13. Csak Blake

945 32 2
                                    

Natasha megszeppenve figyelt a kijelentésem hallatán.
-Ne sírjon! Ő se akarná.-intettem a képre.
-Tudja egyáltalán milyen elveszteni valakit?
-Tudom!
-Tudja mennyire fáj olyat elveszteni akit szeret az ember?
-Tudom sajnos. Akkor is ha azt hiszi hogy nincs szívem. -ő elpillantva rólam ismét a szemeit törölgette, így egy nagyot sóhajtva közelebb ültem.
-Annyira hiányzik...-csuklott el a hangja.
-Hhh.. tényleg sajnálom ami vele történt. Borzasztó nehéz elfeledni egy olyan szeméjt aki közele állt a szívéhez... ez esetben a testvére.
-Önnek ki.. ki hunyt el?-nézett fel rám, de az arcán csak csorogtak a könnyek.
-Nálam ez teljesen más téma.-fordítottam el a fejem irányából.
-Akar..akar róla beszélni?-szipogott halkan.
-Hhhh... akarja hallani hogy a főnöke mitől ilyen szívtelen fasz?
-Az én történtem tudja...-rántott vállat.
-Hhhh... attól vagyok az aki most, hogy az ön szavait használjam egy egoista, szívtelen, lelketlen barom, hogy megcsalt az a nő akit a világon mindennél jobban szerettem.-bambultam magam elé meredten. Nem tudom miért mondom el neki, de most már mindegy. Gyanítom ezt tovább fogja kürtölni bent is, de mostmár felesleges, mert nem tudom visszaszívni a szavakat. -Tűzbe mentem volna érte. Meghaltam volna érte, de neki más kellett.
-Nagyon sajnálom.-érintette meg a karom majd finoman megszorította a bicepszem.
-Hát ez van. Mostmár tudja miért van az ami.-húzódtam el és a teámat ledöntöttem egy húzásra ami már rég kihült.
-Megpróbálta visszaszerezni?
-Azok után hogy félrelépett? Nem! Mivel nem kellettem neki... nem voltam elég jó így felesleges lett volna.
-Miért ne lett volna jó?
-Hát mivel más farka kellett neki így az enyém gondolom unalmas volt már. Ő volt az egyetlen nő akivel gyengéd voltam... senki mással nem!
-Mindenkinek kidugja a lelkét?-riadt meg a hallottaktól.
-Hallhatta.-néztem rá mire neki bevillant az irodámban történtek. Nagyot nyelt és hátrébb húzódott. Láttam rajta hogy megszeppent így egy nagyot sóhajtva a hajamba túrtam.
-Meg tudom érteni miért ilyen, de miért okoz fájdalmat azoknak a nőknek akikkel...-gesztikulált a kezeivel.
-Nem tudnak érdekelni. Semennyire nem hat meg a könyörgésük. Kiölte az összes érzést belőlem azzal amit tett.
-De miért más nőkön csattan a haragja?
-Hhhh... kurvára nagy fájdalmat okozott így senkit nem akarok közel engedni magamhoz.
-Most még is velem beszél a legnagyobb titkáról.
-Nem is értem mi ütött belém.-ráztam meg hitetlenül a fejem. -Jobb lesz ha megyek.-keltem volna fel, de a kezem után nyúlt.
-Legalább várja meg míg eláll az eső.-nézett fel a szemeimbe, majd elkapta a kezemről a kezét.
-Nem tudom feltűnt-e, de kocsival vagyok.
-De míg onnan berohant azalatt szarrá ázott.
-Mindegy nekem. Maga is megindult volna a szakadó esőbe. Nem igaz?
-Hát.. az igazat megvallva nem szívesen.-sütötte le a szemeit szégyenlősen.
-Akkor mégis jó volt, hogy elhoztam?-kúszott egy halvány mosoly az ajkaimra.
-Igen.-vigyorodott el ő is. Végre mosolygott. Csodaszép volt ilyenkor. Lehet nem is tudja magáról, pedig egy ilyen nőnek mint amilyen ő az összes pasi térden állva könyörögne.
-Viszont tényleg megindulok. Még a végén az ura félre érti a helyzetet.-sétáltam el az asztal mellett.
