Elixoid - A nagy követrablás [BEFEJEZETT]

32. Sura hajtóvadászatra indul

- Marsi ruházat legyen, nem vagyok hajlandó övi gúnyát viselni. - Némi zörejt hallok a túloldalról, majd Hobel bizonytalan hangját.

- Milyen színben...?

- Nem érdekel a szín, passzoljon - válaszolom. - Csak ne kelljen tovább ezt a rohadt egyenruhát viselnem.

- Próbálok az ezredesnek is találni valamit. Ebből van nagyobb? - hajol el Hobel a készüléktől. Valószínűleg az árust kérdezi.

- Sok sikert hozzá. Úgysem lesz a méretében semmi.

- Még azért keresek.

- Nekem mindegy, csak ne vesztegessétek feleslegesen az időt. A lánnyal mi van?

- Megan a neve - jegyzi meg Hobel meglepően ingerülten. - Szétváltunk, ő az ellátmányt veszi.

Csaknem felhördülök.

- Egész biztos jó ötlet volt egyedül hagynod? - próbálok a lehető legnyugodtabb hangon beleszólni a készülékbe. - Mi lesz, ha rögtön a biztonságiakhoz rohan feladni minket?

- Megan sohasem csinálna ilyet.

- Ugyan miért nem? Elraboltátok őt, meg az apját, minden oka megvan rá.

- Sura...

Úgy tűnik, Hobel a betegesen bizakodó természetéből képtelen kigyógyulni, pedig a lyukas zsilipbe, egyszer majdnem megölték! Az ember elvárná, hogy legalább egy picit körültekintőbbé váljon.

- Vintage hogy áll? - kérdezi a fiú.

- A tank már tele, és a szűrőket is regenerálták, szóval egész jól. A szűk keresztmetszet úgyis az akkumulátor, negyvennyolc óra kellene legalább a teljes töltöttséghez, de ezt előre tudtuk. Most a víztartályokat intézi.

- És Useok?

Kezdem unni a vallatást, a kelleténél ingerültebben válaszolok.

- Gondolom, életben van. Amióta elmentetek, nem láttam.

- Valami aggaszt?

Meglep a kérdés. Tényleg ennyire hallatszik a hangomon, hogy Faun kiakasztott?

- Semmi. Ha végre lesz víz, fürdök egyet.

Pofátlan és átlátszó hazugság, Hobel mégsem faggat tovább.

- Sietünk vissza - ígéri, majd megszakítja a vonalat.

Ki nem állhatom a bezártságot. Az egyik fémkalickából egy másikba szálltam át, és nem tehetem le a lábam az állomás padlójára anélkül, hogy a riasztó meg nem szólalna a MIKA-nál. De talán a legjobban azt utálom, hogy nem látom, mi vár rám a Martenzit után. Mintha a jövőm egy homályos csillagfelhőbe burkolózna.

Bosszús sóhaj tör elő belőlem, amikor meghallom a csoszogást, meg a leginkább hörgésre emlékeztető szuszogást a hátam mögött.

- Te inkább maradj a kabinban - fordulok ki a pilótaszékkel az övi felé.

Useok pocsékabbul fest, mint valaha. A láztól megint kipirult, és fátyolos szemmel bámul ki a szélvédőn. Persze nem fogadja meg a tanácsom, helyette egy nyögés kíséretében elfoglalja a másodpilótaszéket.

- Hob hívott? - kérdezi reszelős hangon.

Már megint ez a Hobozás. Fel nem bírom fogni, ki állt elő ezzel a becenévvel. Valószínűleg Useok, mintha allergiás lenne rá, hogy nevén nevezze az embert.

- Igen, ő. Lassan végeznek. Vintage szerint harminc százalékos töltöttség elég lehet Irgóig, bárhol verte fel a tanyáját az Övben, mert a hibrid hajtóművet úgysem használjuk.