Elixoid - A nagy követrablás [BEFEJEZETT]

17. Mentsétek meg Surát (és Cortezt), ha ő is úgy akarja!

A térdeimben is érzem, hogy a betáplált röppálya miatt a Geim még nagyobb iramban lassít. De el kell érnünk a standard utazási sebességet, hogy összecsatlakozhasson a két hajó.

Mögöttem Cortez gyanúsan elhallgatott. Félve pillantok hátra rá, majd némi megkönnyebbüléssel konstatálom, hogy bár rendellenesen gyorsan, még mindig emelkedik a férfi mellkasa. Sokáig már biztos nem húzza, de úgy döntök, ezt a problémát rábízom a Rutherford legénységére.

– Geim, készen állunk a követ fogadására – szólal meg újra a rádió, de most egy másik férfihang szól bele. Letagadhatatlan övi akcentussal beszéli a marsit, és vadidegennek hangzik.

Ellentétben az előtte beszélővel.

Mert mintha Hobelt ismertem volna fel a másik hangban. Vagyis annyira kikészített Cortez csendes haláltusája, hogy már szellemeket hallucinálok.

– Lecsatolom a követet – válaszolom, majd elengedem a rádió gombját. Nehéz elhinni, hogy már csak percek kérdése, és végre megszabadulhatok a rakománytól.

Sokkal könnyebb léptekkel iramodok meg a hajó központi része felé, mintha a vállamra nehezedő képzeletbeli súlyt a Rutherford legénysége leemelte volna. Sagar arca sejlik fel előttem, meg a visszafogott, de mégis elégedett mosolya, amellyel majd a sikeres küldetésem hírét fogadja. Még talán egy rövid üzenetben is jelét adja a tetszésének, egy „Ezt remekül csinálta" vagy egy visszafogottabb „Tudtam, hogy képes lesz rá" formájában.

Átugrok Cortez felett, és Hansen mozdulatlan alakján. Még kóbor pillantást sem vetek Donner felé. Ez már nem az én dolgom. Egyetlen feladatom maradt: leoldani a capreid lakosztályát. A kabinhoz érve pár gombnyomással eleget is teszek neki és a zsilipkamra ablakából figyelem a távolodó golyóbist, amit aztán a nagyobb rakományok vagy hajók bevontatásához is használt drónok kapnak el. Remélem, Faunnak van annyi esze, hogy nem most ólálkodik ki a golyójából.

– Követ lecsatolva, átszállok a hajójukra – szólok a rádióba visszatérve a pilótafülkébe. Útközben újra át kell lépnem az életéért küzdő ezredes teste felett.

– Értettük, Geim, táplálja a hajóba az alábbi repülési paramétereket – szól az ismeretlen hangú ügynök a rádióba, és pillanatokon belül megérkezik az adatcsomag a számítógépre.

Tehát a Geimmel nem akartak semmit sem kezdeni. De nem jelent veszélyforrást a legénység többi tagja? Amint magukhoz térnek, már riadóztatják is a MIKA-t, hogy egy ninai kábította el őket, majd meglépett a capreiddel. A teljes marsi ügynökséget még Kardasev sem tarthatja a markában...

De minek rugózik az agyam már megint olyan dolgokon, amik nemrám tartoznak? Kardasev biztosan tudja, mit csinál.

További teketóriázás nélkül feltöltöm az új pályaadatokat és csak egy halvány szemöldökösszevonással reagálok, amikor a pillanatra felvillanó sematikus ábrán a Kolumbusz űrállomást látom megjelenni úticélként.

Viszont egy kellemetlen felismerés is ér.

Nem hagyhatom itt Cortezt.

A Rutherford űrnek ereszti a Geimet, és mire befut a hajó a Kolumbuszra, a biztonságiak csak az ezredes kivérzett tetemére találnak rá. Elixoidot kell kapnia, méghozzá minél gyorsabban, nekem meg fogalmam sincs, hol tárolják a Geim készleteit.

Baszki. Persze, már megint nekem kell befoltozni Kardasev mesteri tervének a lyukait!

– Gyerünk, uram, ideje indulnunk – morgom az elesett ezredes mellé lépve. Elhúzom a szám, ahogy belekapaszkodok a férfi bal karjába, és előre tudom, mennyire rettenetesen fájni fog a derekam, pedig még kísérletet sem tettem rá, hogy megemeljem a férfit.