Blake Hansen

34. Félek tőled

Leparkolva a faház előtt teljes sötétsége burkolózott a villa. Bezárva a kocsit nyitottam be halkan az ajtón, de csak a lépteim hallottam. Gyanítom már mindenki alszik. Remélem Natashának is sikerült álomba szenderülnie és nem rám vár.
A kabátom ledobva némán lépkedtem fel az emeletre és nyitottam be elsőnek Zoey szobájába. Biztosra akartam menni, hogy vele minden rendben van.
Az ágya mellé lépve meggyötört arcát figyeltem, majd egy puha puszit nyomtam a hajába. Most legalább egy kicsit pihen és nem azon a balfaszon járnak a gondolatai.
-Most már minden rendben lesz Zoey. Nagyon szeretlek.-simítottam meg lágyan az arcát és elléptem az ágya mellől.
A szembe lévő ajtót halkan kinyitva becsuktam magam után ahogy beléptem. Nat csendben szuszogott az ágyban így egy halvány mosoly kúszott az ajkaimra. Legalább nem kell mesét mondjak neki. Kibújva a pulcsimból a fotelbe dobtam a ruhadarabot, de ahogy lenéztem a kezeimre azok még mindig remegtek.
Egy nagyot sóhajtva bambultam ki az ablakon a havas tájra mikor egy félénk hang szólalt meg mögöttem.
-B..Blake?
-Aludj csak.
-Blake!-mászott ki az ágyból így megfordulva csak arra lettem figyelmes hogy rohan hozzám. Nekem szaladva az ablaknak nyomott ahogy átölelt és a mellkasomba fúrta az arcát.
-Sshhhh... semmi baj!
-Ugye... ugye jól vagy?-motyogta a felsőbe fúrva magát.
-Minden rendben. Látod! -pillantottam le rá mire ő felkapta a szemeit rám. -Itthon nem volt semmi? Folyamatosan azon agyaltam hogy magadra hagytalak.
-A húgod védted! Itt semmi se volt. Anyukád egy tündér apud meg Steve ... hát ő tőlük tartok, de nem volt semmi.-kúszott egy halvány mosoly az ajkaira így én fellélegeztem. Arcát megcirógatva néztem a szemeit amik az arcomat kémlelték.
-Megnyugodtam hogy nem volt semmi.-mosolyodtam el én is, mire elkomorodott a tekintete.
-Verekedtél?-kérdezte remegő hangon.
-Hhhh... igen.
-Miért nem mehettem veled?-nézett fel a szemeimbe ismét.
-Nem akartam hogy úgy láss.
-Hogy Blake?
-Mint egy pszichopata állat.-nyeltem egy nagyot, majd a kezeim magam mellé engedtem és hátrébb léptem tőle. Ő reszketett pedig azt se tudja mit tettem. Jobb is, mert még jobban félne tőlem. -Nem szeretnék erről beszélni. Ugye megérted?
-Mit.. mit csináltál Blake?-remegett meg a hangja ahogy az ujjait tördelte.
-Szeretném hogy tudj aludni így kérlek bújj vissza az ágyba.-sétáltam a fürdő felé.
-Blake!-csuklott el a hangja így én a fürdő ajtóból visszafordultam felé.
-Lezuhanyzok és jövök. Feküdj le kérlek.-mértem végig reszkető alakját.
-Meg...megölted?-remegtek meg az ajkai. Nekem a testem megfeszült ahogy figyeltem őt, majd lehajtottam a fejem. Ő az ajkaihoz kapva a kezét hátrált az ágy felé. Félt tőlem. Rettegett, pedig őt eszem ágában se lenne bántani.
Becsukva a fürdő ajtaját lekapkodtam a ruháim és a zuhany alá álltam. Ahogy a csempén támaszkodtam a kezeim figyeltem. Néhol felszakadt rajta a bőr így csípte a sebet a forró víz, de ez volt a legkisebb. Az jobban fájt hogy Natasha retteg tőlem.
Nem kellett volna semmit reagálnom, de ő az arcomról leolvasott mindent.
Megtörölközve felkaptam egy pólót és egy nadrágot, majd halkan kinyitva az ajtót az ágy felé lépkedtem. Nat a háttámlához volt húzódva. A mellkasához ölelte a térdeit ahogy figyelt.
