Blake Hansen

62. Csali

Egy golyóálló mellényt csatolok épp magamra miközben az övemen már ott lóg a stukker. Az ajtó halkan nyitódott mögöttem, majd ahogy hátra pillantottam egy megszeppent lányt láttam. Ártatlan tekintete lassan mért végig mire én egy nagyot sóhajtottam.
-Gyere ide kicsim.-nyújtottam felé a kezem, de ahogy ő beljebb lépett egyből meg is torpant.-Ne félj! Gyere ide hozzám!-fordultam szembe vele.
-Vegyél fel még valamit!-ért a mellényemhez.
-Még egy kabátot felveszek erre. -néztem végig magamon majd a szemeim Nat tekintetén állapodtak meg.
-Ugye nem esik bajod?!
-Nem lesz semmi baj!-jogos a kérdés ami felmerül mindenkiben még is miért van rajtam teljes felszerelés.  Ransommal pár napja leegyeztettem egy találkozót így minden eshetőségre felkészülve állok elé.
-Féltelek!-remegett meg a hangja ahogy közelebb bújt.
-Szeretlek kicsim!-emeltem fel a fejét az állánál fogva.
-Szeretlek baby!-húzott közelebb majd az ajkaimra tapadt. Ebben a csókban minden benne volt. Derekánál fogva magamhoz húztam mire a karjait a nyakam köré fonta.-Ha bántani mert én megölöm őt Blake!
-Nem lesz bajom!-puszilgattam lágyan az arcát és az ajkait. -Apámmal és Stevvel leszel kicsim. Hallani fogod minden lélegzetvételem.
-Össze esek az idegességtől!-szorította meg a kezem.
-Minden rendben lesz. Ígérem!-fontam össze az ujjainkat és indultunk meg a földszínt felé.
-Dave! Mindenki készen áll?-hallottam meg apa hangját ahogy már szervezkedik. Teljes volt a felfordulás a ház körül.
Nat a karomhoz bújt ahogy figyelte apámat és Stevet.
-Semmi baj.-cirógattam a kézfejét mire még közelebb bújt.
-Blake! Készen állsz?-jött felém apa és egy fülest nyomott a kezembe.
-Igen!
-Kisbogár? Te itt maradsz velünk. Rendben?-pillantott Natashára aki halványan bólintott. -Ennek az adonisznak egy haja szála se fog görbülni. Kemény gyerek!-csapkodta meg a mellkasom.
-És ha valami balul sül el?-kérdezte halkan mire apa elé lépett.
-Szemmel tartjuk őt! Bármi van ,Blakenek nem lesz baja. Ígérem!-Natasha felém kapva a szemeit figyelt ahogy magamra kapom a bőrkabátom és a fülest a fülembe igazítom. Reszketett szegény. Bennem az adrenalin szétáradt magától a tudattól, hogy Ransommal kell találkozzak.
-Vigyázz magadra kincsem!-simította meg anya a karom mire én csak bólintottam. Natasha felé véve az irányt egy lágy csókot nyomtam az ajkaira mire hirtelen csend telepedett a szobára.
-Szeretlek! Mindennél jobban! Te jelented nekem a világot.-húztam magamhoz mire meghallottam ahogy halkan sír a mellkasomhoz bújva.-Az életemnél is fontosabb vagy. Ugye tudod?-súgtam a füléhez hajolva. Pont nem érdekelt, hogy anyáék hallják amit mondok, csak Natasha járt a fejemben.
-Igen Blake!-remegett meg a hangja.
-Sietek vissza hozzád.
-Siess is! -kapta fel rám könnyes szemeit. Egy utolsó csókot nyomva az ajkaira hátrébb léptem és az ajtó felé vettem az irányt. Nem akartam késni a találkozóról.
-Natasha! Jöjjön!-terelte apám őt a dolgozó szoba felé, de ő csak engem figyelt.-Ügyes gyerek! Nem kell félteni.
-De féltem!-nézett fel apámra.
-Lloyd. Inkább menjünk.-intett Steve a szoba felé. Mind a hárman a monitorok előtt állva figyelték a rajtam lévő testkamera képét. Én padlógázzal kikanyarodva a birtokról szeltem az utat a megbeszélt találkozási hely felé.
-Lassabban fiatal ember!-hallottam meg apám hangját.
-Natasha jól van?
-Hát.. hogy is mondjam...
-Nem Blake! Úgyhogy nyírd ki azt a faszt és gyere haza!-csendült fel ideges hangja mire elvigyorodtam.
-Mit kapok cserébe?
-Na! Erre mi nem vagyunk felkészülve fiam! Úgyhogy ezt ne itt vesézzétek ki.-csendült fel apám hangja.
-Akkor kapcsold ki a fülesed mert érdekel mit kapok ha sikerül a feladatot elvégeznem.
-Mindenem a tiéd Blake!
-Akkor már csak a kezed kérem.-nyeltem egy nagyot mire apa és Steve szemöldöke is felszaladt.-Nat?
-I..igen?
