Elixoid - A nagy követrablás [BEFEJEZETT]

39. Sura és a világ legidősebb embere

- Nem volt szép dolog, hogy hazudott annak a biztonságinak - jegyzem meg, miközben türelmetlenül várjuk, hogy a lift megtalálja a szintünket.

- Mire gondol? - kérdezi az ezredes ártatlan arckifejezéssel.

- Pontosan tudja, mire gondolok. Maguk csak el akarnak kerülni egy háborút a két ügynökség között, magasról tesznek az Övre, meg a lakosaikra.

- Honnan vonta le ezt a következtetést?

- Többek közt onnan, hogy Faun is ezt mondta. Át akarja adni az elixoidgyártás teljes technológiáját a MIKA-nak, csakhogy ezzel egy fikarcnyit sem lendíti előre ezeknek az embereknek az életszínvonalát. - Dühödten körbemutatok a kezemmel, bár a biztonságiak szintjén senki sem áll körülöttük. - Övinek lenni szívás. Vagy egy Holdról áthurcolt nyavaja, vagy a rák végez veled, amit a kozmikus sugárzástól, esetleg az egyik bánya levegőjétől kapsz. - Mintegy megkoronázva a mondandóm a lift halk búgó hang kíséretében érkezik meg a szintünkre, és feltárult előttünk az ajtó. - Az, hogy a MIKA nyakra-főre döfködheti magába az elixoidot, ezen a tényen nem változtat.

- Miért gondolja, hogy csak az elixoid terveit akarjuk átadni? - kérdezi Cortez könnyed hangnemben, és már lép is előre a liftbe.

Álljon meg a menet.

Nem követem az ezredest, helyette döbbenten meredek Cortez hátára.

- Nem jön? - fordul hátra.

- Mit mondott az előbb? - kérdezem döbbenten.

- Hogy jön-e.

- Ne tettesse nekem a hülyét! - kiáltok fel. - Mi a francot rejt még az az átkozott gömb?!

Válaszképp az ezredes lassan szembefordul velem, és megakadályozza, hogy a felvonó ajtaja automatikusan záruljon az orra előtt.

- Mindent, amire szükségük lehet.

- Szükségük lehet kiknek...?! - Cortez úgy dönt, nem fontos tovább magyaráznia a szavait, csak hallgat és farkasszemet néz velem. - A rozsaette életbe... - suttogom hitetlenkedve. - Hobelt még az elixoid tervei miatt is meg akarták ölni, maguk meg magukkal hozták a teljes hibridtechnológiát?!

Végül az ezredes megkönyörül rajtam, és nem hagy többé a bizonytalanságban tengődni. Biccent. De ettől egy szemernyivel sem leszek nyugodtabb.

- Ezt nem hiszem el... - nyögöm ki, miközben erőtlenül belépek a liftbe. - Amikor azt kérdeztem, gondolkodott-e már az öngyilkosságon, nem hittem, hogy ilyen kacifántos módját választja.

Válaszképp Cortez csendesen kuncog mellettem.

- Ez egyáltalán nem nevetséges! - csattanok fel, miközben a lift ajtaja csendben zárul mögöttünk és megindulunk a dokkok szintjére. - Ha ezt az EISA megtudja, akármekkora haverja is a capreideknek, nem fogják megmenteni az irháját!

- Nagy valószínűséggel ők maguk ölnek meg - teszi hozzá az ezredes idegesítően derűsen.

- Jaj, tényleg, így már valóban sokkal mulatságosabb! - csapom össze a tenyerem megjátszott örömmel. - Milyen kár, hogy nagy valószínűséggel a MIKA kezébe kerül a rakomány, és ők nyírják ki! Tényleg ennyire szükséges volt, hogy egyetlen forgatókönyv se létezzen, amelyikben esetleg életben marad?!

Az ezredes hallgat, és az az idegesítő, halvány mosoly nem akar eltűnni az arcáról. Megrettenve nézek fel rá, mert nem is kapisgálom, mi zajlik ennek az embernek a fejében.

