57. Hansen rezidencia

759 52 6
                                    

-Mi az hogy anyáéknál kell aludni?! Blake!
-Zoey! Légyszíves most hallgass rám! Nem szeretném hogy bajod essen úgyhogy nincs más opció!
-Ki a faszom ez a Ransom? Jó pasi?
-Hhh.. bazdmeg! Egy elmebeteg! Nem jó pasi! Egy bolond úgyhogy csatold be magad kurva gyorsan mert Natasháért el kell még mennünk!
-Hogy hogy? Ő a titkárnőd!
-Hhh.. csatold már be magad!-indítottam be a kocsit mire hallottam hogy kattan a biztonsági öv csatja.
Tövig nyomva a gázt hajtottam Natasha házáig. Zoey tudja hogy úgy vezetek mint egy őrült, de most nekem is feltűnt kivételesen hogy gyorsan megyek. Biztonságban akartam tudni a családom. Csak ez lebegett a szemem előtt. Az hogy nekem bajom esik nem érdekelt, csak nekik ne legyen bajuk.
Nat háza előtt leparkolva feltéptem az ajtót és Zoeyt karon ragadva húztam magam után.
-Blake! Bazdki! Nyugi már!-loholt mögöttem.
-Nincs nyugi! Kurvára nincs nyugi!-fordultam szembe vele mire a szemeimre kapta a tekintetét.-Kibaszottul senki nincs biztonságban úgyhogy légyszíves sürgettesd te is azt a nőt az ajtó túl oldalán!
-Ekkora a baj?-nézte riadtan a szemeim.
-Kurva nagy a baj!-hajoltam felé mire a levegőt kezdte kapkodni. -Gyere!-szorítottam meg finoman a kezét és Natasha ajtaján kezdtem dörömbölni.
-Na! Hé! Ennyire ki vagy Blake?-nyitotta ki az ajtót előttem, de ahogy az arcom meglátta a vigyor egyből lehervadt az ajkairól.-Zoey?
-Sz..szia!
-Befelé!-zavartam be a húgom így ő mellettem besietve Nathoz lépett.
-Nem.. nem akarok zavarni csak Blake...-kezdett magyarázkodni, de én a szavába vágtam ahogy becsuktam az ajtót.
-Pakolj össze! Megyünk anyámékhoz!
-Mi? Minek?-nézett rám értetlenül.
-Majd apám felvilágosít de kérlek igyekezz. Szedd össze a legfontosabb dolgaid és menjünk!-sürgettem , mert már felrobbantam az idegtől.
-Blake! Kérlek mond el mi van mert kurvára nem értem!
-Pakolj az isten szerelméért!-kiáltottam el magam mire mind a két lány összerezzent. Idegesen fel-le járkáltam a nappaliban míg Zoey segített Natnak összeszedni a cuccait. Remegtek a kezeim. Nem tudtam mire számítsak, hogy mi fog történni, de az fix hogy én akarom ezt a faszt kinyírni. Nem hagyom se apámnak se Stevenek! Én akarom!
-Nem.. nem értem mire jó az hogy...-kezdett bele Zoey, de ismét közbe vágtam.
-Nem kell érteni semmit! Anyáéknál leszünk és kész. Pont! Ti pedig ki se léptek a házból.-mutogattam köztük.
-Hogy megyek dolgozni?-csattant fel Nat.
-Drágaságom! Én vagyok a főnököd! Szerinted érdekel mi a fasz van bent? Te legyél biztos helyen!-Nat a levegőt kapkodta ahogy figyelt. Láttam hogy fél, gyanítom az arcomon lévő idegesség se nyugtatja meg. Zoey kettőnk közt kapkodta a szemeit, majd a szájához kapta a kezét.
-Nem hiszem el! Ti... ti ...
-Hhh... ráér a vinnyogásod később is! Gyerünk!-kaptam fel Nat bőröndjét és az ajtó felé indultam.
-A csaja vagy igaz? Mond hogy igen!-karolta fel Natashát Zoey. Nat csak engem figyelt, mert nem tudta elmondhatja-e, de én most nem voltam olyan passzban hogy felvezessem a családnak hogy ő a barátnőm. Egy kurva nagy probléma közepén vagyunk úgyhogy nem most jelenteném be hogy ő a csajom.
-Zoey! Indíts!
-De! De most együtt vagytok? Vagy mi? Blake ! Mond már el!
-Menj lefelé! Natasha te is! Mindenki!
-Ünneprontó!-morgolódott karba tett kézzel míg vártuk, hogy Natasha bezárja a lakást.
-Semmi féle ünneplés nincs! Kurva nagy szarba van a Hansen család Zoey!
