Blake Hansen

65. Életem végéig

Idegesen igazgatom a zakóm mivel percek választanak el attól, hogy az oltár előtt álljak Natashával az oldalamon. Rossz volt, hogy este nem aludt a karjaim közt. Borzasztóan hiányzott és most is hiányzik! Nagyon! Nem bírom ki hogy ne adjak egy puszit neki, vagy mondjam azt hogy az oltárnál várom őt és ne izguljon, de apa közbe szólt ahogy ez szokása volt mindig is.
-Na ne foss ennyire! Nem lesz semmi!
-Te is szerintem be voltál szarva!-néztem rá a tükörben.
-Bevoltam! Kurvára! De tudtam hogy jó döntést hozok, ahogy te is! Natasha egy csodás lány Blake! -tette a vállamra a kezét.
-Tudom!-fújtam ki idegesen a levegőt mire Steve is mögém lépett.
-Mi melletted vagyunk ahogy ő mellette is.
-Köszi.-hajtottam le a fejem. Ideges voltam. Nem tudtam takargatni. Apám és Steve magamra hagyva mentek anyámat megkeresni mire nekem egy elvetemült ötletem támadt. Tudom hogy nem szabadna lássam Natashát, de nem bírtam várni. Feltépve a szoba ajtaján rohantam végig a folyosón és kerestem azt a szobát ahol életem szerelme van. Volt egy sejtésem hol lehet így halkan kopogtatva az ajtón egyből meghallottam a hangját.
-Igen?-halkan benyitva mögé osontam. Még nem volt rajta a ruhája csak egy gyönyörű hálóing így ahogy a tükör előtt ült a nyakához hajoltam.
-Szia baby!
-Blake!-kapta felém a fejét.-Neked... neked nem szabadna itt lenned!
-Szeretem megszegni a szabályokat.-vigyorodtam el ravaszul.
-Blake! Bármikor bejöhetnek. Nekem készülnöm kell...rengeteg dolog van még és sehogy se állok!-kezdte kapkodni a levegőt.
-Akkor gyors leszek.-haraptam meg az ajkam mosolyogva.-Had lazítsalak el.-simítottam meg az állát mire a pillái megremegtek.
-Blake! Ugye tudod...-kezdett volna bele, de én felé hajoltam.
-Kibaszottul kemény a farkam ettől a ruhától. Szerintem te is nyugodtabb lennél ha élveznél egy nagyot édesem.-simítottam meg a combja belsejét.
-Nem szabadna itt.. itt lenned!-csúszott feljebb a kezem majd az ujjaim egy könnyed mozdulattal húzták odébb az apró csipkés anyagot így megéreztem mennyire forró. Akarja ő is! Nem tudja tagadni!
-Mhhh... pedig a tested elárul édesem.-villantak fel a szemeim az övéibe, majd felcsúszott benne az ujjam.
-Ahhh.. Blake!-kapta el a karom.
-Hmmm? Mondjad kincsem?-mozgattam lassan benne , de kurva nedves volt így még egy ujjam becsúsztattam.
-Aaahhh... bazdki! -döntötte hátra a fejét ahogy a szemeit lehunyta.
-Vágyom rád kincsem! Nagyon kényelmetlen a nadrágomban a farkamnak. Had toljam benned tövig!-csúszott fel benne még egy ujjam, így az asztalra csapta a kezét.
-Aaahh.. dugj meg!-rántott az ingemnél fogva magához így a karjaimba kapva felültettem az asztalra.
-Jó válasz!-toltam be egyből tövig magam így felnyögött ahogy megérezte kő kemény farkam.
-Ahhh...-remegtek meg a lábai amiket a kezemmel szorítottam.
-Gyors leszek, hogy ne bukjunk le.-kezdtem egy irdatlan tempót diktálni.
-Aaahhh..-kapaszkodott meg a vállamban egy kézzel míg a másikkal az asztal szélét szorította.
-Gyere közelebb! -rántottam magamhoz csípőjénél fogva.
-Aahhh Blake!
-Istenem de szeretem a hangod!-gyorsítottam a tempón ahogy a szemeit figyeltem. Keze a vállamba markolt ahogy kapaszkodott.
-El.. el fogok...
-Még várj egy kicsit...-ziháltam a nyakához bújva.-Várj mert nagyon tele foglak tenni.. aahhh baby!-haraptam meg a bőrét mire felnyögött alattam.
-Dugj keményebben!-túrta a hajamba vékony ujjait.
-Aahhh kincsem! De hiányoztál nekem!-markoltam a fenekébe keményen.
-Sze.. szeretlek!-sikított fel ettől pedig nálam elszaladt a gyeplő.