-Szeretném ha visszaérek igent mondj.- hallottam hogy kapkodja a levegőt és azt is hogy sír. A szívem a torkomban dobogott mert fontos volt nekem. A világon mindennél, hogy őt magam mellett tudjam. -Baby?
-Akkor kurvára siess vissza, mert nem hiszem hogy azt szeretnéd hogy meggondoljam magam.-remegett a hangja. A gázba taposva már csak méterek választottak el attól a ponttól, ahol volt a találkozó, de ismét az ő hangja zökkentett ki.-Szeretlek!-ez a szó most olyan hatással volt rám mint a drog. Szétáradt az ereimben és annyi adrenalint pumpált végig bennük, hogy leparkolva a kocsit egyből a célszemély felé vettem hatalmas lépteim.
-Itt van ez a fasz.-morogtam halkan.
-Látjuk! Mindenki készenlétbe!-hallottam apám hangját mivel az egész park területén az embereink figyelték minden lépésem.
-De bebasznám a pofáját.-csendült fel az én angyalkám hangja is mire apa és Steve is halkan kuncogni kezdtek.
-Ezzel mindannyian így vagyunk.
-Faszt vigyorog az a barom?-csattant fel újra Nat mire nekem is vigyorognom kellett már.
-Most egy kicsit maradjon csendben.
-Baby! Nyugi!-dörzsöltem meg az állam ahogy sétáltam Ransom felé.
-Inkább egyen egy kis süteményt.-tolt Lloyd Natasha elé egy nagy tál fánkot.
-Most el akar hallgattatni?
-Igen, mert ahogy csacsog bezavar Blakenek.
-Lloyd! Ő a fiad párja! Nyugi! Blake tud több felé figyelni.
-Látja!
-Látom hogy a pártját fogja Steve. Én is maga mellett állok úgyhogy legyen kedves ne zavarjon be a fiam gondolataiba.
-Hhh... kussba maradnátok?-mordultam rájuk. Natasha halkan kuncogott ahogy hallotta a hangom. Lloyd csak megtámaszkodott az asztalnak dőlve mire ismét meghallottam az én kis csillagom huncut hangját.
-Szerintem Mr. Hansen maga is egyen egy fánkot. Helyre állítja a cukrát. -Lloyd lepillantva a lányra egy halvány mosoly kíséretében elvett egy fánkot a tányérról, majd egy ravasz mosollyal bele is harapott.
-Hhh... Blake! Tudom már mit bírsz ebben a leányzóban. Tökéletesen passzol a családunkba.
-Hm.. ezt megtiszteltetésnek veszem.-motyogott halkan Nat.
-Apa! -mordultam fel ahogy megpillantottam a messzeségben Ransom embereit.
-Látjuk! Nyugi!
-Picsázd el őket!-figyelte izgatottan Natasha a képernyőt.
Én bennem egyre jobban eluralkodott a düh ahogy közeledtem ehhez az idiótához. Egy műmosoly kúszott az ajkaira ahogy észrevett.
-Szájon baszom ha tovább vigyorog.-morogtam a fogaim összeszorítva.
-Uralkodj magadon!
-Én támogatom az ötleted baby!
-Inkább egyen még egy fánkot.-pillantott le Lloyd a lányra aki időközben leült a székébe. Steve az asztal sarkán ült és a fejét ingatta ahogy Lloydot és Natashát figyelte. Tudta hogy barátja már most imádja fia párját és efelől ő se volt kivétel. Mindenkinek a szívéhez nőtt Natasha.
-Steve? Maga is kér?-nézett fel rá mire ő csak egy halvány mosollyal az ajkain megrázta a fejét.
-Steve vigyáz a vonalaira.-suttogta Lloyd.
-Miért? Maga nem?
-Én tökéletes vagyok!-húzta ki magát büszkén mire Nat csak mosolyogva megforgatta a szemeit.
-Blake Hansen! De rég láttalak.-csendült fel Ransom hangja aki vigyorogva közelített Blakehez. A szobára hirtelen csend telepedett, emellett pedig a levegőben érezhető volt az a mérhetetlen gyűlölet a képernyőn vigyorgó Ransom felé.
-Ja! Akkor is ugyan ilyen idétlen vigyor ült a pofádon.-Blaket nem kellett félteni. Kemény kiképzést kapott így  egy percig se érezte magát elveszve.
-Anyukád még mindig ugyan olyan dögös?-Lloyd keze ökölbe szorult ahogy a feleségéről érdeklődik Ransom. Natasha felpillantva rá a kezére tette a kezét így izmai ellazultak ahogy a lány próbálja őt nyugtatni.
-Szájon baszlak ha anyámat a szádra veszed!
-Hú de fel van paprikázva valaki.-nevette el magát majd közelebb lépett Blakehez. -Akkor inkább kérdezzem a kis virágszálat? Mi is a neve?-gondolkodott el egy percre.-Natasha?-ült egy ördögi vigyor az arcára. Lloyd tudta hogy ez volt az utolsó csepp Blakenek. Most fog neki esni így a kezét a füleséhez emelte.
-Szabad utat adok! Nyírd ki ezt a faszt!