-Apa... Apa tudja?-remegtek meg a pillái ahogy rám nézett.
-Tudja! Tőlük jövök.
-Elmondanád mi az isten van?-fordult felém Nat, mire én karon ragadva Zoeyt magam előtt terelve futólépésben megindultunk a kocsihoz.
-Elmondom ha ott vagyunk. De ne lepődj meg hogy a kocsit követni fogják. Apám emberei úgyhogy nem kell félni.-tereltem a kocsihoz a két lányt.
-Blake! Szabályosan reszketek mert nem tudom mi van!-csuklott el a hangja. Hhh ne ... ne kezdj el sírni baby. Kérlek!
-Szállj be!
-Blake!-kezdte el kapkodni a levegőt így mellé lépve a karjánál fogva közelebb húztam és a füléhez hajoltam.
-Szállj be édesem kérlek és ne sírj mert kurvára nem könnyű nekem se.
-Mi.. mi történt?-szipogott halkan.
-Mindent meg fogsz tudni csak kérlek szállj be a kocsiba. -simítottam végig a karját mire Zoey az ablakon kezdett kopogni. Bepillantva a kocsiba láttam hogy figyel minket így megforgatva a szemeim kinyitottam Natashának az ajtót majd átsiettem a másik oldalra.
-Öveket becsatolni lányok!-indítottam be a kocsit.
-Ugye tudod hogy láttam mindent!-hajolt előre Zoey.
-Mit láttál? Nem történt semmi!
-Nem versz át tesó!-lökte meg a vállam így én a gázba taposva meg se álltam a Hansen birtokig.
Nat kezei remegtek. Sápadt volt mert félt mivel fog szembesülni. Úgy a karjaimba húznám, hogy megnyugtassam, de teljesen szét vagyok csúszva én is idegileg. Szíven szerint felkeresném ezt a faszt és megölném, hogy ne reszkessen a mellettem ülő nő ennyire.
-Blake ! Lassíts!-szólt rám Zoey.
-Nem!
-De bazdki úgy mész mint egy őrült!
-Az is vagyok úgyhogy csend ott hátul!-néztem fel a visszapillantóba rá.
-Nem kell vagánykodnod Nat előtt. Gondolom ismer már annyira.-húzogatta a szemöldökét.
-Hhhh... ne fárassz légyszíves.
-Pedig szép pár lennétek! -hajolt előre közénk.-Nat egy olyan szép lány Blake!-simította meg Natasha haját aki halványan elmosolyodott.
-Tudom hogy szép! Nem vagyok vak!-fordultam le a főútról a birtokhoz vezető útra.
-Akkor miért nem vallod be neki!
-Zoey! A csajom már Nat , ne fárassz légyszíves!-kiáltottam el magam.
-Tudtam!-csapott karon.-De nem kell ezt ordítva mondani. Hallok én is és szerintem Natasha is.-ölelte meg a mellettem ülő nő vállait. -Üdv a családban.-mosolygott rá kedvesen Zoey mire Nat ajkaira egy halvány mosoly kúszott, de láttam rajta hogy fél. Retteg hogy mi fog történni. Ő nem tudja hogy én milyen életet éltem, mert nekem ez nem újdonság hogy valaki engem ki akar nyírni. Volt már nem egyszer ilyenre példa, csak hát a balfaszoknak sose jött ez össze. Vérbeli Hansen vagyok úgyhogy ez a faszhuszár is rá fog baszni ha velünk kekeckedik.
A ház előtt leparkolva Apa és Steve a lépcsőn álltak ahogy vártak minket. Zoey egyből kipattant a kocsiból és apa karjai közé szaladt így én addig Natashát kisegítettem aki remegő lábakkal megtorpant előttem.
-Mindenki vigyázni fog rád! Az életemre esküszöm!
-Blake!
-Nem lesz semmi baj csak kérlek maradj a házban. Ennyit kérek.-néztem fel a szemeibe mire ő a kezemet szorítva a mellkasához húzta.
Hátra pillantva Zoey már anya karjai közt volt így apa és Steve közelebb lépkedtek hozzánk.
-Blake! Kísérd be a hölgyet.
-Gyere.-néztem a mellettem reszkető lányra.
-Mi... mi történik?-kérdezte remegő hangon mire apám egy nagyot sóhajtott.
-Bent elmondok mindent, csak fáradjon be a házba.-simította meg Nat karját, majd a szemei felvillantak rám. Egy biccentéssel jelzett nekem, hogy indítsak így Natashát a kezénél fogva magam után húztam.

Blake HansenWhere stories live. Discover now