Elixoid - A nagy követrablás [BEFEJEZETT]

48. Sura és a "B" terv

Amint létrejön a kapcsolat a Rutherford és az Angström között, Hobel és Useok feszengeni kezdenek, pont úgy, ahogy az árvaház lakói tették Tarla nővér vallató pillantása alatt. A szemcsés kép kitisztul, egy széles, rozsdabarna és halványzöld színben játszó pilótafülke képe rajzolódik ki két üléssel. Az egyikben törékeny, aszott, övi férfi ül, bozontos szemöldökkel és goromba kifejezéssel az arcán, a másikban pedig egy sötét bőrű nő, akinek a hajkoronája hatalmas, narancssárga gombolyagként öleli körül a fejét. Láthatóan az öreget csak az önuralma tartja vissza attól, hogy ne robbanjon fel mérgében.

– Lám, lám, a két kóborgó üstökös mégis hazatalált? – kérdezi karbatett kézzel.

– Maga lenne Jurij Jurovich? – úszok közelebb a képernyőhöz, elejét véve a fejmosásnak. A két jómadár hálás lehet nekem ezért.

– Ez meg ki?

– A nevem Sura Ghatak, talán hallott már rólam. – Juróhoz még nem érhettek el a hírek, mert egykedvűen méreget. – De mindegy is, ez a két férfi azt állítja, hogy megbízhatunk magában, ami kapóra jönne, mert szükségünk van a segítségére.

– Ki is vagy te pontosan, aranyom? Useok, mibe keveredtél, fiam?

– Inkább hallgasd végig, hidd el, nehezen tűri, ha akadékoskodnak vele.

Fejbe legyintem Useokot, amit ő egy teátrális jajdulással konstatál.

– Egyelőre elég, ha csak a nevemet tudja – folytatom farkasszemet nézve az öreggel. Nem tetszik nekem, és az ezredesnek sem, hogy olyan félre kell rábíznunk a capreidek titkát, akit legfeljebb Hobel és Useok elbeszéléseiből ismerünk. A fiú esküdözik, hogy Jurónál nem ismer megbízhatóbb személyt a Naprendszerben, ami önmagában nem jelent semmit, mert könnyebb átverni, mint egy öt évest pókerben, de Useok is beismerte vonakodva, hogy az üvegcsék az öregnél jó kezekben lesznek. Ezért adtam be a derekam. Igaz, lemaradtam arról a szavazásról, ahol engem választottak meg a capreid technológia feletti döntőbírónak. – Van nálunk valami, amit nem szeretnénk, ha rossz kezekbe kerülne, viszont olyan helyre tartunk, ahová nem szívesen vinnénk magunkkal. Tud követni?

Juro megvakarja az állát, a sötét bőrű nő pedig súg valamit a fülébe.

– Szóval nekem kéne rá vigyázni, amíg üzleteltek?

– Valami olyasmi.

– Tehát loptatok egy rakásnyi elixoidot és most eladnátok Irgónak, de van még valami a hajón, amit inkább megtartotok későbbi felhasználásra?

Majdnem leesik az állam. Legszívesebben a hátam mögé pillantanék, nem tartott-e valaki fel egy táblát segítségként Jurónak.

– Valami olyasmi – válaszolja Useok rezignáltan.

Az öreg övi elismerően füttyent.

– Nem semmi. Mikor lettél ennyire tökös, Useok? Vagy inkább eszement. Igen, inkább eszement.

– Fogjátok meg ezt a csilli-villi járművet és gyertek vissza! – csattan fel a nő Juro jobbján. – Már így is épp eleget kockáztattok, Irgo túl nagy falat. Mindent ki fog sajtolni belőletek, és nektek semmi sem marad...

– Aludra, nem kell a vészmadárkodás – vág a szavába Useok. – Amikor majd beállítunk az Angströmre a tengernyi monóval, nem fog sopánkodni.

– Ez akkor is...

– Segítetek, vagy sem?! – veszti el a férfi a türelmét.

A vén övi kopog egy keveset a billentyűzeten, és mormol valamit a mellette ülő nőnek, amit nem értek tisztán.

– Kábé harminc óra múlva tudnánk találkozni – mondja végül. – Előbb nem hiszem.

– Túl sok idő – csóválja a fejét Hobel.

– Irgo tizenkét órán belülre vár minket a találkozási pontra, amiből kettő már letelt, kétlem, hogy jó ötlet lenne megvárakoztatnunk – teszi Useok hozzá. – Francba. Nem tudjátok meghajtani a hajót?

– Tanultál fizikát, édes fiam? Én igen, de attól még nem tudom megváltoztatni.

– Remek terv volt – lököm magam hátra, Useok és Hobel viszont sokatmondón összenéz.

– Akkor jön a bé verzió – fordul a férfi vissza Juro felé. – Ha küldünk egy csomagot, mennyi időn belül tudjátok felvenni?

– Csomagot? – kérdezem élesen, egyáltalán nem tetszik, hogy létezik egy „B terv" is, aminek eddig a létezéséről sem tudtam.

– Talán negyven óra? De pontos röppálya kell.

– Lesz benne jeladó, és elküldjük a frekvenciát.

– Mégis mi a francról üzleteltek?! – csapok rá a pilótaszék karfájára, majd gyorsan megkapaszkodom benne, hogy ne sodródjak el.

– Meg kell szabadulnunk a kolloidoktól – magyarázza Hobel higgadtan. – Úgyhogy arra gondoltunk Useokkal, ha Juro képtelen átvenni őket még a találkozó előtt, akkor kilőjük az űrbe. Nem lesz gond, Juro néha focilabda méretű aszteroidákat fog be, és azokon még jeladó sincs.

– És mi lesz Faunnal meg Megannel? Arról volt szó, hogy őket is átadjuk neki!

– A lány majd igyekszik meghúzni magát – vonja meg a vállát Useok. – Az űrlény meg majd felveszi az embergúnyáját. Nem lesz gond. Irgo valószínűleg nem számít rá, hogy egy űrlény is lesz velünk.

– Kivéve, ha hallotta a híradásokat...

– Akkor Faun átvált fekete tűpárnába.

– Hogyan akarjátok ezt kivitelezni?

– A másik kabinnal. Elég strapabíró, hogy akár néhány koccanást is megússzon – válaszolja Hobel. – És van saját jeladója, mert mentőkabinnak készült.

– Ezzel az erővel belepakolhatnánk Megant és Faunt is...

– És rostokoljanak negyven órát benne? Levegővel sem bírnák – jegyzi meg Useok.

– Az ezredesnek ez nem fog tetszeni, és nekem sem tetszik. Mi van, ha a MIKA talál rá?

– A megfelelő frekvencia nélkül láthatatlan lesz, másrészről, annyira nem zsúfolt az űr, hogy csak úgy valaki ráakadjon. Mintha egy felcímkézett homokszemet keresnél a Marson – magyarázza Hobel.

A műszaki dolgokhoz vitathatatlanul a bátyám ért jobban, és ha azt állítja, hogy a titkos üvegek jó helyen lesznek a kabinban, hinnem kell neki. Egyébként meg kifogytunk a lehetőségekből.

– Győzd meg Cortezt, hogy váljon meg tőlük – teszi hozzá Useok.

Dühösen kifújom a levegőt, de én is tudom, ha van valaki, aki szót ért az ezredessel és a még csökönyösebb űrlényével, az én vagyok.