-Nincs is senkim! Maga szerint akkor így nézne ki a lakás ha lenne itt egy pasi?
-A rendetlen csávókat szereti? Vagy mi?
-Nem! Én a rendes pasikat szeretem!
-Hm... a randin azzal a kérdéssel indít akkor hogy elpakol- e maga után a krapek?-vettem fel a bögrém az asztalról.
-Ez a második kérdésem.-követett a tekintetével.
-Érdekes. -nevettem fel halkan.-És mi az első?-pillantottam rá ahogy a mosogatóba tettem a bögrém.
-Maga mosogatni fog?-könyökölt fel az ágy háttámlájára.
-Woow.. igen érdekes randijai lehettek ha ilyen kérdéseket tesz fel.-nevettem fel újra.
-Magától kérdezem!
-Ja! Vagy úgy! Hát... nem tudom minek látszik?
-A mosdónál áll és értetlenül bámul.
-Kikérem magamnak!
-Nehogy el merje mosni!-kelt fel a kanapéról.
-Mi lesz ha elmosom?
-A mosást is elindíthatja.-kuncogott fel halkan így én is nevetésben törtem ki.
-Befog rabszolgának? Vagy mi?
-Nem rossz ötlet. Ezen még el se gondolkoztam.-kezdett el gondolkodni mire én lespricceltem egy kis vízzel ami a kezemen volt.
-Csak szeretné hogy az legyek. -lépkedtem közelebb hozzá így ő hátrálni kezdett, de a konyhasziget elállta az utat.
-Kis fodros kötényben itt flangálna.-nevetgélt ahogy folytatta a gondolatmenetét.
-Gyönyörű lenne.-vigyorodtam el ahogy megálltam előtte.
-Tudja... furcsa hogy mosolyog.-komolyodott el az arca.
-Miért? Pedig azt mondták szép fogaim vannak.-tettem csípőre a kezeim.
-Nem erre gondoltam.-sütötte le a szemeit.
-Hanem? -figyeltem az arcát. Zavarban volt a közelségemtől.
-Mert eddig sose láttam. Mindig morcos. Pedig jól áll magának.
-Nehogy benedvesedjen.-próbáltam viccelődni hátha feloldódik, de ő meglökte gyengéden a mellkasom.
-Maga szörnyű.-nevetett fel halkan.
-Annyira nem ha ennyiszer meg tudom nevettetni.-szemeit felkapta rám. Ahogy néztem az őzike barna tekintetét borzaszó sokminden volt ott. Boldogság, fájdalom, félelem.
-Hhh... ne bízza el magát.-nyelt egy nagyot ahogy odébb húzódott.
-Miért ne? Ugye nem tervezi szétkürtölni a cégnél hogy látott mosolyogni?
-Az lesz hétfőn az első dolgom.
-Na szép...-támaszkodtam meg a pulton a kezeimmel.
-Nem fogom elmondani senkinek.-nézett fel rám félénken, de a szemei őszinteséget tükröztek.
-Akár hogy is néz az őzike szemeivel simán kinézem hogy hétfőn ezzel kezd.
-Miért tenném? Az apjának is azt mondtam amit. Nem pedig azt hogy egy bunkó volt velem és már fél óra munka után azt kívántam bárcsak hazamehetnék.
-Sajnálom.-hajtottam le a fejem.-Nem önnek szólt a haragom.
-Ha ennyire haragszik arra a nőre miért nem osztotta ki? Miért minden más nő kapja azt a mérhetetlen dühöt és utálatot amit ön érez?
-Nem akarom látni őt. Még jobban fájna.-néztem fel a szemeibe mire a pillái megremegtek. Natasha volt Madelyn után az első nő akivel őszintén beszéltem. Nem tudom jó ötlet ez mert még mindig darabokra vagyok szétesve, de valahogy a lelkem most ezután a beszélgetés után nem háborog annyira mint szokott.
Ellökve magam a pulttól megigazítottam magamon a kabátom és az ablak felé kaptam a fejem. Még mindig esett, de nem akartam feltartani őt, hisz biztos fáradt lehet.-Én inkább megyek. -intettem az ajtó felé.
-Még mindig esik.-lépkedett utánam és figyelt ahogy a cipőm felveszem.