- Ahogy ön is fogalmazott nem is olyan régen, sok élvezetet már nem találok az életben - szólal meg Cortez végül. - Több évtizede inkább teherként fogom fel, mint ajándékként. Viszont most itt van Faun - pillant le rám -, és ez a küldetés, ami végre célt ad.

- Még mindig nem értem - vallom be. - Magának nem származik érdeke abból, hogy ellopták a capreidek technológiáját és átadják az embereknek. Igazából Faunnak sem. Maguk ezen csak veszíthetnek.

- Egy háború megakadályozása hol veszteség?

- Nem biztos, hogy megakadályozzák - rázom a fejem. - Az viszont igen, hogy a „békét" már nem éri meg.

- Nem gondolkodott el még azon, hogy egyszer valamit ne csak önmaga miatt tegyen?

Szólásra nyitom a szám, de nem jönnek rá a szavak, és újra becsukom. Csak meredek az ezredesre, és hiába próbálok valami frappánsat kiötölni, belül erőtlennek érzem magam. Hihetetlen, hogy egyetlen mondattal fogást talált rajtam!

Közben a lift is megérkezik a dokkok szintjére. Az ajtó kitárul és Cortez faképnél hagy, csak lemaradva tudom követni, mert át kell verekednem magam a betóduló tömegen. Majdnem újra rám zárult az ajtó, mire kijutok.

- Ha én nem gondolok magamra, más sem fog! - kiáltom az ezredes után, még az sem érdekel, hogy néhány martenziti értetlenül fordul a hang irányába. Megszaporázom a lépteimet, és dühödten kerülgetve az övieket igyekszem utolérni a férfit. - Nem a Marsra született, ezért fogalma sincs milyen az élet egy külső bolygón! Ebben kurvára hasonlítanak az űrlénnyel, elítélik a viselkedésem, pedig fogalmuk sincs, min mentem keresztül!

Cortez megtorpan a folyosón, ennek köszönhetem, hogy sikerült beérnem. Fortyog bennem a düh, de igyekszem nyugodtan állni a férfi tekintetét.

- Tudom, hogy nehezen telt a gyermekkora, és sajnos ezzel nincs egyedül. Ha viszont valaki nem cselekszik hamarosan, sokkal, de sokkal rosszabbra is fordulhat a helyzet.

- Már megint a háború... - szólok lekicsinylő hangnemben.

- Az ön generációja békében nőtt fel - vág a szavamba a férfi. - Nem azt mondom, hogy tökéletesen működik most a világ, mert távolabb sem állhatna a valóságtól, de legalább egy törékeny béke áll fenn a bolygók között.

Megvetően horkantok fel.

- Mintha emlékezhetne rá milyen háborúban élni... Mikor volt az utolsó? Több mint százötven éve?

- Sok emlékem tényleg nem maradt róla - válaszolja Cortez bizonytalanul. - De annyi igen, hogy minden erőmmel megakadályozzam, hogy újra megtörténjen.

- Mégis miről besz...? - Másodjára reked bennem a levegő igen rövid időn belül. - A rozsdaette életbe... Már élt, amikor az űrlények megérkeztek...?!

- Még csak kisfiú voltam - válaszolja Cortez óvatosan, mintha attól kellene félnie, hogy a szavaival megriaszthat. Voltaképp tényleg ki vagyok akadva, ezért jól érzi. Elindul a hömpölygő tömeggel a dokkunk irányába. - És igen kevés maradt meg a gyermekkoromból, de arra a napra még mindig tisztán emlékszem.

- De akkor... több mint százötven éves?!

- Inkább százhatvan - ráncolja a férfi a homlokát.

- Nem gondoltam volna, hogy még meg bír lepni - vallom be a hitetlenkedéstől levegős hangon. - Maga a rangidős ember a Naprendszerben?

Cortez most egészen hamiskás vigyort ereszt meg felém.

- Legjobb tudomásom szerint igen.