-Sze.. szeret.. szeretlek kicsim! Aaahh... élvezz! Élvezz a farkam köré!-nyögtem hangosan már én is. Az asztal mozgott alatta ahogy keményen jártam benne. -Élvezz! Érzem hogy közel jársz kincsem!-keze az arcomra simult így felkaptam a szemeim az övéibe.
-Csak veled!-kapaszkodott erősen mire tövig tolva magam egyből robbantam, ő pedig követett.
Zihálva egymásba gabalyodva szorítottuk egymást.
-Tudtál este aludni édesem?-morogtam a vállába bújva.
-Nehezen. Nagyon hiányoztál!-fonta körém a lábait is így ismét tövig csúsztam benne.
-Ahhh kicsim!-pillantottam le az ölébe, majd finoman megsimítottam nedves punciját.
-Szeretem ahogy hozzám érsz! Szeretem a szíved Blake! Szeretlek minden hülyeségeddel együtt!-remegtek meg az ajkai ahogy kémlelte az arcom.
-Nekem nincsenek is hülyeségeim.-vigyorodtam el mire felnevetett.
-Istenem! -nevetett szüntelenül. Annyira gyönyörű volt. A legszebb az egész világon és az enyém! Csak is az enyém!
-Szeretlek!-csókoltam meg édes ajkait.
-Szeretlek!-cirógatta meg az arcom.-De most húzd ki magad mert egy újabb menet lesz belőle, nekem pedig készülnöm kell!
-Az oltárnál foglak várni kincsem.-húztam ki magam belőle, majd rendbe szedtem magam.
-Izgulok.-nézett fel rám csillogó szemekkel.
-Nem kell. Veled vagyok és leszek is életem végéig.
-Fogod majd a kezem?-remegett meg a hangja.
-El se engedem! Soha!
-Menj mert lebukunk és bőgni fogok!-zavart az ajtó felé ahogy a szemeit törölgette.
-Csak még egy puszi.-fordultam szembe vele mielőtt kiléptem volna az ajtón.
-Egy puszi! Aztán nyomás!-hajolt fel az ajkaimért így én fél kézzel magamhoz szorítva megcsókoltam.
-Legyél jó kislány.
-Én mindig az vagyok!-vigyorodott el huncutul mire megpaskolva a popsiját kiléptem az ajtón.
-Még egy puszi?-dugtam be a fejem, hátha tudok még egy csókot csenni.
-Blake!-nevette el magát újra.-Menj!
-Hhhh.. jó, de...
-Ajjj gyere ide!-rántott az ingemnél fogva magához és egy gyors puszit adva becsukta az ajtót előttem. Elmosolyodva álltam ott a zárt ajtó előtt mire felcsendült drága édesapám hangja.
-Remélem nem dugni voltál mert neked annyi akkor!-sétált felém oldalán pedig Steve.
-Ki? Én? -kaptam a mellkasomra a kezem-Biztos hogy nem!
-Nem hiszek neked, de indulj. Kezdünk!-ragadta meg a karom így ők ketten közrefogva engem sétáltunk az oltárhoz.
-Anya és Zoey?
-Már az ajtónál állnak. Anyádat fogd majd mert már össze esik annyira izgul.
-Hhh.. akkor együtt borulunk fel mert én se vagyok nyugodtabb.
-Szedd össze magad fiam!-fordított magával szembe. Szemeit figyelve láttam ő is ideges ahogy Steve is.-Büszke vagyok rád, ugye tudod!-szorította meg a karjaim.
-Nehogy sírj!
-Apád nem szokott bőgni!
-Akkor majd most fogsz!-biccentettem a terem felé ahol a násznép már gyülekezett.
-Nem fogok!
-Fogadjunk?-vontam fel a szemöldököm mire megforgatta a szemeit.
-Picsán rúglak Blake! Közel leszek hozzád mert mögötted fogok állni úgy vigyázz.-nézte a szemeim szüntelen.
-Szeretlek Apa!-pillái megremegtek, majd összeszorítva a szemeit megrázta a fejét.
-Szeretlek fiam! De most menj, karold át anyádat és indíts.-veregette meg a hátam, de ahogy ellépett mellettem elkaptam a karját.
-Látok ám itt valamit.-mutattam a szeme sarka irányába.
-Tökön csaplak kis szaros!-nevette el magát mire a férfiasságom védve hátráltam nevetve. Apám a fejét ingatva Stevvel felsétáltak az oltárhoz mire egy kéz simult az enyémre.
-Szia kicsikém.-nézett fel rám anya könnyes szemekkel.
-Szia anyu.
-Hhh... annyira.. annyira büszke vagyok rád.-simította meg az arcom remegő kezeivel.
-Köszönök nektek mindent.-pusziltam meg a kézfejét mire egyre több könnycsepp csordult végig az arcán.-Hhh... ne sírj! Kérlek!-nyeltem egy nagyot.
