam. De legalább te ne káromkodj. Vagy ez bejön a csajoknak?
-Mikor beledöngölöm őket a matracba akkor nem kímélem a csúnya szavaktól se.-vigyorodtam el, mire ő megforgatta a szemeit.
-Miért kell durvának lenni a nőkkel?
-Hhh... ne kezdjük kérlek. -masszíroztam a homlokom.
-Keress inkább egy lányt akivel végre el tudod...
-Ne! Ne kezd.
-Hhh... remélem ide nem hoztál magaddal cuccot.
-Nem hoztam!
-Helyes mert anyád lecsavarja a fejed.
-Tudom! De nem hoztam semmi ilyet magammal.-gyorsítottam így ismét anyámék kocsijához közel mentem.
-Ne versenyezz! Vagy ideges vagy?
-Hhh... Steve. Ne csináld kérlek.-szorítottam össze a szemeim mire a szomszéd kocsiból egy vaku villant a képembe.-Zoey.
-Látod! Neki jó kedve van.-intett a húgom felé aki vigyorogva integetett nekünk.
-Látom, nekem viszont sorvad az agyam.
-Holnap jön a barátja is úgyhogy légyszíves legyél udvarias és ne csinálj balhét.
-Jön az a faszkalap? De geci jó lesz!-gyorsítottam ismét, majd apámékat kielőztem. Lloyd a dudába tenyerelve villogott rám, de mivel úgy ismerem a járást itt mint a tenyerem szélsebesen a házig meg se álltam.
Ahogy leparkoltam apám mellénk gurult.
Vigyorogva figyeltem őket de az ő arca nem jósolt semmi jót. Kiszállva a kocsiból ő is kipattant majd rá is kezdett.
-Fiam! Mi a kurva eget csináltál! Mondtam utánunk gyere!
-De lassan mész!
-Nem száguldozok egy erdei úton úgy hogy havas és jeges az egész útszakasz!-kiabált idegesen.
-Jól van már! Na! Mindenki egybe van ez a lényeg.
-Egyedül se mehetsz így mint egy elmebeteg, mert a családodnak fontos vagy!-kiabálta kikelve magából. Az egész erdőben a hangja viszhangzott.
-Lloyd nyugodj meg. Szívem.-nyugtatta anya apát, de ő csak morgott az orra alatt. Feltépve a csomagtartót pakolásztam mire Zoey jött mellém.
-Nem vigyorogtál a képen.
-Be kellett volna intenem. Akkor tökéletes kép lett volna.
-Ne legyél már ünnep rontó.-lökte meg a karom.
-Nincs jó kedvem Zoey.
-Nem volt csaj? Vagy mi a baj?-piszkálgatta a kabátom gombját.
-Hhh... menj inkább vidd be a cuccod. Megfázol.-kaptam ki a táskám a csomagtartóból és megindultam  a faház irányába.
Apám morcosan pakolászott a konyhaszigeten míg Steve Zoeynak segített felvinni a cuccát. Anya mellettem elsétálva a mellkasomra simította a kezét, majd közelebb hajolt.
-Menj oda hozzá kérlek.-cirógatta meg az arcom, mire egy nagyot sóhajtottam.-Beszéljetek mert nem szeretném hogy haragban teljenek az ünnepek.-simogatta végig a karom. Anyunak fontos volt a karácsony. Ez volt a kedvenc ünnepe.
Letéve a cuccaim a nappaliban a konyha felé sétáltam ahol apa épp a hűtőben kotorászott. Mellé lépve a pultnak dőltem és egy nagy sóhaj után végre megszólaltam.
-Sajnálom.-néztem végig rajta mire megállt a pakolással. Becsukva a hűtőt fél kézzel mellettem megtámaszkodva a pulton ,figyelt így én lehajtottam a fejem.
-Ne csinálj hülyeséget Blake! Kérlek! Fontos vagy nekünk!
-Ti is nekem!
-Tudod hány álmatlan éjszakám volt az elmúlt egy évben mert féltem ne essen bajod attól a sok szartól amit magadba toltál?
-Sajnálom apa.
-Picsába Blake! Aggódok érted! Féltelek!-nézte a szemeim kétségbe esve.
-Nem kell félts mert...
-De igen! Te vagy az utódom! Nem akarom hogy bármi bajod legyen!
-Nem lesz apa mert nem csinálom már. Nem is iszok. Semmit se csinálok.-néztem fel rá elkeseredve.
-Hhhh....térj észhez kérlek!-szorította meg a karom, majd magához rántott és a karjait körém fonta.
-Na végre!-sétált mellénk anyu és a hátamra simította a tenyerét. Mosolyogva figyelt miközben a hajam igazgatta.
-Ne igazgasd a haját, majd én.-lépett oda Steve is mire összeborzolta a sörényem.
-Kössz. Ez igazán jól esett.-kúszott egy félmosoly az ajkaimra ettől pedig mindenki hangos kacagásban tört kí. Zoey mosolyogva mellém sétált és a karom alá bújva átölelt. Az arcát a mellkasomba fúrva szorított így a hátára simítottam a kezem és magamhoz öleltem. Akár hogy is egymás agyára megyünk imádtam őt.
-Át se tudlak ölelni Blake.-nézett fel rám.
-Mert kicsi vagy.-vigyorogtam rá.
-Nem vagyok.-bújt vissza hozzám mire egy puszit nyomtam a feje búbjára.
-Törpe.-szorítottam jobban magamhoz mire felnevetett.
-Törpe a pöcsöd.-csapta meg a hasam.
-Nem is!-engedtem el és a nappaliban lévő táskám után nyúltam. Apám és Steve a konyhában az italok közt válogattak míg anya Zoeyval azon tanakodtak milyen teát igyanak.
Lassú léptekkel megindultam az emelet felé és a szobámban az ágyamra ledobva a táskát lerogytam az ágy szélére. A hatalmas ablakon ami az ággyal szemben lévő falon volt bambultam kifelé a havas tájra. A fák ágai roskadoztak a hótól. Megnyugtató látvány volt a meleg szobából ezt figyelni, mikor a telefonom a zsebemben pittyegni kezdett.
Nagyot sóhajtva kitúrtam és feloldottam a képernyőt, de amint megláttam kitől is kaptam egy sms-t a szívem idétlen ritmusba kezdett.

