Elixoid - A nagy követrablás [BEFEJEZETT]

23. Sura, a botcsinálta diplomata

– Hol van Cortez?!

Az űrlény hangjából süvítő ingerület szinte lemos a lábaimról. Megrettenve keresem a groteszk fekete figurában Faunt, a jámbor capreidet, akivel órákon át társasjátékoztam, de hiába. Termetre stimmel, de ennek a lénynek sötét, vonagló sörték borítják a bőrét, éles tüskékben végződik a válla, és lehetetlenül hosszú ujjai végén karmokat visel. Egyedül a hang ismerős.

Káosz uralkodik a pilótafülkében. Vintage eltorzult arccal szorítja magához sérült jobbját, míg a pisztoly tehetetlenül pattog a fülke falai között. A holdi pilóta apró lánya sikongatva bújik apja mögé, Useok pedig sápadtan, és ijedten pislog a pilótaszékben. Szeme némán könyörög, hogy csináljak valamit. Bármit.

A capreid az irányítópult előtt magasodik, mintha kipányvázták volna a levegőben. Egy átlátszó szilikoncső vezet a ruhájából a hajóba, előttünk az üvegen úgy ugrálnak a kamerafelvételek fel és le, mintha mozivászon lenne.

– Itt van a fedélzeten – szólok óvatosan.

– Ez az izé érti, amit beszélünk? – kérdezi Useok megrettenve.

– A te marsid nem hiszem, azt még én is alig értem – válaszolom, majd mély levegőt veszek. Ez a legalkalmasabb időpont arra, hogy belekössek az övibe. Nyugodtnak kell maradnom, ha kézben akarom tartani a helyzetet. – A beszédet hagyjátok rám, engem már ismer – teszem hozzá.

A szélvédő újra megelevenedik, és Faun elővarázsolja a raklapokkal telezsúfolt alvókabin képét. Az ezredes a zsilip és dobozok közé lett kényszerítve.

– Hozzátok ki onnan!

A parancs erőszakosan csap le rám, megremegek tőle. Faun az akaratát nem kényszerítheti rám, de belőle sugárzó dühtől az én izmaim is pattanásig feszülnek. Talán másra is hasonló hatást gyakorol, mert Useok megrezzen a székben. De lehet, csak a láza szökött fel újra.

– Kihozzuk, csak nyugodj le!

Ostoba voltam. Hagytam megvezetni magam. Bedőltem a bogaras, emberrajongó, barátságos capreid álcának, pedig végig ezt a tüskés rettenetet rejtette a gömb. Csaknem felnevetek az irónián, hogy ennek a szörnyetegnek a kíséretére két ügynököt is küldtek testőrként!

– Különben átállítom a hajó atmoszféráját! – teszi hozzá Faun. Újra összerándulok a hangjától, ösztönösen tudom, hogy ez nem üres fenyegetés. A capreid meg akar félemlíteni, és voltaképp sikerrel jár, az arcomban már alig maradhatott szín, és legalább annyira remegek, mint a két holdi.

– Nyitom a kabint – teszi hozzá. Kattanás hallatszik, és a többiek értetlenül kapták fel a fejüket.

– Ki akarja velünk hozatni Cortezt – magyarázom.

– Mintha arról lett volna szó, hogy ez a valami teljesen ártalmatlan! – jegyzi meg Useok.

– Tévedtem, jó?! – csattanok fel, majd nehézkesen sóhajtok. – Kiszabadítom az ezredest, ti ne mozduljatok.

– Biztos vagy benne, hogy...

– Nem, nem vagyok biztos, de szerinted van más választásunk?! – intek a capreid felé, majd lassan a zsilip felé fordulok, nehogy Faun egy hirtelen mozdulatot fenyegetésnek véljen, és kirúgom magam a folyosóra.

A szemöldököm aggodalmasan fut össze, amikor megpillantom Hobelt a kantinban. A zubbonya csíkokban fodrozódik körülötte, alatta mély karmolások futnak a vállán és felkarján. A szájában egy elixoid üvegcsét szorongat, és ügyetlenül próbál vele a transzducerébe célozni.