-Nem vagyok cukorból.
-Ne lopja a dumám!-nevette el magát.
-Lopjak mást?-erre a kijelentésemre felkapta a fejét. Reménykedtem csőbe tudom húzni, de ismét résen volt.
-Energiát lophat magának hogy lerohanjon a kocsiig.-húzta ki magát büszkén.
-Hhhh... ja. Nem ártana. -húztam össze magamon a kabátot, majd a kilincsért nyúlva elfordítottam a zárban a kulcsot.-Remélem ezt az ajtót nem úgy zárja mint az irodája ajtaját.
-Az már alapból rossz volt. Gyanítom direkt én kaptam azt a szobát.
-Azért lett az a szobája hogy szembe legyen velem.-léptem ki a folyosóra, de vissza fordultam az irányába.
-Onnan figyeli mit cseszek el?
-Pontosan! -bólintottam egyet.
-Ez kezd ijesztő lenni.-fogta maga köré a kezeit.
-Az az ijesztő amikor maga méreget. Még a nyála is csorog a szája szélén.-próbáltam kiugrasztani a nyulat a bokorból.
-Az azért folyik mert az idegösszeomlás szélén állok és rohamaim vannak. Nem a maga látványától.-intett végig rajtam.
-Hm... pedig megtévesztő mikor a karom figyeli és fogdossa.-dugtam zsebre a kezeim.
-Én egyenes ember vagyok! Nem tévesztek meg senkit se!
-De igen! Azt mutatja kifelé hogy minden rendben holott kurvára nincs.-kapkodtam a szemeim az övéi közt.
-Ahogy maga is ugyan ezt a taktikát választotta. -hajolt közelebb és megnyomta a lépcsőház világításának a kapcsolóját.-Feloltom nehogy leboruljon a lépcsőn.
-Nagyon kedves. Pedig azt hittem az a vágya, hogy jövő héten ne lásson. -léptem egy lépést hátrébb.
-Ha bent is így viselkedne talán szívesebben járnék dolgozni.
-Azt ne várja hogy elmossam a bögréjét.-kúszott egy halvány vigyor az ajkamra.
-Pedig profin mosogat.
-Másban is az vagyok.-húztam ki magam.
-Akkor a kávé foltot is ki tudja sikálni a ruhából?
-És még én vagyok szörnyű.-ingattam meg a fejem mosolyogva.
-Hát maga tényleg az! Én csak néha.-rántotta meg a vállát. Percekig figyeltem ahogy az ajkai mosolyra íveltek a szemei pedig végre csillogtak.
-Hhhh... zárkózzon be rendesen.-intettem az ajtajára.
-Ha nem akkor mi lesz?
-Magára törik az ajtót. Nem hiszem, hogy szeretne vendégeket az estére. Ők nem mossák el a bögréjüket maguk után.
-Akkor majd szólok önnek.-nevette el magát ismét.
-De jó estém lesz.-ingattam meg a fejem ahogy a lépcsőhöz sétáltam.
-Ki fog ázni a keze annyi mosogatni valója lesz.
-Alig várom.-húzódott egy félmosolyra az ajkam.-Tényleg zárja be.
-Maga pedig siessen a kocsihoz. Mert ha beteg lesz akkor hívogatnom kell a kérdéseimmel. -dőlt az ajtófélfának.
-Például olyan kérdéssel hogy mikor hozzon nekem teát?
-Persze!-nevetett fel újra.-Azt se tudom hol lakik!
-Szeretné tudni? Mert akkor beteg leszek!
-Nem fogok teával rohangálni.
-Nem is kell rohangáljon!
-Ne legyen beteg!
-Csak nem aggódik?
-Én ugyan nem!-rázta meg a fejét.
-Hhh.. pedig azt hittem.-hajtottam le a fejem színlelve menyire elkeseredtem.
-Viszlát Mr. Hansen.
-Blake.-néztem fel a szemeibe. -Négyszemközt magának Blake.
-Bent akkor ha így hívom ideges lesz?
-Ne akarja megtudni mennyire.-léptem le a lépcsőn egy halvány vigyorral az ajkamon.-Viszlát Natasha.

Blake HansenWhere stories live. Discover now