-Annyira szépek vagytok kicsim.-nézte a szemeim.
-Elkísérsz az oltárig anyu?-fogtam meg reszkető kezeit mire bólintott.
-Átadlak neki mert tudom hogy tökéletes hozzád.-puszilta meg az arcom. Egy nagy levegőt véve pillantottam apámék felé.- De szorítsd a kezem kincsem mert összeesek.-fogott rá a karomra így jéghideg kézfejére simítva a tenyerem elindultunk. A szívem zakatolt ahogy mindenki figyelt. Apám kihúzva magát büszkén nézett le rám mellette pedig Steve is így egy nagyot nyelve megszorítottam finoman anyu kezét.-Szeretlek édesem! Apa is büszke rád Blake!-suttogta halkan anyu ahogy sétáltunk.
-Köszönöm hogy velem vagytok.
-Tudod hogy mindig támogatunk és melletted vagyunk.-cirógatta az ujjaim.
Megállva anya az arcomhoz hajolva megpuszilt így az arcom a könnyeitől vizes lett. Egy erős kéz szorította meg a vállam így tudtam, hogy apám áll mögöttem.
-Csak keményen Blake!-súgta a fülemhez hajolva.
-Mondod te aki mindjárt sír.
-Itt mindenki előtt csapok a valagadra!
-Hhhh.. Istenem.-nevettem el magam a fejem ingatva, majd megpillantottam őt!
Nem hittem a szemeimnek hogy jól látok? Tényleg ő van ott a fehér ruhában és közeledik felém. A szívem ezerrel vert, majd ki ugrott a helyéről. Láttam hogy alig tudja visszafogni a könnyeit így én lehajtva a fejem megtöröltem a szemeim.
-Ne.. ne bőgj!-apám hangja meginogott így tudtam hogy neki se szárazak már a szemei.
Nat apukája felém nyújtotta a lánya kezét így én egyből a reszkető vékony kéz után nyúltam és megcsókoltam kézfejét.
-Szia kincsem!-néztem fel rá.
-Mind... mindannyian sírtok?-nevetett fel halkan ahogy apámra és Stevere nézett.
-Csak a szemükbe ment valami. -mosolyodtam el mire összefonva az ujjaink felléptünk egy lépcső fokot. A szertartás alatt nem tudtam levenni róla a szemeim. Meseszép volt! Szavakkal nem tudom leírni mennyire gyönyörű.
Ahogy az ujjára húztam a gyűrűt ő remegő kézzel nyúlt az enyémek után, majd húzta fel az ujjamra. Ez megpecsételi az egész életünket. Ezentúl mindenben közösen döntünk, mindent közösen csinálunk. Ezt akarom én is és ő is!
-Mr. és Mrs. Hansen! Megcsókolhatja a menyasszonyt!-Nat szemeibe felpillantva elvigyorodtam ahogy könny áztatta arcát figyeltem.
-Kérem a puszim Mrs. Hansen!
-Szeretlek!-hajolt az ajkaimért.
-Szeretlek édes!-csókoltam meg boldogan őt, mire a kezem a hasára húzta.
-Ő is szeret téged.-remegtek meg a pillái mire én elé térdelve a csípőjénél finoman közelebb húztam és megpusziltam a hasát. Napokkal ezelőtt tudtuk meg hogy már az esküvőn velünk lesz ez a kis csoda így most, hogy mindenki itt volt, szerettem volna hogy ők is tudják. Mi már egy boldog család vagyunk!
Nat az arcom megcirógatva gyorsan megtörölte a szemeit mire én felkeltem előle és apámra kaptam a tekintetem.
Kezei remegtek ahogy a szemeit dörzsölte, majd ahogy rám villantak kékségei indult meg felénk nagy léptekkel.
-Kösd fel a gatyád! Rázós út lesz!-nevette el magát ahogy szorított karjai közé.
-Megfojtasz!- nevettem el magam.
-Angyalom! Gyere ide szépségem!-hívta magához Natashát. -Gratulálok bogaram.-puszilta meg az arcát, majd Steve is mellénk lépett, de meg se tudott szólalni mert anya és Zoey kapta el a karjainkat és ugrottak a nyakunkba örömükben.
-Istenem! Miért nem mondtad hamarabb?-sírt örömében.
-A tökéletes alkalmat vártuk, ami most van!-simítottam meg Natasha arcát. Szemei ragyogtak a boldogságtól. Pillái megremegtek ahogy figyeltem őt majd a kezem a hasához húzta így mögé sétálva finoman cirógattam.-Szeretlek titeket!-súgtam a füléhez hajolva.
-Mi is szeretünk! Apuci!