Boldog Karácsonyt Blake!-Natasha

Fel kéne hívjam? Vagy csak írjak neki? Picsába! Ő most egyedül van otthon? Vagy a szüleinél van?
Faszom de rossz belegondolni hogy mi van ha egyedül ünnepli a karácsonyt.

Boldog Karácsonyt Natasha! -nyomtam rá a küldésre majd csak bambultam a képernyőt. Annyira puha ajkai voltak. Az illata meg megbolondít. Leblokkolja az agyam teljesen.
Felvezetve a szemeim a tájra azon kezdtem agyalni, hogy neki biztos tetszene ez a hely. Az ágyban fekve csodálhatná a tájat miközben én az egész testét végig csókolnám.
Fejemet megrázva próbáltam terelni erről a gondolataim, majd úgy döntöttem küldök neki egy fényképet az ablakon keresztül a havas fákról. Hátha nem lesz annyira magányos ha beszélgetni kezdünk.
-Hogy vagy?-tettem fel a kép után a kérdést mire egyből válaszolt.
-Magányosan, de megvagyok. Látom te a sarkvidékre indultál. :)
-Mondhatni. :) Bár itt bent legalább nem fagy le a tököm.
-Egymagad vagy?
-A családdal.
-Akkor nem is tartalak fel. :)
-Egyáltalán nem tartasz. Néha bezavarsz a gondolataimba, de nem vészes. :D
-Remélem nem mocskos dolgokon gondolkodsz mert jövőre nem csinálok akkor kávét!
-Az ajkaidon gondolkodok. Azóta is olyan édesek?-Natasha percekig gondolkodott a válaszon. Gyanítom zavarba hoztam így elvigyorodtam. Olyan édes mikor az arca kipirosodik.
-Meglehet. ;)