-Kérlek...-ültem az ágy szélére és a keze után nyúltam, de ő elhúzódott.
-Ha.. ha rosszat teszek velem is ez lesz?-csordult végig az arcán egy könnycsepp, mire közelebb másztam.
-Nem! Dehogy teszek veled ilyet! Istenem.. kislány!-simítottam meg az arcát, de ő csak kapkodta a levegőt.
-És ha elborul az agyad?-szipogott csendben.
-Téged nem bántanálak! Nat.. kérlek. Őt.. őt azért bántottam mert fájdalmat okozott egy olyan embernek aki közel áll a szívemhez és a családomhoz tartozik.
-Én egyik se vagyok! Szóval akkor bántani fogsz?-mászott még hátrébb mire én felmásztam az ágyra és elé ültem.
-Te közel állsz a szívemhez. Nem tudnálak bántani! Kezet se emelnék rád Natasha! Kérlek ne gondold ezt!-támasztottam meg az állam a térdén.-Kérlek!-remegtek meg a pilláim, majd finoman megsimítottam az arcát. -Csak meg akarom védeni akiket szeretek!
-Fé..félek tőled Blake.-mászott hátrébb így én lehajtottam a fejem.
-Kérlek.-néztem fel rá kérlelően. A szívem összeszorult ahogy ő nézett rám. -Téged nem tudnálak bántani Nat.-simítottam meg reszkető kezeit.
-Ne aludj velem.-mászott még hátrébb, de már az ágy szélénél volt így utána kaptam nehogy leessen.
Fél kézzel támaszkodtam ahogy tartottam a derekánál foga. Szemei az enyémeket nézték szüntelen majd a keze a karomról felcsúszott a nyakamra. Arcomat kémlelte hosszas percekig. Én a homlokának döntve az enyém húztam finoman közelebb mire a lábait az enyémekhez szorította.
-Sajnálom hogy... hogy csalódtál bennem.
-Ígérd meg hogy velem nem teszed azt mint azzal a pasival.
-Megígérek neked bármit Nat.-néztem fel a szemeibe ismét.-Bármint!
Percek elteltével a nyakam köré fonta a karjait így én őt felhúzva magamhoz öleltem.-Bármi áron megvédelek!
-Ígérd meg Blake!-ismételte újra.
-Megígérem!-fúrtam a nyakába az arcom. Ő szorosan kapaszkodott belém. Karjaim közt reszketett, majd elhúzódva tőlem a takaró alá bújt. Mellé feküdve figyeltem őt ahogy a plafont bámulja.
Oldalamra fordulva elsimítottam a haját így a szemeit lehunyta egy pillanatra.-Mondjak neked mesét?-kérdeztem halkan mire felém fordulva közelebb bújt és a mellkasomhoz fúrta az arcát. Áttéve rajta a kezem a hátát cirógattam így a karom alatt átbújtatta a jobb karját.-Bújj közelebb nyugodtan.-suttogtam halkan.
-Nem.... Nem baj?
-Egyáltalán nem!-húztam közelebb így a hátamra simult a keze. Olyan apró volt a karjaim közt.
Mélyen beszívva az illatát fúrtam az arcom a hajába mire ő megemelkedve az arcomhoz hajolt és megpuszilta. Egy halvány mosoly kúszott az ajkaimra ahogy puha szája a bőrömhöz ért. Pár másodpercig néztük egymást majd mellém dőlve csendben szuszogni kezdett.
Fájt a szívem hogy félt tőlem, pedig sose bántanám őt. Ő teszi boldoggá a szürke napjaim. Miért bántanám azt aki érzelmeket tud kiváltani az én jéggé fagyott szívemből?!
Hosszas percekig, talán óráknak is mondható már, hogy nem jött álom a szememre. Hallgattam ahogy lassan vesz a levegőt mellettem Natasha. Megnyugtatott a tudat, hogy velem volt, de a fejemben lévő káoszt nem tudta semmi se lecsendesíteni. Még az ő jelenléte sem.
Hanyatt feküdve ő a mellkasomra döntötte a fejét miközben egyik keze a hasamra csúszott. Testem megfeszült ahogy hozzám ért így borzasztó nagy önuralomra volt szükségem, hogy ne tegyek semmit.
Pedig a szex biztos segítene rajtam, hogy elterelődjenek a gondolataim, de nem tehettem.
Vele nem!