Elixoid - A nagy követrablás [BEFEJEZETT]

67. Sura átveszi a stafétabotot

A kolloidok hasonlítanak az elixoidra, és mégsem. Az elixoid épp elfér az ember tenyerében, ezek az üvegcsék viszont az ujjhegyemtől a csuklómig érnek, oldalukon a capreidek krikszkraksz írásai futnak. Amit most a kezemben tartok a szoloid egy alkatrészének leírását tartalmazza, ennél jobban nem tudom átfordítani a szavakat. Csapdába zárt felhőként lebeg az anyag az üveg mögött.

– Szóval ez itt az űrlények teljes tudása, ez a pár tucatnyi üvegcse? – vonja fel Juro a szemöldökét, miközben ő egy másik fiolát forgat bütykös ujjai között.

Csendben meredek a fiolára. Örülnék, ha az ezredes is itt lenne az oldalamon ezen a megbeszélésen, de Cortez talán épp ebben a pillanatban lövi be magának a nehezen megszerzett elixoidot, és utána még a széthulló gondolatait kell összerendeznie.

– Valahogy úgy – válaszolom szárazon.

– És mit kell vele csinálni? Tulajdonképpen mi ez? – bombáz Aludra is a kérdésekkel. Ő a ládában katonásan sorakozó üvegek tetején húzza végig az ujját óvatosan, mintha attól kellene tartania, egy kiugrik a helyéről.

– Ezek adathordozók. Egy megfelelő berendezéssel lehet belőlük kivonni az információt – magyarázom. Bár a technológiai részhez Hobel ért jobban, ő pedig... Megkeseredik számban az íz a bátyám gondolatára. Talán még most is ott ácsorogtam volna gyáván a fiú ajtaja előtt, ha nem jön arra Megan. A lány bezzeg képes volt rá, amire én nem bírtam rászánni magam: hogy szembesüljek vele, mi lett Hobelből.

És még a segítségét is felajánlotta nekem, pedig mit kapott eddig tőlem? Lenézést.

Három éve odahajítottam Hobelt bűnbaknak. Vajon másképp alakult volna az életünk, ha akkor inkább összefogunk? Rájöttünk volna együtt, hogy Sagar és a MIKA kelepcébe csalja Hobelt és csak az elixoid terveire fáj a foguk, minket feláldozható elemeknek tartanak a tervükben? Miért fordítottam akkor neki hátat?! A Rutherfordon miért gyanúsítgatással és elutasítással fogadtam, akinek nem kevesebben tartozok, mint az életem? Persze, hogy Hobel nem mondott semmit, miért is mondott volna? Soha nem hallgattam meg, most miért tettem volna?!

Pontosan tudom, mit akarok mondani Hobelnek: hogy bocsásson meg. De képtelen vagyok szembenézni vele. Rettegett tőle, mi történik, ha a fiú nemet mond.

– Nekünk ilyenünk nincs – jegyzi meg Juro, kell kis idő, mire rájövök, mire érkezik a válasz. Fikarcnyi kedvem sincs a beszélgetéshez. Fáradt vagyok és még mindig az elixoid okozta migrén kínoz.

– Sejtettem, hogy nincs.

– Azért mentetek Irgóhoz, mert neki van? – folytatja Aludra a vallatást. Kezdem unni, hogy mindentudónak tartanak.

– Nem, nem ez volt az elsődleges célunk. Viszont a saját szemünkkel láttuk, hogy képes átkódolni a kolloidot, szóval igen valószínű, hogy ezekkel is megbirkózna. De nem fogjuk átadni neki az üvegeket.

Useok meghúzza magát, pedig az ő ötlete volt eredetileg, hogy Irgoval üzleteljünk.

– Ugye tudod, hogy mekkora értéket tartunk most a kezünkben? – lóbálja meg felém a vén kővadász az üvegcsét. Gesztikulációjában és gondolatmenetében is kísértetiesen hasonlít a "fiára". Talán ezért is érzem magam újra sarokba szorítva. Egy Useokot is nehéz elviselni, nemhogy az öregebb és dörzsöltebb kiadását.

– Feltételezem, többet ér az Öv összes rongyos hajójánál és űrállomásánál – válaszolom.

– Kicsit alábecsülöd... az üvegcséidet – jegyzi meg Useok vigyorogva. Nem osztozom a jókedvében. Lehet, hogy ő hazaért, én viszont kényszeredetten egy újabb idegen hajóra szálltam át, és csak Hobel meg Useok szavahihetőségére támaszkodom, hogy ezúttal senki sem fog átverni. Elegem van belőle, hogy folyamatosan résen kell lennem. Belefáradtam.